Közélet

Két tábornok biztosan börtönbe megy vesztegetés miatt

Két tábornokot minősített vesztegetés miatt jogerősen három, illetve kettő év börtönnel és 27 millió, illetve 50 millió forintos vagyonelkobzással sújtott a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett másodfokú határozatában.

Az összesen 17 vádlott közül már korábban, első fokon kettő felfüggesztett szabadságvesztés büntetése jogerőre emelkedett, további hat hétfőn kapott jogerősen felfüggesztettet. Ugyanakkor több vádlottat felmentettek, köztük van Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, akinek a felmentése jogerős. Négy vádlott esetében ugyanakkor nem jogerős a hétfői másodfokú határozat, ügyük a Kúrián folytatódik majd harmadfokon.

Az elítélt vádlottak – egyes honvédelmi intézmények vezetői, alkalmazottai – a bíróság szerint 2002 és 2010 között szolgáltatásokat nyújtó cégektől visszakérték a Honvédség által a szolgáltatásért kifizetett pénz egy részét.

A számos vádpontból álló bűncselekmény-sorozat teljes elkövetési értéke hozzávetőleg 200 millió forint. A vádlottak többsége az eljárás során tagadta bűnösségét, de többen beismertek, és volt aki társaira is terhelő vallomást tett.

Kiemelt kép: archív/MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik