Közélet koronavírus

A WHO szerint már 8 magyarországi koronavírusos beteg van

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nyilvántartása szerint hétfőn már nyolcra emelkedett a magyarországi, igazoltan koronavírusos betegek száma. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által frissített kormányzati honlapon ugyanakkor hétfő reggel fél 9-kor még csak 7 beteget jeleztek.

A hetedik beteg annak a brit férfinak az 59 éves magyar felesége, aki Milánóban fertőződött meg és jelenleg a debreceni Kenézy Gyula Kórházban részesül kórházi ellátásban. A nőbetegnél csak a második laboratóriumi vizsgálat igazolta az új koronavírus okozta fertőzést. A WHO honlapján nincsenek részletes információk a betegekről, így nem tudni, hogy a nyolcadik fertőzött magyar vagy külföldi állampolgár-e.

A másik magyar beteggel, egy súlyosan beteg idős férfival kapcsolatban az Index azt írta, hogy a fia jelentkezett a Szent László Kórházban, hogy teszteljék koronavírusra, de elküldték, közben a hatóságok szerint a beteg éppen a fiától kapta el a vírust. Erről részletesebben itt írtunk:

A 70 éves koronavírusos fia tíz nappal korábban kórházban járt, hazaküldték, most azt állítják, ő fertőzte meg az apját
A koronavírusos apa feleségét berendelték a kórházba, mert karantén vár rá, ő tömegközlekedéssel beutazott a kórházba. Az állami szervek hallgatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik