Pénzügy

Sportpályákat építenének a Hős utca hírhedt házai helyére

Valószínűleg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársai használnák őket.

Hamarosan elkezdődnek a kisajátítások a fővárosi Hős utcai gettó két épületében, az önkormányzatnak ugyanis 2019 végéig kell rendeznie a tulajdonviszonyokat – értesült a Népszava. A lap úgy tudja, hogy a jelenlegi tervek szerint a telek a kerület tulajdonában maradna, az érintett épületeket elbontanák, a helyükön pedig egy rekreációs célú sportkomplexumot építene az önkormányzat.

Az új létesítményben lenne műfüves sportpálya, futópálya, kültéri sporteszközök és egy kiszolgáló épület is. Miután a szomszédos telkeken vannak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség épületei is, valószínűleg elsősorban az ezekben az intézményekben dolgozók használják majd a sportpályákat – teszi hozzá a lap.

Tavaly decemberben derült ki, hogy 2,1 milliárd forintot juttat a kormány a X. kerületi önkormányzatnak, hogy abból rendezzék a Hős utca 15/A-B szám alatti ingatlan helyzetét. Arról az ingatlanról van szó, amely köré októberben a kőbányai önkormányzat csaknem kétmillió forintból kerítést emelt, a hivatalos tájékoztatás szerint azért, hogy megakadályozzák, hogy teherautóval illegálisan hordják oda a szemetet. A házak így is borzalmas állapotban vannak, az ott élők kilátástalan helyzetével összefüggésben a drog is komoly problémát jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik