Belföld

Az MSZP ultimátumot adott Tóbiás Józsefnek

Pártja tudatta, őszig döntenie kell, Tenerife vagy a képviselőség.

Mint korábban a Blikk alapján megírtuk, a Kanári-szigetekről ingázik Budapestre az MSZP volt elnöke. Tóbiás József ugyan azt mondta, képviselői munkáját így is el tudja látni, de most saját pártja állította döntés elé.

Az MSZP közleményben tudatta, hogy Tóbiás József jelezte az MSZP-frakció vezetésének, hogy családjában egy, a gyermeke egészségét érintő előre nem látott élethelyzet alakult ki.

A frakció tudomásul vette a képviselő bejelentését, de kikötötte, hogy záros határidőn belül tisztáznia kell a helyzetet, és addig is részt kell vennie az Országgyűlés plenáris ülésein, képviselői feladatait, ha korlátozottan is de el kell látnia.

Tóbiás József ezeknek eleget tett. Most az MSZP közölte, hogy az egykori pártelnöknek a Parlament őszi ülésszakáig egyértelművé kell tennie, kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt.

Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik