Közélet

Vizsgálóbizottság tárhatja fel a fideszes zughotel ügyét Terézvárosban

Külön vizsgálóbizottságot állítanának fel Terézvárosban, hogy az minél alaposabban körbejárja a Nagymező utcai, fideszes zughotelként elhíresült szálló ügyét – tudta meg a 24.hu az önkormányzat honlapjára feltöltött előterjesztésből.

Belvárosi szállodája van a fideszes Becsó Zsoltnak, de engedélye nincs hozzá
Évek óta működhet feketén a Nagymező utca 66. szám alatt a kormánypárti képviselő apartmanhotelje. Terézváros – lapunk érdeklődésére reagálva – máris lépett az ügyben.

Eszerint a 24.hu által feltárt, engedély nélkül működő, akkor még a fideszes országgyűlési képviselő, Becsó Zsolt tulajdonában álló szállót a VI. kerületi önkormányzat három DK-s képviselője (Szász Károly, Kecskés Balázs és Miyazaki Jun) akarja kivizsgálni alaposabban. A bizottságban egyébként lenne képviselője az MSZP-nek, a Momentumnak, az LMP-nek és elvileg a Fidesznek is.

A Demokratikus Koalíció azonnali vizsgálatot indít a VI. kerületi mutyihotel ügyében. Még egy fideszes képviselő sem engedheti meg magának, hogy engedély nélkül, fű alatt üzemeltessen egy hotelt a város közepén. Lehet, hogy a kerület régi vezetésével összekacsintva lehetett ilyen ügyeket intézni, mi azonban nem hagyjuk, hogy a fideszes feltörekvő oligarchák bármit megtegyenek akár a VI. kerületben, akár az egész országban

–       olvasható az előterjesztésben.

Hogy egész pontosan mit akar vizsgálni a bizottság, az ugyanakkor nem derül ki a dokumentumból, bár nem kizárt, hogy annak feltárása is fókuszba kerülhet, hogy pontosan mennyi ideig nem fizetett idegenforgalmi adót a kerületnek a zughotel, és hogy a NAV-nál rendesen adóztak-e: magyarán, hogy az adócsalás mértéke mekkora volt Becsó, Ublot kft. nevű vállalkozásánál.

Ellepték az adócsaló szállások Budapestet, a fideszes zughotel csak a jéghegy csúcsa
Számos olyan belvárosi szálláshelyet találtunk, amely minden jel szerint engedély nélkül működik. A jelenség komoly, tízmilliós adókieséssel járhat a belső kerületekben.

A DK-s javaslatról már holnap, a január 30-ai ülésen dönthet majd a terézvárosi testület. A kerület korábban pénzbüntetésre ítélte a Becsó-céget.

Kiemelt kép: Facebook/ Becsó Zsolt        

Ajánlott videó

Olvasói sztorik