Közélet

DK: Nemzeti érdek a Fidesz kizárása a Néppártból

A Demokratikus Koalíció (DK) magyar nemzeti érdeknek tartja, hogy a Fideszt zárják ki az Európai Néppártból (EPP). A párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárással összefüggő, a két uniós tagállamot elmarasztaló állásfoglalási indítványt.

Az EP kétharmada határozottabb lépéseket akar Magyarország ellen
466-an szavaztak a magyar és a lengyel jogállamiság miatt aggódó jelentésre, amit a Néppárt is támogatott.

Barkóczi Balázs a szavazást értékelve azt mondta, Európa számára mostanra világossá vált, hogy Orbán Viktor semmit sem tanult a Sargentini-jelentésből, és „boldogan ugrál tovább a magyar demokrácia romjain”. A politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Néppárt képviselőinek jelentős része is az indítvány elfogadása mellett szavazott.

Európában elfogyott a levegő Orbán Viktor körül

– fogalmazott a DK-s politikus. A csütörtöki szavazás megmutatta, hogy a magyar miniszterelnök mára a legutolsó szövetségeseit, a sokáig tétlen néppártiakat is elveszítette, ezzel pedig karnyújtásnyira kerültünk a Fidesz kizárásához a Néppártból.

Hogy a kizárással mit veszíthetne a Fidesz, arról a minap írtunk egy elemzést.

Barkóczi Balázs azt mondta, ha ezek után felgyorsul a 7-es cikk szerinti eljárás, emellett pedig a Fideszt kizárják a néppártból, akkor az EU „végre teljes erejével tud majd fellépni az Orbán-rendszerrel szemben”.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik