Közélet

Fekete Péter hazugsággal vádolja a színházak szabadságáért aggódókat

Szerinte senki és semmi nem sérti az alkotói szabadságot.

A Magyar Nemzetnek a kultúráért felelős államtitkár azt mondja,  szomorú volt, amikor általa tisztelt színházi emberek a kulturális törvény módosítása miatt tiltakoztak és

álhírekkel, egy lopott dokumentumra hivatkozva, hazugságokat állítva ácsoltak színpadot az ellenzéki politikának, és közben megtévesztették a színházrajongókat és a művészeket.

Fekete Péter szerint ezt ráadásul tudatosan tették, hiszen a pánikkeltés előtt, egyetlen kérdést sem tettek fel az általa vezetett államtitkárságnak arról, valósak-e azok az állítások, amelyek a politikai tiltakozásokat szították. Egy szó nem volt ugyanis igaz abból, hogy a kormány beszántaná a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) vagy a független színházakat ellehetetlenítené.

Demeter Szilárd elismerte, volt szándék az NKA beszántására
A szerdán elfogadott törvényjavaslat egyik előkészítője volt a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója.

Természetesnek tartja, hogy a társulatok aggódtak a forrásokért, de hosszan sorolja indokait, miért tartja ezt feleslegesnek. Úgy véli, az elmúlt egy év azt igazolta, hogy ki lehetett vezetni úgy a kulturális célokra irányított társasági adót (tao), hogy „annak minden forintja a valódi művészetet szolgálta”.

A kormány a saját kiírásának ellentmondva osztotta el a kultúrtao-pénzeket
A szigorú pályázati szabályoknak fittyet hányva kapott az előadó-művészeti szervezeteknek szánt támogatásokból az Egységes Magyar Izraelita Hitközség ugyanúgy, mint önkormányzatok vagy fideszes politikusokhoz köthető cégek.

Azt mondja, az sem igaz, hogy nem voltak egyeztetések. Amiben történt változtatás, arról volt egyeztetés.

Az NKA eltörléséről nem volt egyeztetés, mert az föl sem merült, és a függetlenek megfojtásáról sem tárgyaltunk, mert szó sincs erről. Arról nem kell egyeztetni, ami nincs.

Aki ezt állítja, az Magyarország jó hírét csorbítja, és ezért nagyon komoly felelősség terheli, súlyos károkat okoz a gazdaságnak és a turisztikának.

Jelentős felelősségük van azoknak, akik egy hamis dokumentumra hivatkozva, manipulatívan és öncélúan, hazug információkkal kárt okoznak az országnak.

Szerinte ezért egyszer bocsánatot kell kérniük.

A művészeknek jogukban áll tiltakozni, de felelősek azért, azt hogyan teszik.

Neki sok szülő panaszkodik levélben, hogy gyermeküket politikai tüntetésbe vonta be egy színház. A kulturális életre ő nem ilyen  megosztottság mentén néz, az önkormányzati választás után is a balliberálisok kezdtek politikai tisztogatásba. A Gothár-ügy miatt aggasztónak tartja, hogy a Színművészeti Egyetemen 18 évesek tanulnak.

Megengedhetetlen, hogy egy intézményben ne legyenek biztonságban a gyerekeink. A rendszer átgondolására van szükség ahhoz, hogy az ő biztonságukat garantálni tudjuk.

Arról, hogy Vidnyánszky Attila szerint aránytalanságok vannak a színházak finanszírozásában azt mondta, átláthatóbb rendszert akarnak.

Természetes, hogy ha az állam egy intézmény fenntartásának jelentős részét finanszírozza, akkor nagyobb rálátást kér az ott folyó munkára.

Az államtitkár szerint ebből nem következik semmilyen politikai nyomásgyakorlás.

Magyarországon semmi nem sérti az alkotói szabadságot.

Úgy látja, a független társulatok színesítik a művészeti életet, de aki létrehoz ilyet, felel a fenntartható működtetéséért is. Ennél is meg kell húzni egy határt. Szerinte van lehetőség a megbékélésre, nem feltételezi, hogy bárki a magyar kultúra ellen lenne, de elvárja, hogy ezt a kormányról se feltételezzék. Azt mondja, a konfliktus fenntartása csak a balliberálisok érdeke.

Ha a kormányon múlik, folytatódik a fejlődés a színházakban is.

Cserhalmi: A kormánynak nincs beleszólási joga a színházak működésébe
Színészeket és színházigazgatókat kérdeztünk arról, mit gondolnak a nagy tiltakozást kiváltó kulturális törvényjavaslatról, és ott lesznek-e a hétfő estére meghirdetett tiltakozáson.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik