Közélet

Újabb elfogatóparancsot adtak ki a vizes vb-t rendező cég gazdasági vezetője ellen

Újabb elfogatóparancsot adtak ki kedden a Balogh Sándor, Bártfai-Máger Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter volt férje, a 2017-es budapesti világbajnokság lebonyolításért felelős Bp2017 Kft. gazdasági vezetője ellen, írja a G7.

Ahogy korábban megírtuk, a Szabad Pécs arról számolt be hétfőn, hogy Balogh Sándort költségvetési csalás gyanúja miatt elfogatóparanccsal körözi a rendőrség. Kedden azonban már nemcsak ezért, hanem

„befolyás vásárlása” miatt is keresik.

A G7 egy korábbi Origo-cikkre hivatkozva ezzel kapcsolatban azt írja, akkor merül fel „befolyás vásárlása”, amikor valaki a szó legszorosabb értelmében a kapcsolataiból él, és a büntető törvénykönyv szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A lap emlékeztet, hogy az első körözést a NAV Észak-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága rendelte el, a keddi körözésnél viszont már nemcsak a bűncselekmény más, hanem az elrendelő hatóság is, ugyanis ezt a folyamatot a Fővárosi Nyomozó Ügyészség kezdeményezte.

Balogh Sándorról tavaly írt portrét a G7, amiben azt írták,

több száz vállalatból álló céghálót vezet, a vizes vb-t szervező Bp2017 Kft. legfőbb döntéshozója, a külföldi kereskedőházak ötletgazdája, pálinkafőzéssel próbálkozik Ugandában, hozzá kötődik a százezrek által követett Középsuli websorozat, valamint több alapítvány és egyesület is.

A cikk szerint Balogh Sándor lényegében leplezetlenül alakított ki egy olyan céghálót, amelynek vállalatai összesen több milliárd forint adótartozást halmoztak fel az elmúlt évtizedekben.

A 24.hu februárban készített interjút Balogh Sándorral, ezt itt olvashatják:

Balogh Sándor: Javaslom Hosszú Katinkának a szinkronúszást
Interjú a Magyar Szinkronúszó Szövetség lemondott elnökével.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik