Közélet

Szegedi IC miatt csúszik a MÁV 2020-as menetrendje

A jövő évi vasúti menetrend elvileg 2019. december 15-én, vasárnap lép életbe, amit a törvényi előírásoknak megfelelően legkésőbb november 16-ig ki kellett volna hirdetni. A dátum azért lehet ismerős, mert ma van, a kihirdetés viszont nem történt meg. Erre a RegionalBahn oldala hívta fel a figyelmet. Szerintük a hiba a megrendelőként fellépő Innovációs és Technológiai Minisztériumban keresendő.

Az oldal szerint nem a MÁV a hibás: ők elkészítették a tervezetet, de az ITM nem hagyta időben jóvá, az ok a RegionalBahn szerint egyszerű: a jóváhagyott, de egyelőre nem publikált kiadásból ugyanis egyszerűen hiányzik a szegedi vonal. Információik szerint személyesen a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár ragaszkodott ahhoz, hogy a 140-es vonalon napi két „nonstop” InterCity-vonat közlekedjen: ez azt jelenti, hogy Szeged és a Nyugati pályaudvar között sehol, de maximum csak Kecskeméten állhat meg a vonat, mindez a mostani órás ütem terhére. Az így is két óra feletti, 125-130 perc körüli eljutási idővel számoló menetrendben még Kőbánya-Kispest vagy Zugló sem szerepel Budapesten, csak a Nyugati. Ferihegy és a repülőtér pedig szintén nem.

A jelenségről a Közlekedő Tömeg is posztolt Facebookon. Mint írják,

a menetrend meghirdetésének csúszása  rendkívül káros. Miközben szerencsésebb országokban már mindenütt közzétették a menetrendeket és elindult a jegyértékesítés a december 14-e utáni időszakra is, addig nálunk továbbra sem lehet előre tervezni a karácsonyi időszakra. Ha jó előre bemutatnák és társadalmi egyeztetésre bocsátanák az éves menetrend-tervezeteket (ahogy az például Csehországban már szeptember közepén megtörténik), akkor az ilyen ellentmondásos ötletek megvitatására is lenne elég idő, és nem az utolsó pillanatban, a háttérben zajló harcok miatt lépnék túl a törvényben megszabott határidőt.

Az egyesület kéri Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, valamint Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, hogy álljanak el a tervezet megvalósításától, és haladéktalanul tegyék lehetővé az új menetrend meghirdetését. A menetrend (egyelőre hiányosan) a GYSEV oldalán tekinthető meg.

Kiemelt kép: Jászai Csaba/MTVA/Bizományosi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik