Közélet

Még nem tudni, kap-e fizetést a magyar kormánytól a volt EU-biztos

Tavaly novemberben derült ki azoknak a szakembereknek a listája, akik 2020-tól felügyelni fogják a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács tagjaiként. Közöttük volt Günther Oettinger is, aki a tanács társelnöke lesz.

Oettinger nem csak az Európai Bizottság költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős biztosa volt korábban, de arról is ismert lehet, hogy 2016-ban egy oroszbarát német üzletember magángépén érkezett Magyarországra tárgyalni Orbán Viktorhoz.

A német politikus kinevezése felháborodást keltett Brüsszelben. A Euronews most telefonon elérte Oettingert, aki elmondta, hogy az új feladatának nincs köze a biztosi munkájához, ő a magyar tudományos élet fejlesztésében érdekelt. Úgy vélte, nincs összeférhetetlenség amiatt, hogy biztosként szerepe volt a Paks 2 projekt engedélyeztetésében, azt mondta, hogy az atomenergia és a tudományos élet kérdése távol áll egymástól, ezért nem lát ilyen összefüggést.

Hozzátette, az elmúlt időszakban a miniszterelnökkel és Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel is egyeztetett, és egyelőre csak elvi megállapodás van arról, hogy szeretne szerepet vállalni a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsban, de szerződést még nem írt alá. Ezt ugyanis előbb jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak egy pár hónapos átmeneti időszak után, a volt biztosokra vonatkozó etikai jogszabályok alapján. A kormánnyal folytatott további egyeztetés után derül ki az is, hogy kap-e valamilyen juttatást a posztért.

A Euronews megkereste az Európai Bizottság szóvivői szolgálatát, ahol elmondták, hogy Oettinger jelezte feléjük, hogy a magyar kormány pozíciót ajánlott fel neki. Az ügyben felmerülő esetleges összeférhetetlenségről az Európai Bizottság akkor foglalhat állást, ha a volt biztos hivatalosan is jelzi az ajánlat elfogadását. A volt biztosok esetén felmerülő aggályokról alapesetben a biztosi testület dönt, ha pedig ők megosztottak a kérdésben, akkor a bizottságon belül működő etikai szervezet fogalmazhat meg ajánlást.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Árvai Károly

Ajánlott videó

Olvasói sztorik