Közélet

12 millió forintot kapott a távozó államtitkár

Takács Szabolcs Ferenc két miniszteri biztosi pozícióval is rendelkezik, mégis több mint 12 millió forinttal távozott tavaly államtitkári posztjáról, írja a Blikk. A juttatási adatok szerint Takács 12,2 milliós lelépési pénzt kapott: 7 777 800 forint végkielégítést és 4 464 800 forint szabadságmegváltási pénzt.

Takácsot tavalyelőtt novemberben nevezték ki közel két évre a 2020-as dubaji világkiállítás magyar megjelenéséért felelős miniszteri biztossá, tavaly nyári menesztésével párhuzamosan pedig új miniszteri biztosi pozíciót kapott a brexittel összefüggően.

Az ekkora összegű szabadságmegváltás viszont felvet néhány kérdést, miután azt követően, hogy kiderült, volt fideszes polgármesterek akár 7,3 milliót is kézhez kaphattak, Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, a közigazgatásban ez senkivel nem történhetne meg.

A kötelező szabadságot ki kell adni, ha valaki nem veszi ki a szabadságát, akkor az elvész, és senkinek egyetlen fillért se lehet szabadságmegváltásért a központi kormányzati közigazgatási rendszerben fizetni

– mondta a kancelláriaminiszter.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ a Blikkel közölte: Takács Szabolcs esetében még a szabadságmegváltás 2019 elejei megszüntetése előtti időszakban felhalmozott szabadságait fizették ki.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik