Közélet

Magyar Nemzet: Tóbiás József még nem árulta el, képviselő marad-e

Júliusban a 24.hu-n is beszámoltunk róla, hogy Tóbiás József MSZP-s parlamenti képviselő Tenerifére költözött – legalábbis ideiglenesen. A politikus gyermeke betegsége miatt költözött ki a családjával, de azt mondta, hogy munkáját ingázással is el tudja látni, és csak addig maradnak, ameddig a fia állapota azt szükségessé teszi.

Az MSZP másnap ultimátumot adott a volt pártelnöknek: kikötötték, hogy Tóbiásnak záros határidőn belül tisztáznia kell a helyzetet, és addig is részt kell vennie az Országgyűlés plenáris ülésein, képviselői feladatait, ha korlátozottan is de el kell látnia, továbbá a parlament őszi ülésszakáig egyértelművé kell tennie, hogy kitölti-e a mandátumát vagy visszaadja azt.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írja, hogy az MSZP-ben még nem tudják, számíthatnak-e Tóbiás munkájára. A napilap szocialista elnökségi forrásai szerint a politikus egyelőre nem tájékoztatta őket a döntéséről, ugyanakkor azt még elfogadhatónak tartják, ha a képviselő az őszi ülésszakot pár nappal megelőző MSZP-frakcióülésig közli, hogy mire jutott. A Magyar Nemzetnek más források korábban azzal magyarázták az ultimátumot, hogy ezzel felgyorsult a jelenlegi pártvezetéssel nem szimpatizálok kiszorítása.

Kiemelt kép: 24.hu/Kummer János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik