Közélet

Szigorítások várnak az Airbnb-zőkre

Tusványoson egyetértettek a fideszesek abban, hogy a társasházak többi lakójának érdekét is figyelembe kell venni.

Szigoríthatják az Airbnb-t érintő hazai szabályokat, derült ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik beszélgetésén, amelyen a Fidesz budapesti politikusai vettek részt.

Az Index beszámolója szerint Józsefváros alpolgármestere, Egry Attila azt mondta, a következő félévben létrehozzák azt a szabályrendszert, ami „elviselhetővé teszi az Airbnb-t a többi házban élő számára is”. Mint később a portálnak elmondta, a korábbi józsefvárosi rendelkezés az adóztatásról szólt, most pedig olyan rendelet következik, ami a társasházi együttélést szabályozza, jelenleg ugyanis a házban élők semmit nem tehetnek, ha zavarják őket az airbnb-zők.

Bajkai István parlamenti képviselő azt mondta, ha egy ír turista hajnali kettőkor hangoskodik, hiába fordulnak a lakók a jegyzőhöz birtokháborítás miatt, hiszen mire oda kerül az ügy, a turista már régen hazatért. Elárulta: bár senki nem kérte rá, de dolgozik a társasházi törvény átalakításán, erre jó néhány ötlete van. Például felelőssé tenné a szállásadókat a vendég viselkedéséért, és növelné a házban élők beleszólását.

Csepel polgármestere, Borbély Lénárd azt mondta: hiába külső kerületről van szó, náluk is felütötte fejét a probléma. A teljes birtokvédelmi eljáráson szigorítana, aminek jelenleg a gyakorlati haszna szerinte egyenlő a nullával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik