Közélet

A NAV bosszút állt volt munkatársán, aki most a Kúrián járt pórul

Kitartó ember Vancsura István, aki nyolc éve vívja a küzdelmét volt munkahelyével, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, több győztes csatát már elkönyvelhetett, de ami ma történt vele a Kúrián, az az ő türelmét is próbára tette.

Miután több ízben is munkaügyi pert – és ezzel sok millió forintot – nyert az adóhatósággal szemben, a NAV vezetése 2017-ben azzal vágott vissza, hogy megpróbálta ellehetetleníteni a 2011-es, későbbi bírósági ítéletek szerint jogellenes kirúgása óta ügyvédként dolgozó, főként adójogi esetekkel foglalkozó Vancsurát. A NAV közel háromtucatnyi adóeljárási ügyből igyekezett kizáratni, ami azért húsbavágó neki, mert így nem vállalhatna a NAV-val szembeni adóügyeket, amikre specializálódott.

Vancsura a NAV határozatát minden esetben megtámadta, a helyi bíróságok nagy része neki is adott igazat, de akadt néhány bíróság, amely volt munkahelyének. A kizárás a Kúriáig jutott, ahol csütörtökön tárgyalták a Vancsura kontra NAV ügyet. Illetve csak tárgyalták volna, mert a bíró, Lomnici Zoltán az előtt lezárta a tárgyalást, hogy Vancsura belekezdhetett volna az érvelésébe.

A kezdésről pár percet késett a felperes, aki Kecskemétről autózott fel. Amíg nem volt a teremben, addig Lomnici tájékoztatta a hallgatóságot, hogy Vancsura azt kérte, a tárgyalást az elejétől a végéig vegyék videóra, és rögzítsék a hangot is. De olyan terem, amely fel van szerelve ilyen berendezésekkel, csak egy van a Kúrián, mondta Lomnici, az pedig erre a napra egy másik ügy miatt le van foglalva. Ezért aztán, folytatta a korábbi főbíró, ha a felperes továbbra is ragaszkodik a kép- és hangrögzítéshez, akkor el kell napolnia a tárgyalást, addigra, amíg az a bizonyos terem szabad nem lesz.

Lomnici Zoltán. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ezt az okfejtést nem hallotta Vancsura, mert pár perccel ezután lépett be a terembe. Amikor pedig azt kérdezte Lomnici, fenntartja-e kérését, nem tájékoztatta külön arról, amiről korábban a hallgatóságot, vagyis hogy mi lehet a következménye annak, ha kéri a tárgyalásról szóló felvételek rögzítését. Vancsura természetesnek vette, hogy a két nappal korábban jelzett igényét fenntartja. Erre Lomnici közölte: a tárgyalásnak vége.

Amikor megindokolta Vancsurának a bíró, hogy miért halasztja el a tárgyalást, a volt adóhivatali dolgozó nyomban jelezte: ennél az is jobb, ha most megtartják a tárgyalást, hiszen ezért jött fel Budapestre, így nem ragaszkodik körömszakadtáig a hang- és képrögzítéshez. De Lomnicit már nem lehetett eltántorítani: közölte, hogy végzést hozott a tárgyalás elnapolásáról, a végzéssel szemben pedig fellebbezni nem lehet. Mindenki mehetett isten hírével.

Tárgyalás majd lesz, valamikor. Addig Vancsura nem tud új ügyfeleket fogni, mint említette lapunknak legutóbb,

nagyon kellemetlen magyarázkodni olyanok előtt, akik először fordulnak hozzám, és a bíróság a NAV kérésének helyt adva kizár engem az eljárásból, hogy ezt a NAV-os kérést én megtámadtam, jogszerűtlennek tartom, és még nem dőlt el semmi. Az egyszeri, NAV által szorongatott vállalkozó, cégtulajdonos felteszi a kérdést, hogy jó, jó, de ki fogja őt képviselni?

Ugyanakkor Lomnici valójában csak részben ismertette Vancsura kérését, az írásban beadott kérés ugyanis – amint azt a 24.hu megismerhette – úgy szól, hogy ugyan kéri a felperes a hang- és képrögzítést, de ha erre nincs mód, akkor szó szerinti jegyzőkönyvezés legyen.

Lomnici és Vancsura csörtéjének ráadásul előzménye is van. A volt főbíró volt az, aki egy éve úgynevezett közbenső végzést hozott a Vancsura kontra NAV ügyben, ami miatt panaszt tett az ügyvéd, kifogásolva Lomnici eljárását.

Amúgy nemsokára, április elején le is telik az a három év, ameddig a NAV kizáratta/kizáratná Vancsurát az adóhivatallal szembeni peres eljárásokból. De addig akár lesz ítélet, akár nem, Vancsura inkább más jogterületen akar erősíteni.

A Kúria közleménye

„A Kúria közigazgatási tanácsa 2020. január 23. napján 9 óra 40 percre adóperben tárgyalásra idézte a feleket. A II. rendű felperes a kezelőirodának telefonon jelezte, hogy a tárgylásról késni fog. A kitűzött időpontban az alperes képviselőjén kívül 9 fő hallgatóság és a 24.hu munkatársa jelent meg, akiket a tanács elnöke tájékoztatta, hogy a tárgylást a Kúria a II. rendű felperes jelzett késése miatt később kezdi meg.

 

A II. rendű felperes 9:53-kor lépett be a tárgyalóterembe, majd a tanács elnöke kérdésére nyilatkozott, hogy fenntartja a tárgyalási jegyzőkönyv folyamatos kép- és hangfelvétellel történő készítése iránt 2020. január 21-én előterjesztett kérelmét. A II. rendű felperes nyilatkozatára figyelemmel, és hivatalból is a Kúria elrendelte a jegyzőkönyv folyamatos felvétellel történő készítését, és mivel annak technikai feltételei a mai napon – a technikai felszereléssel rendelkező tárgyalóterembe kitűzött más tárgylások miatt – nem voltak biztosíthatók, az ügy érdemi tárgyalására nem kerülhetett sor, ezért azt a Kúria elhalasztotta.

 

A végzés kihirdetését követően a II. rendű felperes úgy nyilatkozott, hogy a folyamatos felvétel iránti kérelmét visszavonja. Az I. rendű felperes a végzés kihirdetését követően lépett be a tárgyalóterembe.

 

A per következő tárgyalásán a jegyzőkönyv folyamatos kép- és hangfelvétel útján készül. A tárgyaláson a Kúria Sajtótitkárságának munkatársa részt vett.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik