Közélet

Kétmilliós kedvezményt kapott Áder hivatala a budavári önkormányzattól

Mert a kibérelt helyiségekbe nem lehet az utcáról bemenni.

Kétmilliós árengedménnyel kapott meg két önkormányzati helyiséget Áder János hivatala a budavári önkormányzattól – írja a hvg.hu. Az államfő hivatala júliusban kereste meg az önkormányzatot azzal, hogy irattárazás és ajándékraktár céljára szeretné bérbe venni az 53 és 96 négyzetméteres ingatlanokat, amelyek az Attila úton találhatók.

A helyiségbérletet Nagy Gábor Tamás polgármester terjesztette a Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottság elé, amely pályázat kiírása nélkül, egyedi elbírálás alapján dönthetett, és a kormányoldali tagok el is fogadták az előterjesztést. Bár a nagy forgalmú övezetben meghatározott díjat vették alapul, 40 százalékos csökkentést alkalmaztak a „nehéz megközelíthetőségre” és az „állandóan zárt kapura” hivatkozva, a helyiségek ugyanis nem az utcáról nyílnak.

A kisebb helyiségnél így havonta 105 ezer forint plusz áfa, a nagyobbnál 191 ezer forint plusz áfa bérleti díjat állapítottak meg. A Köztársasági Elnöki Hivatal vállalta a kisebb karbantartási munkák, így az elektromos hálózat ellenőrzésének és a tisztasági festésnek a költségét. A polgármester előterjesztésében arra is hivatkozott, hogy hiába írtak ki pályázatot a helyiségekre, nem jelentkeztek értük.

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd önkormányzati képviselője viszont úgy látja: most sem lehet tudni, hogy valóban mindent megtettek-e azért, hogy jobb gazdája legyen az ingatlanoknak. Elfogadhatatlannak nevezte a Köztársasági Elnöki Hivatalnak adott „évi kétmilliós támogatást”, és jelezte: a kedvezmény a kerületi vállalkozóknak jár, ha olyan helyiséget bérelnek, ahova nehezebben jutnak be az ügyfelek. Irattárba és raktárba viszont nem járnak ügyfelek – mondta. (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik