Közélet

Töredékáron sajátítaná ki a Hős utcai lakásokat az önkormányzat

A lebontás előtt álló társasházban általában négy-hatmillió forint körüli összegeket kínál az önkormányzat az ingatlanokért, azonban ezt – néhány kivételtől eltekintve – a lakók nem fogadják el — tudta meg a Népszava.

A fővárosi kormányhivatal döntése alapján a kőbányai önkormányzat mindössze 5,5 millió forintos kártalanítás mellett kisajátíthatja az egyik Hős utcai tulajdonos 25 négyzetméteres lakását. A helyieket segítő Kontúr Közhasznú Egyesület szerint elfogadhatatlan az összeg,

5,5 millió forintból ugyanis legfeljebb olyan hátrányos helyzetű településen lehet ingatlant venni, ahol a közelben biztosan nincs munkahely.

A lap kérdésére a kormányhivatal közölte: a kártalanítás összegét ingatlanforgalmi szakértő bevonásával határozták meg, ez sok esetben az előzetesen felajánlottnál magasabb végösszeget jelent.

Mint írják: a 15-ös szám alatt található két társasházban összesen 300 lakás található, ennek a fele önkormányzati, a másik fele magántulajdonban volt, amikor meghozták a bontásról szóló döntést. Az állam 2,1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást adott a terület rendezésére, amelyből több mint 1,1 milliárd forint költhető lakásvásárlásra és kártalanításra, azaz legalább 7 millió forint jutna minden magánkézben lévő ingatlanra.

A kisajátításról szóló határozatot egyébként nem fogadja el az érintett lakó, ezért bírósághoz fordul.

Sportpályákat építenének a Hős utca hírhedt házai helyére
Valószínűleg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársai használnák őket.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik