Közélet

Megvan a nemzeti konzultáció harmadik kérdése is

Pénteken a kormány Facebook-oldalán nyilvánosságra hozták a következő nemzeti konzultáció harmadik kérdését is. A videón Völner Pál felidézte azt a tavalyi győri kettős gyilkosságot, amelynek során egy férfi meggyilkolta 10 éves fiát és 13 éves nevelt lányát, miután néhány hónappal korábban kiszabadult a börtönből.

Vannak, akik azt mondják, meg kell tiltani, hogy azok hamarabb szabaduljanak, akik mások életére törtek. Vannak, akik azt mondják, hogy az erőszakos bűnözőket is büntetésük letöltése előtt ki kell engedni a börtönből,

mondja az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a videón. Völner hozzátette azt is, hogy „Aktivista csoportok szerint csínján kell bánni a szabadságvesztéssel és az lenne jó, ha minél kevesebb ember minél kevesebb időt töltene rács mögött”.

Nem sokkal később Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő is feltett egy videót, amelyben azt kérdezte:

Szabad-e engedni, hogy olyanok, akik mások életére törtek, büntetésük letelte előtt szabadlábra kerülhessenek?

A nemzeti konzultáció kérdéseit témakörönként ismertetik, az már korábban kiderült, hogy az elítélt bűnözők által indítható kártérítési perekre vonatkozik, és arra is, hogy az ilyen perek során elnyert pénz hova kerüljön.

A büntetések letöltésének jogi háttere kapcsán több kérdésben is kikérjük a magyar emberek véleményét a nemzeti konzultációban

A büntetések letöltésének jogi háttere kapcsán több kérdésben is kikérjük a magyar emberek véleményét a nemzeti konzultációban.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. február 20., csütörtök

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik