Közélet

Újabb megalázó vizsgálatok várnak a lúgos orvos áldozatára

Polgári peres úton folytatódik a bíróságon Renner Erika ügye. Ő az a nő, akit Bene Krisztián elkábított, majd maró lúggal leöntötte nemi szervét, és magára hagyta. Az orvost 2018 júliusában, öt évvel a bűncselekmény elkövetése után a Kúria – a Fővárosi Ítélőtábla öt hónappal korábbi megismételt másodfokú ítéletét súlyosbítva – 11 évre ítélte.

Renner Erika 2017 decembere óta polgári per keretében próbál kártérítést megítéltetni a bírósággal az elkövetőtől, mert úgy gondolja, hogy nem az áldozatoknak kell viselniük a bűncselekménnyel kapcsolatos következményeket, hanem a jogerősen elítélt elkövetőnek. Az nlc.hu azt írja, a nőnek további pszichológiai megsegítésre volt szüksége, mert állapota nemhogy javul, de folyamatosan rosszabbodik, a trauma feldolgozásában „visszacsúszott”.

A polgárjogi perben szerdán volt tárgyalás, amin azonban sem az alperes, vagyis Bene Krisztián, sem pedig jogi képviselője nem jelent meg. A per húzódik, mert a bíró különböző szakértői véleményeket kért be Erika állapotáról (annak ellenére, hogy a büntetőjogi perben az áldozatot már szakértők vizsgálták), ám a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ, amelytől a bíró kérte a szakértői nyilatkozatot tavaly június óta kapacitáshiányra hivatkozva nem végzi el a bíróság által kért vizsgálatokat.

A bíró így kénytelen újabb intézményt felkeresni, és felkérni a vizsgálatok elvégzésére, ezért a szerdai tárgyalást elhalasztotta. A tárgyalás márciusban folytatódhat.

A bíróság egyébként olyan kérdésekre várja a választ, mint például:

  • Renner Erika szedett-e fogamzásgátlót?
  • Gyermekvállalásra spontán vagy lombikprogram keretében lett volna nagyobb esélye?
  • Azt is kérik, hogy a szakértők állapítsák meg, jelenleg a felperes (vagyis Erika) méhe milyen állapotban van.
  • Állapítsák meg, képes-e szexuális életre.
  • És meg kell vizsgálni azt is, a támadás miatt elszenvedett hüvelyi sérülése milyen konkrét hátrányt okoz Erika életében.

További részletekről és az ügy hátteréről az nlc.hu riportjában lehet olvasni.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik