Közélet

Bántalmazásig fajult a vita a Fidesz füzesgyarmati szervezetében

A leváltott elnök és a polgármester két ellentétes történetet adott elő.

Bántalmazásig fajult a Fidesz füzesgyarmati alapszervezetének június eleji tisztújító gyűlése – írja a Magyar Narancs. A párttagok két ellentétes történetet mondtak el a lapnak.

Kovácsné Czeglédi Mária Tünde 2006 óta volt a helyi pártszervezet elnöke. Az utóbbi egy-másfél évben többször jelezte a budapesti Fidesz-központnak, hogy szabálytalanságok történnek a helyi csoportnál, de nem reagáltak rá. Szerinte azért kellettek új tagok, hogy a polgármesternek, Bere Károlynak meglegyen a szükséges támogatottsága.

Bere viszont úgy látja: Kovácsné civakodó, összeférhetetlen ember, aki állandóan levelekkel ostromolta a pártközpontot, ezt a helyzetet pedig a tisztújításon sikerült feloldani.

A június 7-i ülés éles szóváltással indult arról, hogy kinek van és kinek nincs ott keresnivalója. A levezető elnöki asztalnál álló Kovácsné rátenyerelt a tagnévsorra, hogy kihúzza az oda nem tartozókat, és azt állítja: Takács Zsófia, a helyi Fidesz-szervezet tagja és Bere Károly felesége erőteljes mozdulattal kirántotta a keze alól a papírokat, ezután a polgármester bántalmazta.

Ehhez képest Bere azt állítja, hogy a (már csak volt) pártszervezeti elnök Kovácsné feszítette hátra Takács Zsófia karját, hogy kitépje kezéből az asztalról felvett lapot. A polgármester elmondása szerint a felesége segítségére sietett, de nagyon óvatosan tette, hogy ne okozzon sérülést Kovácsnénak.

A hetilap honlapján azt ígéri, hogy csütörtökön megjelenő számában oszt meg további részleteket arról, hogy mi volt a tettlegesség következménye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik