Közélet

Balog Zoltán: Borkai ügye elfogadhatatlan bűn

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője nem nézte meg a Borkai-videót, de olvasott róla, és „mint minden normális ember”, felháborodott, erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt péntek este.

Szerinte attól függ, hogy erkölcsi vagy büntetőjogi kategória-e, ami történt, hogy közpénzből finanszírozták-e a szexorgiát.

Az ügyben Balog Zoltán szerint szükséges erkölcsi ítéletet mondani, egyben szomorúnak nevezte, hogy mindenki, akiről botrányos felvételek kerültek ki ebben a kampányban, megnyerte a saját körzetét.

A volt emberminiszter azt is elmondta, van bűn, van vezeklés, van bűnbocsánat. A botlás kifejezést a történekre eufémizmusnak nevezte. Úgy fogalmazott, Borkai Zsolt botránya elfogadhatatlan, erkölcstelen és elítélendő bűn.

Arra a kérdésre, hogy minek tudja be az önkormányzati választás eredményét, Balog Zoltán azt válaszolta: az ellenzék jobb, mint korábban.

Azzal kapcsolatban, hogy lesz-e belőle püspök, Balog Zoltán azt mondta, ez csak sajtótalálgatás.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik