Közélet

Vizi E. Szilveszter egyeztetett Palkoviccsal a kutatóhálózat vezetéséről

Konkrét felkérést nem kapott.

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke elismerte: egyeztetett Palkovics László technológiai miniszterrel arról, hogy ki vezesse az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, amelyhez az MTA-tól elvett kutatóintézetek kerülnek.

A hálózatot 13 fős testület irányítja, ebbe hat tagot az Akadémia, hatot a kormány delegál, az elnököt pedig közösen jelöli az MTA elnöke és az innovációs miniszter, és a miniszterelnök nevezi ki. A Magyar Hírlap szellőztette meg, hogy Vizi E. Szilveszter az elnöki poszt esélyese.

Az agykutatót az RTL egy szegedi diplomaosztó ünnepségen érte utol. Azt mondta, Palkovics felhívta, és kérte a segítségét, hogy találjanak alkalmas személyt, de konkrét felkérést nem kapott. Arra a kérdésre, hogy ő vállalná-e, a tudós azt felelte: „nem mondhatom azt, hogy igen, azt sem mondhatom, hogy nem, de jelen pillanatban nagyon sok dolgom van”.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint a kormány azért vette el a kutatóhálózatot, hogy több beleszólása legyen abba, hogy mit kutatnak, ezért komoly tudós nem fogja vállalni ezt a tisztséget(Archív fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik