Közélet

Karácsony: Budapest jobban vizsgázott a hóhelyzetben, mint az ország egésze

Budapest még így is jobban vizsgázott, mint az ország egésze — így kommentálta a hétfői, a hóhelyzet okozta problémákat Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Start című műsorában.

Hozzátette: attól, hogy tisztában vannak a havazással, még nem lesz több gép és gépkocsivezető a gépekre. Mint mondta, a gépek átlagéletkora 14 év és ezeket folyamatosan tervezik pótolni, a gépkocsivezetőket sem egyszerű, hiszen speciális képzésekre van szükségük, illetve hómunkásból sincs elég. Rövid távon jelentős javulást nem érdemes várni, mert ezt az „örökséget viszik tovább”.

Egy minapi interjúban a politikus arról beszélt, hogy 200 milliárd forint hiányzik a főváros kasszájából. A főpolgármester hozzátette: egyrészt az új városvezetés 150 milliárd forintos adósságot örökölt. Másrészt 50 milliárd forint hiányzik három, nagy beruházáshoz. 20 milliárd a Lánchíd felújításához, 10 a 3-as metró költségvetéséből, további 20 milliárd pedig az állatkerti fejlesztések befejezéséhez. Ugyanakkor úgy látja, hogy ezt az 50 milliárd forintot a főváros nem tudja kigazdálkodni.

A Miniszterelnökség azonban ezt másképp látja. Szerintük Tarlós István stabil pénzügyi helyzettel, megtakarítással adta át a fővárost, de hozzátették: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában készek minden, Budapestet érintő kérdést megvitatni.

Karácsony: 150+50 milliárd hiányzik Budapest kasszájából
Csak az állatkerti Biodóm befejezéséhez 20 milliárd forint kellene.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik