Közélet

Én már csak egy ismerős vagyok a lányaimnak

Mi történik, ha egy apa önkényesen elviszi a gyerekeket, és nyolc hónapja egy vasráccsal elzárja őket az anyjuk elől? Ibolya és most másfél éves ikerlányai történetéből úgy tűnik, szinte semmi.

2019 novembere, Budapest. Egy VII. kerületi lakóház első emeleti körfolyosóján kabátban üldögél egy nő. Elsőre nem világos, mit csinál. Messziről olyan, mintha a bejárati ajtót festené vagy takarítana. Gügyörészik. Egy hirtelen mozdulattal lekapja fejéről a kötött sapkát és játszani kezd vele. Az ajtó elé érve látszik, hogy két kisgyereket próbál a ruhadarabbal szórakoztatni. A gyerekek a lakásban, a nő a folyosón. Egy zárva tartott vasrács választja el őket.

*

Én már nem anya, csak egy ismerős vagyok a lányaimnak.

Ha Ibolya történetének legdrámaibb mondatát kellene kiragadni, ez lenne az. Nyolc hónapja jár egy VII. kerületi lakáshoz, ahol egy ajtóra helyezett rácson keresztül érintkezhet másfél éves ikerlányaival, akiket a rendőrség és a gyámhatóság tudtával édesapjuk tart tőle elzárva március óta. Ibolyát a lakásba nem engedi be, így csak a vasrácson keresztül tudja etetni, simogatni lányait.

Az üres babakocsi

Az egypetéjű ikrek 2018 júniusában születtek, hét hónapra. Ibolya a szülés után több hetet volt kórházban, mire végül hazaengedték az amúgy egészségesnek számító gyerekeivel. Bár párjával már akkor sem jött ki jól, úgy gondolta, megpróbál összecsiszolódni vele, hogy neki segítő társa, a gyerekeknek pedig apja legyen. Az ikrek születése után összeköltöztek az Ibolya által Dunakeszin vásárolt lakásban, de hamar kiderült, hogy nem működik az együttélés. Nagy volt köztük a feszültség, ezért Ibolya úgy döntött, elköltözik a csecsemőkkel. Aztán az apa egy januári napon kijelentette:

Ma nem nyúlhatsz a gyerekekhez.

Aznap Ibolya az esti fektetésnél megpróbált segíteni a férfinak, aki hirtelen kirántotta az egyik gyereket a kezéből, és bezárkózott vele a fürdőszobába. Mindkét kislány üvöltött, az ajtó azonban zárva maradt. Ibolya kérte az apát, hogy költözzön el, de erre nem volt hajlandó, ezért ő hagyta el a lakást és ment az ikrekkel a Vecsésen élő édesanyjához.

Bár az apa és az anya is ügyvédhez fordult, hivatalos úton nem rendezték a gyerekek felügyeletét, ami így közös maradt. Ibolya édesanyja kikötötte ugyan, hogy a vecsési házba a férfi nem teheti be a lábát, Ibolya törekedett arra, hogy amikor csak lehet, együtt lehessen a lányokkal: utcára, kávézóba, parkba, játszótérre vitte őket közös találkákra. Nem minden találkozójuk volt feszültségmentes, kétszer is rendőrt kellett hívni, hogy Ibolya haza tudjon menni a csecsemőkkel.

Március 18-án viszont csak az üres babakocsit tolhatta haza.

Jön az SMS, hogy elvitte a gyerekeket

Aznapra egy vecsési játszótérre beszéltek meg  találkozót. Ibolya leült egy padra olvasni, engedve az apának, hogy minőségi időt töltsön a gyerekekkel. Fél szemmel figyelte őket, látta, amint besétálnak egy ház mögé, és várta, hogy előbukkanjanak a másik oldalon. Ehelyett egy SMS-t kapott, amiben a férfi megírta: elvitte az ikreket.

Ibolya biztos volt abban, hogy ha kihívja a rendőröket, visszakapja az akkor kilenc hónapos kislányait, akiket az apa a játszótérnél várakozó autóval vitt el. Az érkező rendőrök azonban azt közölték, ez gyámhatósági ügy. Elvitték Ibolyát a vecsési gyámhatóságra, ahol azt mondták neki, ami történt, nem a gyámügyre tartozik, menjen a rendőrségre. Végül ott feljelentést tett.

Az apa a VII. kerületi lakásába vitte a csecsemőket, akiket az elszakítás után hat nappal láthatott először Ibolya.

Akkor szembesült először azzal, hogy érkezésekor a férfi kinyitja ugyan a bejárati ajtót, de az előtte található rács zárva marad. Mivel az ikrek még nem tudtak járni, az apa a rácshoz nyomta kettőjüket, hogy Ibolya megérinthesse őket. A nő látva, hogy megölelni sem tudja a gyerekeit, sokkot kapott és összeomlott, de elhatározta, mindent megtesz azért, hogy a lányaival lehessen. Azt nem sejtette, hogy egy azóta is húzódó jogi huzavonába keveredik, és hogy még nyolc hónappal később, november végén is az ajtó előtt ülve, rácson keresztül fogja etetni őket.

A gyámhivatal kimondja: nincs súlyos veszélyeztetettség

Ibolya három város hatóságaival harcol azért, hogy a lányaival lehessen. Vecsésen vitte el az apa a gyerekeket, akiknek állandó lakcíme Dunakeszi, de már Budapesten élnek. Ibolya mindhárom város gyámhivatalához, gyermekjóléti szolgálataihoz és bíróságaihoz fordult, feljelentést tett a vecsési után a VII. kerületi rendőrségen is. Megkereste az érintett gyermekorvosokat és védőnői szolgálatokat, valamint gyermekjogi szervezetek segítségét is igénybe vette.

Első lépéseinek egyikével a dunakeszi gyámhatóságnál kezdeményezte, hogy a gyerekeket ideiglenesen nála helyezzék el, mert biztos volt abban, a hatóság nem fogja hagyni, hogy csak egy rácson keresztül érintkezhessen a lányaival. Joggal hitt ebben, hiszen a gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy a gyámhatóság súlyos veszélyeztetettség esetén elrendelheti az ideiglenes hatályú elhelyezést. Súlyos veszélyeztetettségnek a gyermek olyan bántalmazása, elhanyagolása minősül, ami az életét közvetlen veszélynek teszi ki, illetve testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésében jelentős és helyrehozhatatlan károsodást okozhat.

Csakhogy a gyámhivatal elutasította Ibolya kérelmét, mondván, nem merült fel arra vonatkozó információ, hogy a gyermekek ellátása nem megfelelően biztosított. Hivatkoztak arra is, hogy a környezettanulmány és az apa meghallgatás során a gyermekek bántalmazása vagy elhanyagolásának gyanúja nem vetődött fel, az apa családi környezete sem veszélyezteti a gyermekeket.

Hozzátették, „a gyermekeknek két szülője van, mindkettőre szükségük van, nem lehet privilegizálni vagy háttérbe szorítani egyik szülőt sem a neme alapján.” A hatóság indoklásában az is szerepel, hogy a gyermekeknek január és március között az édesapjukat kellett nélkülözni.

A júliusi határozat ellen Ibolya fellebbezett, döntés azóta sincs az ügyben.

A rács nem probléma

A nőnek a VII. kerületi gyermekjóléti központtal sem sikerült dűlőre jutnia, annak ellenére sem, hogy a hivatal kimondta: „a szülők gyermekekkel való kapcsolattartásának rendezetlensége súlyos traumatikus helyzetként értelmezhető a gyermekek szempontjából.”

A központ a kerületi védőnővel családlátogatást tett az apa 35 négyzetméteres lakásában. Megállapították, hogy a gyermekek megfelelő körülmények között vannak, a családlátogatás alkalmával a két kicsi játszott, kiegyensúlyozottnak tűnt. Továbbá azt is, hogy „az apa lakókörülményei alkalmasak a kisgyermekek gondozására-nevelésére, az életkori sajátosságoknak megfelelően igyekszik ellátni a két kisgyermeket, azonban ebben az életszakaszban az anya jelenléte is döntő fontosságú a megfelelő és kiegyensúlyozott lelki fejlődés során.”

Júliusban a VII. kerületi gyámügyi és igazságügyi osztály tárgyalást tartott az ikrek védelembe vételéről, amit Ibolya kezdeményezett. A védelembe vétel intézményét a gyermekvédelmi törvény azért hozta létre, hogy a veszélyeztetettnek minősülő gyerekek nevelési problémáit – hacsak az nem feltétlenül szükséges – a gyerekek családból való kiemelése nélkül a szülők maguk oldják meg, a gyermekvédelmi szolgálat felügyelete mellett. Ibolya abban reménykedett, hogy ha a hatóság rábólint a védelembe vételre, akkor Frida és Róza ellenőrzött körülmények között, rácsok nélkül nevelkedhet. A hivatal gyámügyi és igazságügyi osztálya azonban a védelembe vételi eljárást megszüntette. A tárgyaláson a gyermekjóléti központ munkatársa azt mondta, amíg nem születik megállapodás a kapcsolattartásról, addig egyik fél sem lesz elégedett. Szerinte a probléma nem a rács, hanem a két szülő közötti konfliktus.

Ibolya mobiltelefonjával a látogatásokról felvételeket készít, ezekből vágtuk össze ezt a videót:

Egymásra mutogató bíróságok

A szakember által említett konfliktus, vagyis az elhelyezés rendezéséről bíróság dönthet. Jelenleg három bíróság birkózik egymással azon, melyikük az illetékes: a Monori és a Dunakeszi Járásbíróság, illetve a Budapest Környéki Törvényszék. Utóbbinak kellene döntenie arról, hogy a monori vagy a dunakeszi bíróság határozzon az elhelyezés kérdésében, de a három intézmény egymásnak passzolgatja az ügyet. Még Ibolyának is nehéz összerakni, mi történik:

  • Március 24-én szembesült először a vasráccsal, és három nap múlva gyermekelhelyezési pert indított a dunakeszi bíróságon, ahol
  • április 12-én arról döntöttek, hogy a kérdésben a monori bíróság az illetékes. Oda tartozik Vecsés, ahol Ibolya januártól tartózkodott a gyerekekkel. Ügyvédjével még aznap beadta a monori bíróságra a gyermekelhelyezési kérelmet, majd
  • május 31-én döntés született: mégis a Dunakeszi Járásbíróság az illetékes. Itt lépett színre a Budapest Környéki Törvényszék, amely a hasonló vitás esetekben kimondhatja, melyik bíróság döntsön.
  • A törvényszék június 20-án megállapította, hogy a monori az illetékes bíróság. Ott azonban arra hivatkozva, hogy Ibolya és a gyerekek állandó lakcíme Dunakeszi, ragaszkodtak ahhoz, hogy a Dunakeszi Járásbíróság döntsön, ezért visszaküldték oda a peranyagot.
  • Közben egy hónapig ítélkezési szünet volt.
  • Szeptember 24-én újratárgyalta a Budapest Környéki Törvényszék az ügyet, és megint úgy határozott: nem a dunakeszi bíróság az illetékes, ezért felszólította a monorit, hogy döntsön az illetékességéről. Ez azonban nem történt meg.

Az ügy itt akadt el, és Ibolya ügyvédje szerint a december 20-án kezdődő és január 6-ig tartó téli ítélkezési szünetig nem is lesz érdemi előrelépés. A helyzet előtt Ibolya és az apa ügyvédje is értetlenül áll.

Az apa, aki a gyerekek érdekeire hivatkozik

Bírósági döntés híján továbbra is közös szülői felügyelet van érvényben, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az apa az önkényesen elvitt gyerekeket március óta fizikailag elzárva tartja az anya elől.

Ibolya a hivatali ügyintézés mellett ahányszor csak tudja, meglátogatja a lányait. Van, hogy egy órát térdel az ajtó előtt, vagy ül a földön, beszél, énekel, mondókázik a lányainak. Van, hogy csak tíz percet tölt előttük, mert látja rajtuk, hogy nyűgösek. Rendszeresen visz nekik ételt, és amennyire a helyzet engedi, megérinti, de megölelni nem tudja őket. Mivel alkalmanként még szoptak a gyerekek, amikor elkerültek tőle, fejt nekik anyatejet is, amit átadott az apának.

Ibolya előre megbeszélt időpontokban mehet fel a lakáshoz, ám ez sem garancia arra, hogy láthatja a gyerekeit: nyáron az apa előzetes bejelentés nélkül hetekre elvitte őket. Előfordult, hogy véletlenszerűen ment fel a lakáshoz, és egy bébiszitter nyitott ajtót. A vasrácsot ő is zárva tartotta, azt mondta, nincs hozzá kulcsa. A szomszédokkal együtt nézték, ahogy a gyerekek az anyjuk felé kapaszkodnak, nyújtózkodnak a rácson keresztül.

A gyereklátogatások koreográfiája nyolc hónapja ugyanaz: Ibolya az ajtó előtti folyosón térdelve, guggolva próbál anyja lenni a gyerekeinek. Az egyre hűvösebb időjárás miatt az apa hősugárzót szerelt az ajtórácshoz, de a melegből kevés jut a pufi dzsekiben és vastag nadrágban, egy melegített takarón ülő gyerekekhez. Ibolya március óta játékokat, könyveket pakol elő táskájából. Kekszet, zöldséget, gyümölcsöt ad át a rácson gyerekeinek, akik 17 hónaposan már be tudják dugni fejüket a rácsok közé, hogy puszit adjanak az anyjuknak.

Amikor elkísértük Ibolyát az erzsébetvárosi lakáshoz, az apa azt mondta, kérdéseinket írásban küldjük el, és ügyvédjével megvitatja, hogy válaszol-e rájuk. Nem akarja ugyanis, hogy olyan információk kerüljenek nyilvánosságra, amik negatív hatással lehetnek a gyerekek fejlődésére. Szerettük volna megtudni, szerinte milyen hatással lesz a gyerekek fejlődésére az, hogy hónapok óta csak egy rácson keresztül tudnak az anyjukkal érintkezni, és hogy meddig kívánja fenntartani ezt az állapotot. Kérdéseinkre végül azt írta, nem akar nyilatkozni.

Olvasói sztorik