Közélet

Csányi Sándor: Spéder Zoltán nem önszántából ment el az OTP-től, sokat ártott nekünk

Tegnap mi is szemléztük egy online előzetes után a HVG-interjúját Csányi Sándorral, ahol az OTP elnöke azt állítja, hogy Magyarországon nincsenek oligarchák.

Csányi Sándor: Orbán miatt nincsenek oligarchák
Az ország egyik leggazdagabb embere elmagyarázta, miért hiszi ezt.

A ma megjelent teljes interjúban sok egyébről is beszél Csányi, van azonban egy válasza, ami hordoz további érdekességet. Ez a korábbi OTP-alelnök, Spéder Zoltánról szóló rész.

Spéder 2007-ben alelnöki székből távozott az OTP-től, némileg váratlanul. Bár a Magyar Narancs korábbi portréja szerint szaporodtak a konfliktusok kettejük közt – Spéder megfontoltabban, míg Csányi tempósabban terjeszkedett volna például, az elnök meg is nyirbálta 2006-ban az alelnök jogköreit – a távozás az eddigi közmegegyezés szerint mégis közös megegyezés eredménye volt. Azaz Spéder magától ment – így tudtuk legalábbis.

Ezt árnyalja most némileg Csányi friss, ám nem túl részletező nyilatkozata:

Spéderben valóban volt revansvágy, hiszen – most már elmondhatom – nem jószántából ment el innen. Sokat ártott nekünk az, ahogy akadályozta a külföldi akvizíciókat, több jó üzlettől estünk el miatta, amikkel ma előbbre tarthatnánk. Azt gondolom, méltatlan volt az a szerep, amit az FHB Bankban és a takarékszövetkezetben játszott, de nem kívántam neki azt, ami történt vele.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt     

Ajánlott videó

Olvasói sztorik