Közélet

Kálmán Olgával és Kerpel-Fronius Gáborral hirdet programot Karácsony Gergely

Az ellenzék közös jelöltje büszke arra, hogy számos vita után egységes ajánlatot tudnak letenni az asztalra.
Korábban a témában:

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum korábbi jelöltje arról beszélt, hogy a Fidesz már tíz éve nem hirdetett programot, de tíz évvel az ellenzéket vádolja azzal, hogy nincs elképzelése az ország és Budapest jövőjéről. Szerinte a program bemutatásával szokatlant húznak, mivel végre a politika tartalmi kérdéseiről fognak beszéli.

Be kell bizonyítanunk, hogy tudunk tartalmasabban, jobban, hatékonyabban vezetni Budapestet és később az országot

— mondta, szemben azokkal a „maffiaszerű szervezetekkel”, amelyek ma az önkormányzatok költségvetéseitmegterhelik. Az új kerületi vezetőknek és Karácsonynak szembe kell majd néznie a hosszú távú szerződésekkel, amelyeket felül kell vizsgálni, adott esetben felmondani, és felelősségrevonásra is szükség lehet.

Minden korábbinál átláthatóbb Budapestet kell csinálni — mondta Kerpel-Fronius, aki szerint minimális követelmény, hogy az önkormányat szerződései nyilvánosak legyenek, de egy jól kereshető adatbázisba kell rendezni minden gazdálkodási adatot. Ez időbe telik, de addig is „antikorrupciós szobákat” állítanak fel, ahol az érdeklődő polgárok és újságírók hozzáférhetnek az információkhoz.

Érthetővé kell tenni a lakók számára az önkormányzatok működését. Grafikai eszközökkel segíteni a megértést. Közel hozni az emberekhez a döntéshozatalt, és becsatornázni a polgárok véleményét ebbe a folyamatba. Nem csak hozzászólás, nyomon követés is. A fővárosi önkormányzatban meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a civil szervezetek fizikai teret kapjanak a fővárosi önkormányzatban és egy jól átláthatható pályázati rendszerrel segítse őket. Kerpel az úgynevezett részvételi költségvetésről is beszélt, ez annyit jelentene, hogy

a költségvetés egy részéről a polgárok közvetlen szavazással dönthetnének.

Ebből jóval több vita lesz, mint a nemzetinek és együttműködőnek tartott rendszerből

— mondta Kerpel-Fronius, de szerinte ettől nem kell félni, mert a végén sokkal jobb döntések születnek. Hozzátette: október 14-én új időszámítás fogja kezdetét venni Budapesten.

Kálmán Olga: Mindannyian vissza akarjuk venni Budapestet

Az emberi méltóságunk okán jogunk van a szabad kultúrához, a szabad oktatáshoz és a szabad sajtóhoz – mondta Kálmán Olga műsorvezető, a DK által támogatott korábbi főpolgármester-jelölt. Szerinte a három korábbi jelölt programjai közt nincsenek markáns különbségek, mindannyian vissza akarják venni Budapestet. Kálmán Olga bírálta Tarlós Istvánt, aki soha nem szólalt fel az oktatás vagy az egészségügy leépítése ellen.

Legyen Budapest a rendszer megdöntésének élharcosa — mondta Kálmán Olga, aki szerint a fővársiak nem attól érzik jól magukat, ha felújítanak egy játszóteret vagy leburkolnak egy teret. Az az alap, ha egy polgármester jól költi el a pénzt, de a lényeg, hogyan élnek a városban az emberek, milyen a mentális és a fizikai egészségük, hogyan vigyáznak egymásra.

A fővárosiaknak arról kell dönteniük, hogy akarnak-e egy parancsokat végrehajtó, kritikus helyzetekben hallgató vezetőt, vagy olyan vezetőt akarnak, akinek van programja a szabadság visszanyerésére. 2002-ben egy politikus azt mondta, hogy a haza nem lehet ellenzékben — idézte fel Orbán Viktor híres mondását Kálmán Olga, aki szerint most ez úgy hangzik, hogy a „szabadság nem lehet ellenzékben”.

Karácsony: Át kell lépni a korlátokat

Nagyon büszke vagyok arra, hogy számos vita után egy egységes ajánlatot tudunk letenni az asztalra — mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, aki méltatta korábbi ellenfeleit, Horváth Csabát, Kálmán Olgát és Kerpel-Fronius Gábort, akikkel mára szövetségesek, sőt, barátok lettek. Ha meg akarjuk változtatni a világunkat, akkor át kell lépnünk azokat a korlátokat, amelyek elválasztják a politikusokat és a civileket.

A Fidesz számára viszont nem az a fontos, hogy elmondja, mit gondol a városról, hanem az, hogy belefojtsa a szót az ellenfeleibe. Karácsony szerint a vita mellőzése a budapestiek lenézése, mert nem veszik őket komolyan. Karácsony csak röviden tért ki a szintén főpolgármester-jelölt Puzsér Róbertre, mikor azt mondta: abból is tanult, hogy Pusér azt ígérte, el fog indulni az előválasztáson.

Amikor Budapest jövőjéről kellene beszélni, Tarlós István mindig rólam beszél

— mondta Karácsony, aki szerint a jelenlegi főpolgármester semmit nem árult el arról, mit szeretne, csak az derült ki, hogy szerinte a főváros vezetőjének jóban kell lenni a kormánnyal.

Nekünk kidolgozott terveink vannak, alaposan, sok mindenkivel átbeszélt programunk

– budapesti főpolgármesternek Karácsony szerint nem a kormánnyal kell jóban lennie, hanem a budapestiekkel. Ha Budapesten a fideszes politikusok büszkék valamire, akkor az biztos, hogy beton, és nagyon sok fát kellett kivágni miatta, tette hozzá. A köztünk lévő vitát a budapestieknek kell eldöntenie — üzente Karácsony Tarlósnak — és ebben segíthetne, ha lenne vita. Ő személy szerint áll ez elé, és mindegy, hogy hol rendezik,

lehet Pesten, Budán vagy a Dunán is.

Karácsony programjának első része egy „Budapest alkotmány”, amelyre szerinte azért van szükség, hogy legyenek szilárd alapjai a politikájuknak, szemben a Fidesz folyton változó, sodródó politikájával. Közjogilag ugyan ez kevésbé fontos, de politikailag nagyon fontos, hogy világos értékek mentén szövetkezzenek a budapestiekkel és újragondolják, milyen várost szeretnének. Kiemelte: közjogilag ugyan ez kevésbé fontos, de politikailag nagyon fontos, hogy világos értékek mentén szövetkezzenek a budapestiekkel és újragondolják, milyen várost szeretnének.

Ez a város túl jó ahhoz, hogy Tarlós István el tudja rontani — mondta Karácsony, de szerinte nagyon kevés dolgot tudnak a turistáknak mutatni, ami az elmúlt egy évtizedben épült. Budapest hamarosan 150 éves lesz, és fel kell tenni a kérdést, hogy ez a város az elmúlt 150 évben mi mindent termelt ki, és beszélni kell arról, jó gazdái vagyunk-e ennek az örökségnek. Akik látják, hgyan éljük föl ezt az örökséget, értik, hogy mennyivel jobb hely lehetne Budapest. Beszélni kell arról is, hogy a következő 150 év milyen lesz — folytatta Karácsony.

Egészségügy, lakásprogram

A politikus programjának első fejezete az egészségüggyel foglalkozik. Azt mondta:

ma tíz emberből nyolc olyan betegségben hal meg, amit egy jobb ellátással meg lehetett volna előzni.

Bár a fővárosnak ma már nincs kórháza, Karácsony szerint neki nem azzal kell fogllkoznia, amit Orbán Viktor hatáskörként neki ad, hanem azzal, ami a budapestieknek fontos. Karácsony azt ígérte, a kerületekkel együtt talpra tudja állítani az egészségügyet, például kezelni tudják az orvoshiányt. Bár sokan demagógnak tartják sokan, Karácsony ragaszkodik ahhoz a korábbi kijelentéséhez, hogy ne épüljön addig új stadion, míg nem lesz minden kerületben CT-készülék. Senki ne haljon meg olyan betegségben, amely gyógyítható lett volna, ha időben észreveszik — mondt Karácsony, aki fővárosi szűrőprogramokat szeretne. Az egészségügy szorosan összefügg a lakásheyzettel – mondta Karácsony, aki szerint ma Budapesten a lakáskrízis a legfontosabb, kezelendő ügy.

Karácsony Gergely közös ellenzéki fõpolgármester-jelölt. Fotó: MTI/Soós Lajos

Lehet látni, hogyan nőnek ki a földből a milliárdos értékű ingatlanok, közben naponta lakoltatnak ki családokat, és egy fiatal szémára csak álom a saját lakás. Karácsony ezt továbbra is az úgynevezett Toborcz-adóból finanszírozná. Lakásügyi ombudsmant kíván kinevezni az albérleti piacon előforduló igazságtalanságok ellen. Magántulajdonosoktól is bérelne lakásokat egy önkormányzati program keretében.

A rezsiutalványokra utalva Karácsony azt mondta: nem csak választási évben, de minden évben legalább 20 ezer forint fűtéstámogatást adnának minden rászoruló nyugdíjasnak és nagycsaládosnak. Egy zuglói fdeszes képviselő szavait idézve Karácsony azon viccelődött, hogy ő „lopásra alkalmatlan”, és azt ígérte: a zuglói átláthatósági rendeletet az egész fővárosra ki fogja terjeszteni. A sokat kritizált zuglói parkolási rendeletről azt mondta: azzal a Fidesz zsebéből vettek ki jelentős összegeket, ezért zavarja őket annyira. A kormánypárt szerinte mindent megtesz azért, hogy a politikát valami mocskos dolognak tüntesse fel, hiszen ebben verhetetlen, de Karácsony inkább a közügyek intézését szeretné fő feladatának tekinteni.

Budapest Agóra, új Városliget

Szimbolikus lépés lenne, hogy egy „Budapest Agórát” hozna létre, vagyis a városházát ma a Madách trtől elválasztő falat lebontaná.

Karácsony szerint Budapestről ma közel egymillió fa hiányzik, ezért a város zöldítését az egyik legfontosabb feladatnak nevezte. Minden megszületett gyermek után elültetnének egy-egy fát, sőt, új Városligetet szeretnének létrehozni Észak-Csepelen és Ferencvárosban a tervezett stadinok helyett erdőt telepítenének. Ezt Karácsony szerint nem is ő találta ki, hanem Tarlós István. A program szerint össze kellene kötni a nagyobb zöldterületeket, így összesen tíz kilométer hosszú zöld folyosó jönne létre, amit a fővárosiak imádnának. Szimbolikus döntés lenne az is, hogy az első fővárosi közgyűlésen kihirdetnék a klímavédelmi vészhelyzetet. Karácsony szerint ezzel azt jeleznék, hogy a fővárosnak élen kell járnia a klímavédelemben és felkészülnie azokra a változásokra, amelyek elkerülhetetlenek.

Budapesten nincs már több hely az autóknak, de ez nem az autósok hibája, hanem a városé. Kiemelte: versenyképes alternatívát kell kínálni az autózással szemben. Okos, apró lépésekkel csökkenteni kell a közösségi közlekedés árait. Ennek első lépése az lenne, hogy a 14 éven aluliak számára ingyenessé tennék azt.

Karácsony szerint az egy fideszes mítosz, hogy a kormány ad pénzt Budapestnek. Valójában Budapestről viszok a pénzt, az itt megtermelt javak 2 százalékáról dönthet csak maga a főváros.

A Fidesz „útszéli zsarolásával” szemben nagyon fontos változás lehet, hogy az EU végre rájöjjön, hogy a fejlesztési pénzek csak egy szűk elit gazdagodását szolgálják. A magyar ellenzéki EP-képviselők azon dolgoznak Brüsszelben, hogy közvetlen támogatásokat kaphassanak az önkormányzatok, amelyek vállalják a legszigorúbb antikorrupciós szabályokat. Példaként azt említette, hogy Zugló már be tudott vonni kétmilliárd forint fejlesztési forrást közvetlen programból is. Fel kell készülni erre az átalakulásra, és brüsszeli képviseleti irodát kell felállítani, hogy az lobbizzon és pályázatokat figyeljen a főváros számára. Ahhoz, hogy valóban visszavegyük budapestet, három feltételnek kell teljesülnie – mondta Karácsony.

  • Az első az volt, hogy a pártok átlépték az árnyékukat és ő már az egész ellenzék nevében beszélhet, sőt, a kerületekben is közös jelöltek vannak.
  • A második feltétel a program bemutatásával teljesül, hiszen van olyan vízió, amit képviselhet ő és a kerületi polgármesterjelöltek is.
  • A harmadik, legfontosabb feltétel, hogy a budapestiek is megmozduljanak és a város a sarkára álljon. Az elkövetkező három hétben ezen fogunk dolgozni – ígérte Karácsony.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.