Közélet

Veszprém fideszes vezetése lila csődtömeget csinált a tömegközlekedésből

  • Óriási bukás lett a helyi tömegközlekedés átalakításából Veszprémben – akkora, hogy padlóra küldte a város költségvetését.
  • A fideszes vezetés tavaly úgy vágott bele a projektbe, hogy megmutatják a többi megyeszékhelynek, hogyan kell önkormányzati menedzselésben megoldani a buszos közlekedést.
  • A régi Ikarusokat lecserélték, de a polgármester már a nyáron kénytelen volt beismerni, hogy elszámolták magukat.
  • Az önkormányzati cégre decemberben harmadszor kell százmilliókat költeni, hogy ne menjen csődbe.
  • Az év végére a kaland csaknem hatszor annyiba kerül majd, mint amennyit korábban az állami Volánnak fizettek a helyi járatok üzemeltetésért.

A helyi tömegközlekedés finanszírozása fontos kérdéssé vált mind a kormánypárti, mind az ellenzéki vezetésű nagyvárosok számára, miután a kormány bejelentette, hogy törvénymódosítással előrerangsorolják a közlekedést az önkormányzatok feladatai között. Tuzson Bence, a Miniszterelnökség államtitkára két hete közölte, hogy az önkormányzatoknak a legnagyobb bevételi forrásukat, az iparűzési adót elsődlegesen erre a célra kell fordítaniuk. A változtatás ellen már tiltakozott Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint a javaslat szembemegy azzal a megállapodással, amit még elődje, Tarlós István kötött Orbán Viktorral.

Korábban írtunk arról, hogy Győr, a legnagyobb iparűzésiadó-bevétellel rendelkező vidéki város a régi kondíciók között arra jutott, hogy jobban megéri az állami tulajdonú Volán-társasággal, majd annak regionális utódjával, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központtal (ÉNYKK) szerződni, mint buszokat vásárolni és saját üzemeltető céget létrehozni.

Veszprémben szintén a Volán, majd az ÉNYKK működtette a buszközlekedést, de Győrrel ellentétben itt

2018 nyarán a fideszes Porga Gyula vezette önkormányzat úgy döntött, hogy megszabadul az ÉNYKK-tól.

Az ÉNYKK kiöregedett buszparkkal, többnyire régi, környezetszennyező Ikarusokkal látta el a 60 ezres Veszprém tömegközlekedését, viszont stabilan olcsó volt. 2018-ra például 280 millió forintot adott az önkormányzat a buszközlekedés finanszírozására.

Közben, 2018. június 27-én egy közgyűlési határozattal megalapították a V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft.-t, majd megindították a külföldi használt buszok beszerzését, volt olyan, amit Norvégiából hoztak be. A flotta a sötétlila egyenszín alatt elég heterogén lett: Mercedes, Van Hool, Volvo, Scania, Neoplan, Solaris és MAN is bekerült az ötven veszprémi busz közé. A polgármester azonban a cég indulása előtt azt ígérte a közgyűlésben, hogy az 500-600 ezer kilométert futott buszok kavalkádja csak átmeneti lesz a város utcáin.

Az első ütem rövid időszakra szól, augusztus végén, szeptember elején már 0 kilométeres autóbuszok fogják a veszprémiek igényeit kielégíteni

– mondta Porga Gyula tavaly decemberben. A polgármester optimistán azt is megígérte, hogy Veszprém új projektje példaértékű lesz mindazon megyeszékhelyek számára, amelyek konfliktusba kerültek a helyi Volán-társaságokkal. A V-Busz érkezését a veszprémiek is jól fogadták, jobb minőségű és kevésbé büdös buszokat, pontosabban tartott és jobban összerakott menetrendet, flottabb tömegközlekedést vártak tőle.

Veszprém nem egy metropolisz, de szűkös az utcahálózata, nincs jelentősebb kétszer két sávos útja, a belvárosi útszakaszok rendszeresen bedugulnak, ezért a tömegközlekedés fontos alternatíva lehetne a munkába, iskolába járóknak. A kiábrándító jelek azonban hamar láthatóvá váltak. Nem sikerült időre elég sofőrt összeszedni, és tartani a menterendet. Idővel egyre több busz esett ki szervizelési nehézségek miatt. A VeszprémKukac helyi portál szerint két nyugdíjas szerelő feladata volt a teljes buszpark üzemben tartása.

Mindeközben a V-Busz förtelmes veszteségeket termelt, így működtetésére egyre több pénzt kellett átcsoportosítani a város költségvetéséből.

Az üzleti terv alapján a városvezetés tavaly 600 millió forintot tervezett be 2019-re, de ezt már áprilisban meg kellett toldani 235 millióval. Augusztusban jött az újabb rossz hír: ez a keret sem elég a cég túléléséhez, újabb 480 milliót kellett megszavazni, azaz 1,3 milliárd forint fölé emelkedtek a költségek.

A rendkívüli közgyűlésen Porga Gyula beismerte:

Az üzemszerű működés közben kiderült, hogy azok a számok, amelyekkel mi elindultunk, és amelyre igent mondtunk, nem valósak.

Az is kiderült, hogy egyik fő kiadási területen sem volt pontos az üzleti terv: az autóbuszok ára, a fenntartási költség, az alkalmazottak bére is sokkal több lett a vártnál. Mindezek ellenére a városvezetés megúszta különösebb botrány nélkül az októberi önkormányzati választás kampányát, Porgát pedig 55 százalékos támogatottsággal újraválasztották.

A V-Busz problémái ettől persze nem oldódtak meg: a polgármester már a közgyűlés október 31-i alakuló ülésén jelezte, hogy újabb összeget kell beletolni a cégbe. Veszprémnek további 290 millió forintot kell áldoznia arra, hogy megmaradjon a város tömegközlekedése, tehát az eredeti, 600 milliós kiinduló összeg helyett 1600 millió lesz a 2019-es végösszeg. A múlt csütörtöki közgyűlésen nem is tudták mind a 290 millió forintot előteremteni; a büdzsé módosításával 101 milliót a működési célú tartalékból, 26 milliót az általános tartalékból adtak a V-Busz Kft.-nek. A maradékot a decemberi közgyűlésnek kell kipréselnie valahogy a költségvetésből.

Gerstmár Ferenc, az önkormányzat LMP-s képviselője a 24.hu-nak azt mondta, a buszos költségek már augusztusban a négy és félszeresét tették ki a korábbinak, de a komolytalan üzleti terv miatt a kifizetések tovább nőttek. A tervekkel ellentétben nem emelkedett az utasszám, és az új buszok beszerzése csendben lekerült a napirendről.

Hartmann Ferenc ellenzéki képviselő a Facebook-oldalán a hétvégén azt írta, hogy a buszos cég elvitte a város teljes évi építmény-, kommunális, idegenforgalmi és telekadó bevételét, mégsincs felelőse az ügynek:

Átvitt értelemben és valóságosan is csőd ez az egész cég! A fideszes városvezetés azt mondja, hogy átverték őket, de a kezdetektől karba tett kézzel asszisztál és védi a cégvezetést.

A helyzet miatt belsőellenőri vizsgálat is indult a V-Busznál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik