Közélet

Saját fiát és a nevelt lányát ölte meg a győri férfi

A saját fiát és a nevelt lányát ölte meg vasárnap délután Győrben az a férfi, aki később öngyilkos lett. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

A három gyermek aznap a nő volt férjénél volt. A 10 éves fiú, a 13 éves lány és a 35 éves férfi holttestét azután találták meg, hogy az anya értesítette a rendőrséget: csak a legkisebb gyermekével tud beszélni.

Amint az korábban kiderült, H.G. 2016-ban kalapáccsal támadt az alvó feleségére Szombathelyen. A bíróság akkor öt év börtönre és öt év közügyektől való eltiltásra ítélte a férfit, de jó magaviselete miatt néhány hónapja szabadult, majd Győrbe költözött.

Az Ugytudjuk azt írja, hogy a lány a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola egyik végzős tanítványa volt.

Értesüléseik szerint az osztálytársaival reggel közölte az osztályfőnökük a hírt, a gyerekekkel jelenleg is pszichológus foglalkozik. Hozzátették azt is, hogy a kislányt aznap az édesanyja vitte Győrbe, hogy a nevelőapjával töltse a hétvégét, ekkor történt a tragédia.

A rendőrök a katasztrófavédelem segítségével jutottak be a bezárt lakásba, ahol megtalálták a két gyermek holttestét. A nyomozók megállapították, hogy a gyerekek halálát idegenkezűség okozta. A férfi holttestét az épület egy másik helyiségében találták meg.

A helyszíni szemle adatai szerint a férfi, miután megölte fiát és nevelt lányát, bezárkózott az épület folyosójáról nyíló, közös használatú helyiségek egyikébe, majd önkezével véget vetett életének.

A rendőrség több ember sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja a gyermekgyilkosság körülményeit.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: Police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik