Közélet

Jogerős: ki kell adni Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatát

A Győri Ítélőtábla arra kötelezte a város önkormányzatát, hogy e-mailben küldje el egy adatigénylőnek a nemrégiben lemondott Borkai Zsolt volt fideszes polgármester 2018-ban leadott vagyonnyilatkozatát – írja az Átlátszó.hu.

A dokumentumot Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület képviselője (akit időközben önkormányzati képviselőnek és alpolgármesternek választottak a Pest megyei városban) kérte. Azonban mivel nem kapta meg, adatigénylési eljárást indított.

Az információszabadság és az átláthatóság szempontból nagy jelentőségű per nem arról szólt, hogy nyilvánosak-e a szexvideó-botrányba keveredett egykori fideszes politikus vagyonnyilatkozati adatai. A győri önkormányzat jogászai mindent elkövettek annak érdekében, hogy a helyhatóságnak ne kelljen e-mailben elküldeni az egykori olimpiai bajnok vagyonnyilatkozatát.

Borkai Zsolt lemond Győr polgármesterségéről
Levonta a konzekvenciákat, vállalja a felelősséget – írta az orgiabotrányba keveredő politikus, aki szerint az ördög ügyvédje nem létezik.

Az Átlátszó birtokába került bírósági dokumentumok tanúsága szerint Borkai jogi képviselője azt kívánta elfogadtatni a bíróságokkal, hogy nem vonatkozik rájuk az információszabadságról szóló törvény. Érvelése szerint az önkormányzati törvény írja elő az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatának benyújtásáról szóló szabályokat. A helyhatóságnak működési szabályzatot kell alkotnia, amelyben meghatározzák, mely bizottság tárolja a leadott vagyonnyilatkozatokat.

Ezek a szabályzatok rendre arról szólnak, hogy miként lehet betekinteni a vagyonnyilatkozatokba, tehát szó sincs arról, hogy e-mailben ki lehetne adni az okiratot. Ennek szerintük egyedüli módszere: időpontot kell egyeztetni az ügyben illetékes önkormányzati bizottság elnökével.

A Győri Ítélőtábla ezt az érvelést utasította el. Az immár megfellebbezhetetlen döntés lényege: ha valaki e-mailben kéri az önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester) vagyonnyilatkozatát, akkor azt e-mailben kell kiadni.

Fontos körülmény, hogy az eljárás kockázatos volt, hiszen hiába nyer az adatigénylő, az eljárás elhúzódása oda vezethet, hogy esetleg már nem is található meg a kért dokumentum. A Ferjancsics által indított pert (valójában két pert, hiszen a 2018. évről leadott Borkai-vagyonnyilatkozat miatt szintén keresetet kellett benyújtania) a sajátos jogi szabályozás könnyen meghiúsíthatta volna.

Az országgyűlési képviselőkével szemben ugyanis az önkormányzati képviselők és polgármesterek vagyonnyilatkozatát vissza kell adni akkor, amikor leadják az új vagyonnyilatkozatukat. Ez rendszerint minden év január 30-ig esedékes. Ha az ilyen ügyben elkezdődött per elhúzódna a következő év január 30-án túlra, akkor nem lesz miről pereskedni, hiszen a polgármester – esetünkben Borkai – visszakapja a vagyonnyilatkozatát. Vagyis nem hozzáférhető többé.

Ferjancsics és ügyvédje ezért ideiglenes intézkedésként a vagyonnyilatkozat zárolását kérte. A bíróság helyt adott a kérelemnek, és megtiltotta az önkormányzatnak, hogy visszaadja az okiratot Borkainak.

Ez a procedúra sem ment egyszerűen. Az önkormányzat aljegyzője igénybe vett minden eszközt és jogi utat, hogy kiszabadítsa a vagyonnyilatkozatot a bírói zárlatból.

Egyelőre nem tudni, hogy a győri önkormányzat mikor küldi el Ferjancsicsnak a vagyonnyilatkozatot. A 2019-ben leadott vagyonnyilatkozat ügyében a peres eljárás pedig még folyamatban van.

Győri királyfiból erkölcsi és politikai koldus: Borkai útja a lakótelepről az aranyon át a biztos bukásig
Ha győz is a vasárnapi választáson, heteken belül le kell mondania Borkai Zsoltnak, ezt várják tőle a Fidesz vezetői. Portré az olimpiai bajnok polgármesterről, akinek a vesztét a mögötte álló üzleti kör okozhatta.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik