Kovács Zoltán kommunikációs, Nagy János programirodát vezető államtitkár és Dömötör Csaba miniszterhelyettes előbb motivációs elismerésként, majd jutalomként kapott egy-egy havi fizetést tavaly év végén – olvasható a Blikk hétfői összeállításában. A Miniszterelnöki Kabinetirodánál dolgozó három politikus összesen 2,6 millió forintot kapott, fejenként.
De nem ők voltak az egyedüliek, akik plusz pénzhez jutottak:
- Miniszterelnöki Kormányirodán egyszeri 2 millió forintos jutalmat kapott Fónagy János és Juhász Edit
- Igazságügyi Minisztériumban miniszteri elismerő oklevél címen egyhavi miniszteri illetményt kapott három politikai államtitkár, például Völner Pál fideszes képviselő
- a Pénzügyminisztériumban Banai Péter Benő egyhavi miniszteri fizetést kapott
- az Emmiben az államtitkároknak 1 millió forint jutalom járt, ebből 350 ezer forint a Széchenyi Pihenőkártyára, ráadásul még Kásler Miklós miniszter is megkapta plusz pénzt.
Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás