Gazdaság

Ők felügyelik majd jövőre a kutatás-fejlesztést

Megszerezte a Magyar Nemzet azoknak a szakembereknek a listáját, akik 2020-tól felügyelni fogják a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács tagjaiként. A testület fogja felügyelni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) alapjának működését is.

A tudományos szférát Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Krausz Ferenc fizikus, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója és Závodszky Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézetének professzora fogja képviselni. A vállalati szektorból pedig Jakab Rolandot, az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját, Orbán Gábort, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját, illetve Világi Oszkárt, a Mol csoportszintű innovatív üzletágak és szolgáltatások ügyvezető igazgatóját választották ki a feladatra.

A tanács munkájában részt vesz Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter és Birkner Zoltán, az NFKIH elnöke is.

A testület elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lesz, a társelnök pedig az a Günther Oettinger, aki nem csak az Európai Bizottság költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős biztosa. Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy 2016-ban egy oroszbarát német üzletember magángépén érkezett Magyarországra tárgyalni Orbán Viktorhoz.

Kiemelt képünkön Lovász László, fotó: MTI/Illyés Tibor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik