Közélet

Bosszúra készült a fideszes Boldog István az ügyeiről valló polgármester szerint

Boldog István továbbra sem hagy békén, egyértelműen bosszúra készül. Az októberben megválasztott képviselő-testület szinte heti rendszerességgel készít feljelentést ellenem, nyilvánvalóan irányított szándékkal

– állította lapunknak Nagy Szilárd, Kengyel függetlenként megválasztott, a tisztségéből felfüggesztett polgármestere, aki tavaly vádalkut kötött a fideszes országgyűlési képviselő ügyei után kutakodó ügyészséggel.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei községet 2010 óta vezető Nagy azt mondta: mielőtt megjelent nála az ügyészség, üzeneteket kapott a képviselőtől, aki azzal fenyegetőzött, hogy a település pályázatait elkaszáltatja a Magyar Államkincstárnál.

Polt Péter csütörtökön indítványozta Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését. A legfőbb ügyész azért kérte a Fidesz-frakció tagjának kiadását, mert a Központi Nyomozó Főügyészségen már jó ideje nyomozás folyik hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Szolnok megyei településfejlesztési operatív program pénzeinek felhasználása kapcsán. A vizsgálat korábbi szakaszában négy embert előzetes letartóztatásba helyeztek. Hónapokkal ezelőtt rács mögé került így a fideszes képviselő „jobbkeze”, a megyei közgyűlés korábbi alelnöke, F. Petra törökszentmiklósi önkormányzati képviselő is, akinek február végén megszüntették a letartóztatását, azóta bűnügyi felügyelet alatt áll, vagyis nem hagyhatja el otthonát. Boldog Istvánhoz azonban hosszú ideig nem nyúlt az ügyészség.

A gyanú szerint a TOP-os pályázatokból származó uniós pénzek elosztásánál egy felülről irányított rendszer alakult ki Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Vagyis előre leosztották, hogy Boldog választókerületének települései közül melyik mire pályázhat, és melyik cégeket kell meghívni a munkák elvégzésére. A rendszer kiépítésében és működtetésében a jelek szerint az országgyűlési képviselő fontos szerepet játszott.

Politikai nyomásra működő rendszer létezésére utalt Nagy Szilárd is, miután a Szolnoki Járásbíróság tavaly október 28-án meghozott ítéletében kimondta, hogy a korábban szintén a Fidesz színeiben megválasztott polgármester több mint 10 millió forint sikkasztott el. A polgármester a bíróságon elfogadta az ellene felhozott vádakat, de az ítélet kihirdetése után a Facebookon azt írta:

a hibás döntéseket gyakran politikai nyomás hatására hoztam meg, mert egyértelmű volt számomra, hogy ha nem működöm együtt a rendszerrel, vagyis nem bólintok rá mindenre, akkor a kengyeli emberek mindennapjait nem tudom élhetőbbé tenni.

Nagy Szilárd az ítélet megszületése előtt vádalkut kötött az ügyészséggel, ennek hatására született a mindössze egyéves felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítélet ellene a jelentős értékre elkövetett sikkasztás ügyében.

Noha az ügyészséggel kötött egyezség részleteiről nem nyilatkozhat, de lapunkkal Nagy azt közölte:

az ügyészség annyit kért, hogy mondjam el az igazat a Boldog István által bűnszervezetben irányított korrupciós hálózatról. A nálunk történtek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy Boldog kiskirályként akarta irányítani a választókerületben az összes polgármestert, és rajtunk keresztül a közbeszerzéseket.

Nagy Szilárd azt mondta, hogy a vallomását államtitokká minősítették, sőt személyi védelmet is kapott a hatóságtól.

Arról nincs információja, hogy más is köthetett-e egyezséget a vádhatósággal. Feltételezése szerint azonban az érintett polgármesterek és vállalkozók hozzá hasonlóan együttműködtek az ügyészséggel, ugyanis egyértelmű és nyomon követhető az elektronikus közbeszerzési rendszernek köszönhetően, hogy mely településeken tudta működtetni a rendszerét Boldog István.

Az elmarasztaló ítélet ellenére polgármester maradhatott, a testület felmentette, időközi választást a koronavírus miatt nem tudnak tartani

Nagy Szilárdot a 2014-es önkormányzati választáson 93 százalékos támogatottsággal választották meg a Fidesz jelöltjeként Kengyel polgármesterének. A Boldog Istvánnal kialakult ellentéte miatt azonban 2019-re kihátrált mögüle a kormánypárt, amely a tavaly őszi voksoláson Bartus Gábort, Rákócziújfalu alpolgármesterét indította vele szemben. A függetlenné vált Nagy ennek ellenére a szavazatok 40 százalékát megkapta, majdnem kétszer annyit, mint a fideszes induló, így az öt jelölt közül ő győzött.

 

A 3500 fős település új képviselő-testülete viszont a tavaly októberben megszületett bírósági döntés után néhány héttel felfüggesztette a polgármestert, aki az ítélet alapján megtarthatta volna tisztségét, a testület azonban méltatlanságra hivatkozva megfosztotta attól. A településen így időközi választást kellett kiírni április 5-ére, vasárnapra, amit azonban a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megtartani, és a felhatalmazási törvény alapján a veszélyhelyzet megszűnéséig erre nem is lesz lehetőség. Addig az alpolgármester irányítja a községet.

Frissítés: Németh Lajos, Kengyel alpolgármestere cikkünk megjelenése után jelezte, tényleg háborús helyzet van a testület és a felfüggesztett polgármester között, de nem jelentették fel Nagy Szilárdot. Elmondása szerint egyetlen feljelentés született, azt – bár az ügy érintettje valóban Nagy Szilárd – ismeretlen tettes ellen nyújtották be. 

Kiemelt kép: Kovács Tamás /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik