Image: 73898359, CsŠk JŠnos magyar vŠllalkozů; cŪmzetes egyetemi tanŠr, MagyarorszŠg korŠbbi nagykŲvete az EgyesŁlt KirŠlysŠgban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Csák János: Orbán Viktor nem követ el gazemberséget

Vezette a Molt, a Matávot és még számos céget, volt londoni nagykövet, megvette és eladta a Heti Választ, ma félig filantróp üzletember, aki nem szereti elégetni a pénzét. Nagyinterjú.
Korábban a témában:

Ön országok, szervezetek jövőképességével foglalkozik. A minapi EP-választás eredménye merre billenti az EU és benne Magyarország jövőképességét?

A kulcskérdés a szubszidiaritás tiszteletben tartása, vagyis az, hogy ott szülessenek a döntések, ahol az egyes problémák fölvetődnek, ahol a legtöbb információ áll rendelkezésre.

Más meg azt mondja, az egyes nemzetek, kormányok önmagukban kevesek, a kontinens bajaira közös, egységes válaszok kellenek.

Ez bizonyos területeken igaz, de súlyos hiba, ha Brüsszel a szubszidiárisan is megoldható kérdésekben ráerőlteti a nemzetekre az akaratát.

A tőke koncentrálódik, most dől el, hogy Európa, az USA, Kína, Oroszország, India és a feltörekvők közül ki uralja a jövőt. Még a szövetségesek között is öldöklő a harc, lásd Amerika és EU szkanderét gazdaságban, NATO-ban. Az győz, aki egységes és gyors.

Nincs szükség további koncentrációra, hiszen az EU-ban már megvalósult a háromszintű integráció. Először is: működik az áruk, a szolgáltatások, az emberek és a tőke szabad áramlása. Másodszor: van egy számos tagországra kiterjedő fizetőeszköz, az euró. Meglátjuk, ez miként járul hozzá a stabilitáshoz. Jelenleg a GDP egy százaléka körüli az EU költségvetési központosítás. Az 1977-es MacDougall-jelentés óta minden idevágó elemzés arra jut, hogy ezt a magországokban 7-10 százalékig kellene fölvinni az euró gazdasági megalapozásához, egységesítve bizonyos adókat, ami viszont a kiadások egy része, például a társadalombiztosítás egységesítését is maga után vonná. Ezt nehezen tudom elképzelni akár csak az alapító országok körében, nem véletlen, hogy senki nem is erőlteti. A harmadik szint a schengeni övezet, vagyis hogy az EU egységesen dönt, ki léphet be a területére. Eddig ez, tehát a biztonság és a kereskedelem biztosítása rendben is van.

Csakhogy Brüsszel nem áll meg itt, a politikai unió mélyítését, vagyis az Európai Egyesült Államok létrehozását is erőlteti.

Az Európai Egyesült Államok egyelőre csak egy címke. Ellenzékiek szerint Orbán azért nem kér a további integrációból, mert nem akar korlátot nemzeti burzsoáziája felépítésében, a rokonok, barátok uniós és magyar költségvetési pénzzel, megrendeléssel történő feltőkésítésében. Ugyanezért nem csatlakozik Magyarország az Európai Ügyészséghez: „ne Brüsszel mondja meg”, mire és hogyan költjük a közösségi forrásokat, s ne lehessen büntetni az olyan sumákságokat, mint például az Elios-ügy.

Igaza van Orbán Viktornak, ugyanis minden uniós országnak alapjoga a szuverenitás. Megjegyzem, az USA sem veti alá magát a Hágai Nemzetközi Bíróságnak. Annak idején az EU alapítói kinyilvánították a nemzeti törvénykezések sérthetetlenségét, vagyis a képviseleti demokrácia tiszteletben tartásával minden nemzet maga dönt az alkotmányos rendszeréről, valamint az adórendszeréről. Utóbbi számunkra azért fontos, mert nemzetközi versenypozíciónk a forint árfolyamának hangolása mellett leginkább adópolitikai eszközökkel javítható. Különösen bosszantó, hogy Brüsszel kettős mércét használ. Amikor a most leköszönő európai bizottsági elnök, Juncker úr szóvá tette, hogy a francia költségvetési hiány jóval meghaladja a maastrichti kritériumokat, a franciák azt mondták neki: önnek ehhez semmi köze. Juncker a találkozót követő sajtótájékoztatón lényegében annyit mondott, hogy bocsánat, ez Franciaország. Az sem a demokrácia diadala, amikor ugyanő azt nyilatkozta a Le Figaro 2016. január 28-ai számában, hogy az európai szerződésekkel szemben nem lehet demokratikus úton kifogást emelni.

Ön szerint legyen eurónk?

A következő öt-hét évben biztosan nem vezetném be. Kivárnám, hogy a jelenlegi euróországok képesek-e megcsinálni a fent említett euróuniót.

A nemzetállamok erősítésén túl önnél mi fér be az EU legfontosabb feladatai közé?

A versenyképesség erősítésével kapcsolatban a gazdasági növekedés, valamint a demográfiával is összefüggő migráció.

Vegyük előre a demográfiát és a migrációt.

Európának egyáltalán nincs szüksége migránsokra.

Európa, s benne Magyarország fogyóban. A KSH szerint az idei első negyedévben idehaza 4,3 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, és nemcsak azért, mert csökken a szülőképes nők száma, hanem azért is, mert a termékenységi arányszám, vagyis az egy nőre jutó gyermekszám is csökkent, mégpedig 1,45-ről 1,41-re. Miközben a lélekszám fenntartáshoz 2,1 kellene. Mindez úgy, hogy tizedik éve a családbarát Fidesz kormányoz. Szükséges, de nyilvánvalóan kevés, hogy a társadalom ösztönzi, segíti a gyereknevelést. Most az van, hogy vagy tudomásul vesszük a rohamos fogyást, s technológiával igyekszünk pótolni a kieső munkaerőt, vagy alapos szűrés után be kell ereszteni olyan idegeneket, akik hajlandóak dolgozni és integrálódni, asszimilálódni. Ahogy csinálja ezt például az USA, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália.

A tények kedvéért: 1,2-ről indultunk 2010-ben, vagyis a trend jó. A demográfiában bármilyen intézkedést csak hosszú, legalább harminc éves időtávon lehet értékelni. A politikában lehet, de szakmailag igazságtalan néhány év után számonkérni a hatásokat.

Nem kérem számon, de ettől még tény, hogy egyre fogyunk, s az is tény, hogy a családbarát intézkedések ellenére tavaly óta csökken még a termékenységi arányszám is. 

Visszatérve a migrációra: minden országnak joga van dönteni arról, hogy kiket fogad be. Biztos hallotta, hogy a minap Seehofer német belügyminiszter a Bundestagban amellett érvelt, hogy a németeknek érdekük behozni a képzett és tanulni képes migránsokat.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Fotó: Marjai János / 24.hu

A képzetteket és a tanulni képeseket. Vagyis rég túl vannak az ellenőrizetlen, tömeges migráció helyeslésén. Válogatni akarnak a bebocsátást kérők között. Az EU minap kiszivárgott, a következő öt évre vonatkozó stratégiája első helyre teszi az állampolgárok jogainak védelmét, azon belül is a külső határok sérthetetlenségét, az illegális migráció elleni fellépést, a schengeni övezet megőrzését. Plusz azt mondja: segíteni kell a menekülteket „kibocsátó” országokat, hogy a szerencsétlenek el se induljanak.

Hatalmas hiba elszipkázni Közel-Kelet, Afrika, Ázsia legtehetségesebbjeit. Nagyobb bűn, mint amikor a gyarmatosítások idején a nyersanyagokat szállította el a Nyugat ezekből a régiókból. Az emberi tőkét ugyanis sokkal nehezebb pótolni, mint a nyersanyagot. Az emberi tőke tudás, kultúra, a mindennapok szövete, amit rövid idő leforgása alatt szét lehet rombolni, de csak nagyon lassan bontakozik ki.

Világszerte megy az agyelszívás, még Merkelék is tehetetlenek abban, hogy sorra kapnak Nobel-díjat a Németországban felnőtt, de kutatni Amerikába csábított tudósai. Európa miért ne szippantson munkaerőt?

Szippanthat, de ezzel megpecsételi a harmadik világ sorsát. Egy montenegrói professzor könnyek között mesélte nekem, hogy lényegében kiürül az országa, az összes fiataljuk költözik Németországba, Nagy-Britanniába, s eszük ágában nincs hazatérni, mert otthon már – részben az ő hiányukban – nem bontakozik ki a számukra vonzó életmód. Tragédia.

Emberi tőke hiányában egy nép halálra ítéltetett.

És ha nem maradnak olyanok, akik képesek működtetni, megszervezni egyes országokat, akkor egész régiók destabilizálódnak.

S Magyarországot ki működteti majd? Egyre több magyar gyerek születik külföldön. Az utóbbi pár évben hatszázezer magyar vándorolt ki, többségük épp úgy nem tervez hazatelepülni, mint montenegrói sorstársaik.

A külföldön született magyar gyerekek zöme a Kárpát-medencében születik, nem vándoroltak sehova, abban a régióban születnek, ahol a felmenőik ezer éve élnek. Én nem tennék egyenlőségjelet Magyarország és a Nyugat-Balkán vagy még keletibb régiók között. Aki mozgékony, próbáljon szerencsét, nincs ezzel baj, az én gyerekeim is tanultak külföldön, kettő dolgozott is, de mind a négyen itthon vannak.

Mert volt miért, volt mire hazajönniük. De a többséget nem várja idehaza apa felhalmozott vagyona és kapcsolati hálója.

A gyerekeim nagyon szuverén felnőttek, a maguk erejéből és emberi tőkéjéből akarnak megélni, kifejezetten ahhoz tartjuk magunkat, hogy nem szólok bele az életükbe. Nagyköveti és üzleti tapasztalataim szerint a magyarok hazajönnek. Erre utal az az évi négy-ötmilliárd euró, amit a külföldön dolgozók évente hazautalnak. Amúgy még a britek hét százaléka is külföldön él, a közép-európai országokban pedig mindenütt nagyobb a tartósan külföldön tartózkodók aránya, mint nálunk.

Nincs abban ellentmondás, hogy a mi fiataljaink menjenek csak Nyugatra, de hozzánk aztán ne jöjjön senki?

Nagyon nem mindegy, kik, milyen vallású, kultúrájú emberek jönnének ide.

Magyarországra lényegében senki nem akar jönni; bolond lenne itt megállni, aki Németországig, Skandináviáig juthat. De maradjunk még annál, hogy bűn, ha Európa elszívja a Közel-Kelet dolgozni vágyó legjobbjait. Szimpatikus gondolat. Kár, hogy a magyar kormány nem ezzel érvel a migráció ellen, hanem azzal, hogy a migráns elveszi a munkánkat, a kultúránkat, bűnözni akar, asszonyainkat megbecsteleníteni, ráadásul robbantgat is, hiszen terrorista, s mindezeken felül egy ördögi, a kereszténység felszámolását és a teljes lakosságcserét célzó terv fogaskereke.

A politikai beszéd mindig, de a hatvanas évek óta különösen túlegyszerűsítő. A konzervatívnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Michel Foucault francia filozófustól tudjuk, hogy

aki hatalmat akar, el kell foglalnia a nyelvet, különösen bizonyos kulcsfogalmakat.

A migráció lenne ma a kulcsfogalom?

Persze. A politikában kulcsfogalmak, kulcstémák nélkül nincs siker. Vegyük csak sorra az itthoni pártokat. Az LMP kiválasztotta a klímaváltozást. A DK meg az Európai Egyesült Államokat. Orbán Viktor pedig kiválasztotta a migrációt.

Ön 2011 és 2014 között nagykövetként képviselte Magyarországot Londonban, a „második legnagyobb magyar településen”, ahol honfitársaink százezrei dolgoznak, ha úgy tetszik, migránsként. Önnek az ízlése szerint való a migránsozás?

Alighanem azért nem vagyok politikus, mert kielégít a töprengés a dolgok mélyebb okairól. A töprengés kötelessége a politikusnak is, de aztán ő a saját szakmája szabályai szerint, vagyis a hatalom szempontjainak megfelelő elemeket hangoztatja. Ha pártot alapítanék, meglehet, magam is a migrációt tenném a legelső helyre. A migrációról még annyit, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok kultúrája, emberképe ugyanaz, mint a briteké, a túlnyomó többség zökkenőmentesen beilleszkedik, átlagon felül jól dolgozik, és nem segélyre vár.

Az orbáni kommunikáció a migrációt emelte Európa überproblémájává, miközben a migráció rég a 2015-ös havi három-négyszázezres csúcs töredékére, tíz-tizenötezer főre esett vissza.

Törékeny helyzet, bármikor ismét felszökhet ez a szám. Törökországban közel négymillió menekült torlódott fel, Észak-Afrikában több mint tízmillió. Az ő megindulásuk az ottani vezetők mindenkori érdekein, az európai határvédelmen, illetve az oda irányuló európai politikán múlik.

Morálisan fölmenti Orbánt a migránsőrületért?

Föl. De igazából nem szorul rá. Ugyanis egy politikusnak az a feladata, és ez aztán valóban fajsúlyos morális kérdés, hogy rendet alkosson, melynek keretében biztosíthatja, hogy az állampolgárai jó életet alakíthassanak ki. Amiben nyilván adódnak kompromisszumok.

A politikában olyan nincs, hogy valaki tisztán fehér, száz százalékig tökéletes.

Ez az érv bármely gazemberségre felmentést ad.

Orbán Viktor nem követ el gazemberségeket. Én arról beszélek, hogy az élet kompromisszumok sora, minden döntésnek van valamilyen ára, előnye-hátránya.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Fotó: Marjai János / 24.hu

Milyen az a jó élet, amit illik biztosítson egy politikus?

Először is legyen béke és biztonság. Aztán: lehessen ápolni a kötődéseket, legyen becsülete a családnak, a nemzeti hovatartozásnak. És lehetősége szerint segítse elő, hogy az állampolgárok gondoskodhassanak anyagi jólétükről. Legyenek magabíró emberek, családok. Ez utóbbiban kiemelkedően teljesítettek az Orbán-kormányok, hiszen az igazságosság jegyében a speciális adókon keresztül a vállalati szektortól hatalmas jövedelmet tereltek át a lakossághoz, elsősorban a dolgozó, gyereket nevelő családokhoz. Kétségbevonhatatlan eredmények ezek, melyekért egyáltalán nem túlzott ár, hogy a miniszterelnök kiépítette a hatalom megtartásához szükséges eszközöket s él is velük.

Rendben van fölfújni a migrációt, rendben van közpénzből barátoknak, rokonoknak tíz- és százmilliárdos magánvagyont, NER-burzsoáziát építeni, rendben van lebontani a magyar demokrácia alapját képező fékek és ellensúlyok rendszerét, rendben van bedarálni független intézményeket, mint a Magyar Tudományos Akadémia és mint az Ötvenhatos Intézet?

Ez így kicsit sok egyetlen kérdésbe. Amúgy meg tudja, mi számít igazán? Az, hogy ötödik éve jelentősen bővül a gazdaság, jelenleg öt százalékkal nő a GDP. Ez nem eredmény?

De, az. Csak tegyük hozzá, hogy évtizedek óta nem volt olyan pénzbőség a világgazdaságban, mint 2012 óta, a kamatok a nullához közelítettek, plusz sosem látott bőségben érkezett uniós forrás Magyarországra.

Mindebben semmi szerepe a kormányzatnak? Igazságtalan azt mondani, hogy minden jó fejlemény a külső tényezők vagy a vakszerencse hatása, és minden nem jó folyamat a kormány felelőssége.

A költségvetési fegyelem és az uniós források lehívása Orbánt dicséri, de ahhoz aligha van köze, hogy a 2010-es évek elején az USA, majd az EU jegybankja is lecsavarta az alapkamatot. És az uniós fejlesztési és felzárkóztatási alapok sem neki köszönhetőek.

Szögezzük le: Orbán Viktor képes volt a kedvező körülményeket átültetni gazdasági növekedéssé.

Nincs még egy olyan európai miniszterelnök vagy elnök, aki az elmúlt kilenc évben ilyen eredményeket ért volna el. Sőt, Angela Merkelen kívül, azt hiszem, nincs is olyan vezető, aki kilenc éve is ugyanabban a székben ült volna.

„A magyar gazdaság minden nemzetközi egybevetés, így az EU statisztika szerint is nem fölzárkózik, hanem lemarad az olyan, vele egy ligában focizókhoz képest, mint Észtország, Szlovákia, Lengyelország. Románia pedig öles léptekkel közelít hozzánk. Szóval nem helyes egy jó évet kiemelni és minden másról hallgatni.” Ezt Csaba László professzor nyilatkozta nekünk pár hete.

Pedig akár arról is beszélhetett volna, hogy azzal együtt csökkent az államadósság, hogy az állam visszavásárolta a MOL-részvényeket és számos közszolgáltatót, ezzel stratégiai ágazatokat helyezett ismét magyar kézbe. Vagy azt is említhette volna, hogy a lakosság eladósodottsága csökkent, megtakarítása és fogyasztása pedig nőtt. És mégis megmaradt az egyensúly! Ilyen a legritkábban fordul elő a világtörténelemben.

Csaba László interjú
Csaba László: A magyar gazdaság lemarad a saját ligájában focizóktól
„Az uniós források pörgetik a magyar gazdaságot? Mit pörget a négyes metró, s mit pörget a területalapú támogatás, főleg, ha parlagoltatásra fizetik?” – kérdezi interjúnkban a CEU egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Orbán Viktor korábbi tanácsadója.

Míg kedvező a világgazdasági környezet, belefér, hogy bár a GDP négy-öt százalékkal nő, a reálbérek olykor tíz százaléknál is többel, de pláne egy kis és nyitott gazdaságban, mint a miénk, nem húzható sokáig, hogy lényegesen többet költünk, mint amennyit megtermelünk.

Igen, ezt mondja Csaba Laci.

Meg Chikán Attila. És még sokan mások.

Tisztelem őket, de sosem dolgoztak a reálgazdaságban, ahol a gazdaságpolitika nem absztrakció, hanem az öt-tíz év alatt megtérülő befektetések támogató vagy akadályozó környezeti tényezője.

Inkább hiszek Csányi Sándornak, aki szerint ma már annyira megáll a lábán a magyar gazdaság, hogy az sem jelentene tragédiát, ha egyik pillanatról a másikra elapadnának az EU-s források.

Az sem jelentene tragédiát, ha beütne egy a 2008-ashoz hasonló pénzügyi válság?

A válság soha és senkinek nem jön jól. Viszont számos tény optimizmusra ad okot. Egyrészt: ahogy említettem, a magyar lakosság eladósodottsága csupán a GDP tizenhét százaléka, míg az európai átlag ötvenegy. Másrészt: a GDP húsz százaléka alatt van a vállalati szektor eladósodottsága. Harmadrészt: a bankszektor hitel-betét aránya kilencven százalék. Negyedrészt: a fizetési mérlegünk az elmúlt négy évben átlag hárommilliárd eurós többletet mutat, a devizatartalékunk 27 milliárd körül van. Ötödrészt: a devizaadósságunk a teljes adósság húsz százaléka alá csökkent. Ezek válságban egyesével is különösen stabilizáló tényezők. Laciról és Attiláról pedig még annyit: hat, öt, négy, három és két éve, de még tavaly is azt mondták, hogy „a következő év már nem fog menni”, de aztán mégiscsak ment. És hadd kérdezzem meg: a balliberális kormányok idején, 2002 és 2010 között miért nem volt egyetlen olyan jó évünk sem, mint Orbán alatt hat éve folyamatosan?

„2002 és 2007 között a magyar gazdaság felzárkózási pályán állt, 2008-2009-ben pedig kivédett egy válságot úgy, hogy a kereskedelmi bankokra nem kellett egyetlen fillért se költeni, míg mondjuk Írország adósságrátája ez idő alatt megháromszorozódott.” Ismét Csaba Lászlót idéztem. Amúgy meg az elődök balféksége, felelőtlensége nem menti Orbánt a sorolt tételekben.

Na, ez egy fontos pont!

Ha már az elődök balfékségénél tartunk, szögezzük le, hogy Orbán Viktornak évek óta nincs hasonló intellektuálisan alátámasztott víziót és szervezőképességet felmutató alternatívája.

Pedig én úgy, de úgy szeretnék egy normális szociáldemokrata pártot. Elárulom, a nagyapám még a Népszavát járatta.

Image: 73893113, Interj˙ Chik·n Attila magyar kˆzgazd·sz, egyetemi tan·rral a Corvinus egyetemen 2019 m·jus 9.-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Chikán Attila: Ma csak a Fidesz képes megszólítani ezt a népet
Viszont a kormánynak nincs stratégiája. Nagyinterjú Orbán volt gazdasági miniszterével.

Térjünk vissza a NER-burzsoáziához, a három-négyszázmilliárdos Mészáros Lőrinchez, a harmincötmilliárdos Tiborcz Istvánhoz és a többiekhez. Zavarja önt az említett urak hirtelen meggazdagodása?

A legkevésbé sem zavar senkinek a gazdagodása, nincs bennem irigység.

Nem érzi igazságtalannak, hogy Mészáros és Tiborcz is sokkal vagyonosabb, mint ön?

Miért érezném igazságtalannak?

Mert ön alighanem jobban ért az üzlethez, mint ők.

Nem hiszem, hogy jobban értenék hozzá. Az viszont igaz, hogy a végső elszámolásnál nem a vagyon számít, hanem a vezető által kialakított rendszerek jövőállósága és az általa kiművelt emberek, kollégák teljesítménye.

Ön vezetett két óriásvállalatot, a Matávot meg a Molt, meg néhány közepeset is, sikeresen, piaci alapon. Ilyesmivel Mészáros és Tiborcz nem büszkélkedhet.

Lőrincet kifejezetten intelligens embernek ismertem meg.

Amúgy pedig nagyon tetszetősek a számok, hogy milyen sokmilliárdos vagyonok vannak, de azt nem úgy kell elképzelni, hogy az illető Dagobert bácsiként ül az aranyakon meg a készpénzen, hanem ezek javarészt cégek, gyárak, termőföld, amit működtetni, művelni kell. Ez a vagyon nem más, mint munka: stratégia és a végrehajtás megszervezése.

Mészáros és Tiborcz többet dolgozik, mint ön dolgozott a Matáv vagy a Mol élén, vagy mint amennyit mostanság dolgozik?

Én sem dolgoztam keveset, de valószínűleg lustább vagyok, mint ők, vagy más dolgok érdekelnek, például a bölcselet vagy a műfordítás. Lőrincet különösen nagyon nagyra becsülöm a munkabírásáért, meg azért, hogy fel tudta építeni a vállalatbirodalmát.

Komolyan gondolja, hogy Mészáros Lőrinc építette fel azt a vállalatbirodalmat?

Ki más?

Fotó: Marjai János / 24.hu
Fotó: Marjai János / 24.hu

Nem lehet, hogy a Mészáros-vagyon fölött valójában Orbán Viktor rendelkezik?

Nem hiszem. Miért lenne így?

Orbán Viktor rájöhetett, nem jó az neki, ha egyetlen, agyas, önálló oligarchára, Simicska Lajosra bízza a Fidesznek gazdasági hátországot biztosító milliárdokat, szerencsésebb, ha több, hozzá feltétel nélkül lojális, a meggazdagodását egyedül neki köszönhető barátból, rokonból építeni klientúrát.

Végig kéne nézni, hogy az állami megrendeléseken, melyeken Mészáros Lőrinc győzött, indult-e más, s ha indult, adtak-e jobb ajánlatot nála. Arra jutnánk, hogy Mészáros Lőrinc alappal és versenyhelyzetben halmozta fel a vagyonát.

Számos cikk születtek a Mészáros-cégek indokolatlan extraprofitjáról, a Tiborcz-vagyont megalapozó Elios-munkákra pedig az unió csalás elleni hivatala mondta ki, hogy maffiamódszerekkel jött össze, s végül ki is került az uniós elszámolásból.

Meggyőződésem, ha ön alapítana és felépítene egy útépítő céget, és beletenné azt a munkát, amit Lőrinc beletett a maga cégeibe, eséllyel indulhatna állami tendereken.

Ne vicceljen.

Nem viccből mondtam.

Egy kátyúzást sem kapnék. Nem mintha vágynék rá.

Dolgozni kell sokat.

Mit üzen az az országnak, hogy valaki innováció nélkül pár év alatt gázszerelőből dollármilliárdos lehet s a világ top 2000 küszöbére kerülhet? Tud még egy országot, ahol a kormányfő veje harminchárom éves korára százmillió dolláros vagyonra tesz szert szinte kizárólag állami megbízásokból? Lehet úgy nemzetközileg versenyképesnek lenni, ha nem teljesítmény alapján gyűlik a tőke, hanem rámutatásos alapon? Nem torzítja versenyképtelenné a piacot ez a félfeudális, oligarchikus rendszer?

Intellektuális restség az ellenzék és a sajtó részéről, hogy ráfixálódott ezekre a vagyonokra. Ahelyett, hogy pozitív képpel, versengő alternatívával állnának elő akár gazdaságszervezésben, akár másban. Pedig iszonyú hátszelük van Európából, gondoljunk csak a Tavares– meg a Sargentini-jelentésre. Dolgoztam sokfelé a világban, alappal mondhatom, hogy a gazdasági protekcionizmus mindenütt jelen van. De hogy ne menjünk messzire, nézze meg a G7 portál május végi írását az elmúlt tizenöt év osztrák krónikájáról, hogy Németországról ne is beszéljünk. Épp ezért nem erkölcsileg tekintek arra, amit ön NER-burzsoáziának nevez, hanem gazdasági teljesítmény szempontjából. De fokozhatom is.

Tudná?

Személy szerint

jónak tartom a nemzeti burzsoázia kialakulását, mert ami most van, az nemzetközi összehasonlításban még túl kicsi, szinte említésre sem méltó. Még több tehetős ember kéne, és még vagyonosabbak.

A vagyonos réteg feltételez egy magabíró középosztályt, ami a tartóoszlopa minden jövőképes országnak.

Az emlegetett demokratikus fékek és ellensúlyok lebontásával is egyetért?

A hatalom végrehajtásra való, arra, hogy megvalósítsuk a terveinket. Hannah Arendt 1958-ban úgy fogalmazott, hogy a hatalom nem elraktározható, akkor kell élni vele, amikor megvan a lehetőség. A hatalom érvényesítése nélkül szétesnek a politikai társulások, nem valósulnak meg a célok. A történelem hemzseg olyan példáktól, amikor a legnagyobb anyagi gazdagság sem tudta ellensúlyozni a hatalommal élés hiányát. Ezért mondták a régi görögök, hogy a politika az időzítés művészete.

Rendszerváltó pártjaink arra jutottak a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, hogy a választási győztest túljutalmazza a rendszer, annak érdekében, hogy potens kormánya legyen az országnak. Viszont egyúttal független intézmények sorával ellenőrzi, hogy senki ne élhessen vissza azzal a túlhatalommal. Orbán, amint alkotmányozó kétharmadhoz jutott, a túlhatalmat megtartotta, a fékektől és ellensúlyoktól viszont megszabadult, ma neki dolgozik az ügyészségtől a számvevőszéken át a médiahatóságig mindenki.

Vegyük észre, hogy változik a világ, a rendszerváltás idejéhez képest egészen új helyzet állt elő.

Mennyiben új?

Annyiban feltétlenül, hogy a Fidesz háromszor is kétharmadot szerzett. A választók a választási rendszer ismeretében ruházták fel többször is ekkora hatalommal a Fideszt. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz által adott világértelmezés és országszervezés összhangban van az akaratukat kifejező emberek többségének elképzelésével. Az ellenzéknek nincs közös világértelmezése, az egyes ellenzéki pártok egyenként pedig sokkal kevesebb embert tudnak megszólítani az elképzeléseikkel, mint a Fidesz. Ezt a hiátust nem pótolja az, hogy mit nem akarnak.

Orbán Viktor nem visszaél a hatalommal, hanem használja azt, s közben sorra nyeri a választásokat, mindet, legutóbb épp az EP-választást. Ha mástól nem, hát ettől a sikersorozattól rendben van az egész.

De nemcsak a magyar glóbusz, hanem az egész világ felgyorsult, gyorsabb döntésekre van szükség. A vállalati világban ezt agilitásnak hívják.

A Magyar Tudományos Akadémia elfoglalásához mit szól?

Az MTA zömében állami forrásokból működő szervezet, ezért az elfoglalás kifejezés nem értelmezhető. Az akadémiát a kommunisták foglalták el az 1949 őszén.

Az akadémia mindig is az államtól kapta működéséhez a közpénzt, de az állam, kivéve az államszocializmus évtizedeit, nem szólhatott bele a működésébe. Most majd beleszól.

Azt senki nem gondolhatja, hogy az akadémia és az állam között ne lett volna mindig is párbeszéd. A változás sodrában erőteljesebben exponálódnak az álláspontok. A jó élet kialakítása érdekében időnként felül kell vizsgálni a különböző struktúrák szövetét a politikában épp úgy, mint az üzletben, az oktatásban, az egészségügyben vagy épp a tudományban… De megint csak azt tudom kérdezni: hol az ellenzék? Hol az ötlet, hol az intellektus? Hol a munka? Hol az ellenzéki sajtó?

Van helye pártsajtónak egy normális demokráciában?

A sajtó politikai tényező, így a pártok versengése a média világában is helyénvaló. Komolyan kérdem: az ellenzék miért nem szervezi meg magát a médiában? Minta van, a Fidesz is megszervezte magát, amikor 2002-ben ellenzékbe került.

Abban a nagy menetelésben lett is fideszes tévé és fideszes rádió és fideszes napilap. A fideszes hetilap pedig már 2001-ben megszületett. Utóbbiba ön is belekóstolt, hiszen 2004 és 2009 között az öné volt a Heti Válasz. Miért vette meg s miért adta el? Saját idea, vagy az önmagát a sajtóban is megszervező Fideszből szóltak önnek, hogy itt az ideje áldozatot hozni a politikai közösségért?

Teljes egészében az én döntésem volt. Amikor megvettem az alaposan veszteséges lapot, kijelentettem, hogy nyereséges polgári médiumot faragok belőle. Kiröhögtek vagy bolondnak néztek. Két év alatt megcsináltuk a tulajdonostársakkal és a szerkesztőséggel. Mert volt hozzá ötlet, és tettünk bele munkát. És gyűjtöttem rá pénzt, magam jártam a hirdetőkhöz. Ma miért nincs ilyen ellenzéki vállalkozó?

Honnan szerezne hirdetéseket az az ellenzéki vállalkozó?

Én is szereztem.

A Heti Válasz a G-nap után maradt Simicska Lajos tulajdonában. Sőt, a szerkesztőség sem mozdult, pedig főszerkesztőstül átvonulhatott volna az orbáni oldalra, de inkább elkészítették a lap legtisztességesebb, korrekten kormánykritikus számait. Cserébe, vagy inkább bosszúból Simicska kapitulálása után, tavaly, megszűnt a Heti Válasz. Senki sem sietett a megmentésére. Ön sem.

Mi a kérdés?

Tehette volna büntetlenül, hogy beszáll egy a Fidesz által halálra ítélt médiumba?

Elég szuverén ember vagyok, vagyis megtehettem volna, hogy beszállok.

Miért nem tette?

Mert ugyan félig filantróp vagyok, de félig üzletember.

Vagyis?

Nem akartam elégetni a pénzemet.

Keresték a válaszosok?

Folyamatosan. Sokszor elmondták, hogy én voltam a legjobb tulajdonosuk, kérték, vegyem vissza a céget, de azt válaszoltam: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.

Már miért ne lehetne?

Mert elég volt egyszer.

Úgy hallani, a végső nem előtt, de már a G-nap után Simicska Lajos azért megüzent önnek egy árat. Így volt?

Így. De teljesen irreális összeg hangzott el az időközben ismét masszívan veszteségessé váló lapra.

Vajon miért? Eleve el sem akarta adni Simicska? Úgy lehetett vele, hogy inkább pusztuljon a lap, semmint Orbán befolyása alá kerüljön?

Nem tudom, mi járt a fejében. Olykor megesik, hogy a tulajdonos túl büszke, vagy irigy.

A neten pár hónapja elindult a Válasz online. Abba miért nem száll be? Most van oka tartani kormányzati retorziótól?

Dehogy tartok, mondom, hogy szuverén ember vagyok.

Hát akkor?

Egyrészt fel sem keresett a szerkesztőség. Másrészt hiába is keresne, mert nem akarok ismét megjelenni a médiában.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Fotó: Marjai János / 24.hu

Kéne rá politikai engedély?

Miért kérdi ennyiszer?

Mert a Fidesz sorra teszi tönkre vagy vásárolja fel a korábban nem fideszes médiumokat a megyei napilapoktól a TV2-ig. Orbánéknak nyilván nem érdekük egy konzervatív, mégis kormánykritikus médium léte.

Nem foglalkozom én már sajtóval. Még tévét se nagyon nézek.

Meccset sem?

Csak a Barcát. Néha. Meg a válogatottat.

Ahhoz mit szól, hogy a közmédia még a mérkőzések szünetében is migránsozik?

Semmit nem szólok hozzá. Épp elég dologban vagyok benne így is: dolgozom a Corvinus megújításán, a Jövőképességkutató Központban tudományos szempontból, a Brain Barral népszerűen fontolgatjuk a jövő kérdéseit, a Design Terminálban üzleti és kulturális tehetséggondozást végzek, a Széll Kálmán Alapítvánnyal a társas életet ápolgatom, a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal nehéz sorsú gyerekeken igyekszem segíteni, persze mindenütt társakkal, kollégákkal. Valamint tagja vagyok a Richter és a Bank of China közép-európai igazgatótanácsának.

Az eddig állami Budapesti Corvinus Egyetem most alakul át nonprofit, közhasznú, alapítványi intézménnyé, ön a kuratórium tagja. Mi a cél?

Az, hogy a Corvinus a maga kategóriájában, vagyis közgazdaságtan, menedzsment, társadalomtudomány terén beférjen a világ top kétszáz egyeteme közé. Jók az oktatók, s most pénz is került arra, hogy önfenntartó, gondolatokat és művelt emberi elméket kibocsátó intézménnyé váljon.

A Corvinuson sokan attól tartanak, hogy az alapítványosdi csupán fedősztori, a valódi cél, hogy politikailag áthangolják a Fidesz által a neoliberális gazdaságpolitika elitképzőjének elkönyvelt egyetemet.

Alaptalan félelem. Eddig is oktattak ott neoliberálisok, heterodoxok és unortodoxok egyaránt, eztán is fognak. Amúgy a kuratórium ilyen kérdésekbe nem tud és nem is akar beleszólni.

Mi változik az oktatás tartalmában?

Áttekinthetőbbé válik. Jelenleg tizenhét alapszakot indít az egyetem, míg Bécs csupán hatot, de magas színvonalút.

Chikán Attila, Csaba László és a többi úgymond neoliberális maradhat oktatni?

Természetesen. És jönnek mások is, újak s olyanok, akik az elmúlt években hagyták el az intézményt.

Ortodoxok vagy unortodoxok?

Mindenfélék.

A Corvinus alapítványa a magyar államtól megkapta annak Mol- és a Richter-részvényeit, ezek hozamából kell finanszírozni a működést.

Ez csupán a tizenhétmilliárd forintos éves költségvetés felét adja. A másik fele tandíjakból és kutatási pénzekből kell befolyjon.

Marad a tandíjmentes magyar hallgatók száma?

Igen. Csak eztán nem állami, hanem Corvinus-ösztöndíjat kapnak. Méghozzá egy emelkedő presztízsű egyetemen.

Mitől emelkedik az a presztízs?

Attól, hogy nemzetközibbé tesszük a Corvinust. Több lesz a külföldi oktató, a külföldi hallgatók színvonalát pedig közelíteni akarjuk a magyarokéhoz. Kizárólag így gyarapodhat a gondolattermelés és az emberi elmékben megtestesülő tőke. Egyszerűsítjük a jelenleg rettentően bonyolult szervezetet, mobilizáljuk az egyetem gazdag vállalati kapcsolatait és az itt végzettek sokaságát, igyekszünk úgy megfizetni a kiemelkedő teljesítményt nyújtó oktatóinkat, hogy ne kelljen öt helyen tanítaniuk. Az egyetemen számos elképzelést kidolgoztak, amelyek a bürokratikus rendszer vagy helyi érdekek miatt nem valósulhattak meg. Meggyőződésem, hogy ezeket az energiákat felszabadítva ugrásszerűen javulhat a minőség, a hallgatókra való odafigyelés. Megtartjuk a kiválósággal járó ösztöndíjakat, várjuk azon vállalatokat, melyek ösztöndíjat kínálnak a hallgatóknak. S továbbra is fenntartjuk a szociális alapon nyújtott támogatásokat.

Tisztes, szerény körülmények között élő családból származom, jól tudom, hogy a tehetséggondozás szempontjából milyen fontos az oktatáshoz való hozzáférés.

Kiemelkedő cél a társas élet segítése: lesz néptánc, kézilabda, kosárlabda, s remélem, még boksz is.

Ön bunyós?

Volt idő, amikor egészségügyi rehabilitáció céljából lejártam edzésekre, amit egy volt ökölvívó edző tartott, és rájöttem: az ökölvívás igazán jellemformáló sport.

Pofont adni vagy kapni a jellemformálóbb?

Mindkettő az.

Hány évesen lépett először ringbe?

2014-ben, ötvenkét évesen, de ez inkább csak ugrabugrálás volt. Tizennégy évesen valóban elmentem a Fradi ökölvívó szakosztályát megnézni, de végül a foci mellett döntöttem.

Mit kell még ötvenkét évesen formálni az emberen?

Az önértékelést. Azt, hogy mire vagy képes, s mire nem. Erőnléti edzésen részt venni olyan, mint biciklivel két nap alatt megkerülni a Balatont.

Megkerülte?

Meg én, minden évben! Most áprilisban kevesebb időm volt, így csak a Tihany-Nyugati medence kör volt, úgy százhatvan kilométer kilenc óra alatt. Bár száz kilométer után szétment a fenekem, és tulajdonképpen félbehagyhattam volna az egészet, de nyomtam tovább. Pont mint az edzésen, ahol látod, hogy még a lányok is megcsinálják a háromszor ötven felülést, a fekve nyomást meg a vállra húzást, és az jár a fejedben, hogy megtehetnéd, hogy holnap már nem jössz, de mégis mégy.

Említette a Design Terminált.

Végtelenül üdítő ott dolgozni, frissen tart, ha az ember huszonévesek között töltheti az ideje jelentős részét.

A cég tavaly hatszázmillió forint állami támogatáshoz jutott. Minek köszönheti?

Annak, hogy pályáztunk. Mielőtt beszálltam ebbe a non-profit cégbe, egymilliárd volt az éves állami támogatás, igaz, akkor rengeteg projekt futott, egyebek mellett a Cseh Tamás program is. A cég egyébként 2014-ben elnyerte az Európai Bizottságtól az európai vállalkozások ösztönzéséért díjat. Én azt vállaltam, hogy évről évre csökkentem az állami támogatást úgy, hogy nem csökkentjük a közösségi tehetséggondozás, divatos szóval start-up-ok, a hazai vállalkozói ökoszisztéma fejlesztését. Ennek megfelelően idén már csak háromszázötvenmilliót kapunk, jövőre mindössze kétszázötvenmillióval tervezek. Az elmúlt két évben elértük, hogy az E.ON, a Knorr-Bremse, a Bosch, a Mol, az Union és számos egyéb cégtől van már üzleti bevételünk is. Azért fizetnek, hogy a problémáikra újszerű válaszokat nyújtó csapataikat mentoráljuk, és profi cégekké fejlesszük.

Ön dönti el, mennyit kap az államtól?

Annyiban igen, hogy ha növeljük a piaci bevételeinket, egyre kevésbé szorulunk rá a közforrásra.

Tényleg annyit kap a közösből, amennyit kér?

Abban döntünk, hogy mennyire pályázunk. Van az üzletben egy fogalom: value for money. Igazolnunk kell, hogy a kapott támogatással arányos a közösségnek nyújtott érték.

Mikor és hol kezdődött a politikával és a politikusokkal való kapcsolata?

Az egyetemen évfolyamtársam volt mások mellett Németh Zsolt, Hernádi Zsolt és Gansperger Gyula, utóbbival együtt is fociztunk. Ők különböző mértékben, de foglalkoznak, foglalkoztak közügyekkel, politikával, engem a gazdasági értékteremtés ragadott magával, mindannyian rengeteget és eredményesen dolgoztunk.

Orbánnal is focizott.

Legenda. Illetve egyetlen egyszer, egy kis családi pikniken együtt rúgtuk a labdát, de formálisan csapatban sosem játszottunk se együtt, se egymás ellen.

Családi foci?

Már a Mol-elnökségem után egy kerti partin. Családi ebéd.

Önnél vagy nála?

Nála.

Felcsúton?

A Béla király úton, a régi kormányfői rezidencián.

Ön parádés üzleti karriert futott be. Harmincegy évesen, 1993-ban a Matáv pénzügyi igazgatója lett, aztán 1997-ben a T-Mobile Magyarország elnökének nevezték ki, majd 1999-től, az első Orbán-kormány idején másfél évig ön vezette a Molt. A kinevezéseibe volt beleszólása a politikának?

Nem tudok róla. A Matávot az én vezetésemmel vittük ki a New York-i tőzsdére, ami felettébb jót tett a megítélésemnek. Utóbb annyiszor hangoztattam, hogy a Molból is igazán nagyvállalatot lehetne csinálni, míg egyszer csak mondták, hogy akkor akár meg is csinálhatnám.

Ki kérdezte meg?

Gansperger Gyula, ő volt az ÁPV Rt. elnöke, s ebben a minőségében a Mol huszonöt százalékos részvénycsomagjának kezelője.

Mol-karrierjének a politika vetett véget. Történt, hogy a világpiacon villámgyorsan két és félszeresére emelkedett a gázár, ám a Mol nem módosíthatott árat, Orbán Viktor nem engedte. Amivel brutális veszteséget kényszerített egy ellátási kötelezettséggel béklyózott magáncégre. Ön mit gondolt akkor arról a beavatkozásról?

Cifrákat gondoltam, ugyanis arra esküdtem föl, hogy a Molt Közép-Európa legnagyobb, megkerülhetetlen vállalatává teszem. Haladtam is szépen, megszereztük a Slovnaft egyharmadát, az INA-val pedig exkluzív tárgyalásos szakaszba léptünk. Csak hogy érzékeltessem, micsoda pénzről volt szó: a teljes MOL másfél milliárd dollárt ért, a Slovnaft harmincöt százalékáért, úgy emlékszem, kétszázharmincötmillió dollárt fizettünk, miközben a gázon idehaza stratégiai összeget, évi százötvenmillió dollárt buktunk. Folyamatosan tájékoztatni is kellett a tőzsdei befektetőket Londonban, New Yorkban és szerte a világban. Ez egy ideig ment, mert szerencsémre jól ismertek még matávos koromból, és hittek nekem.

Image: 73898341, CsŠk JŠnos magyar vŠllalkozů; cŪmzetes egyetemi tanŠr, MagyarorszŠg korŠbbi nagykŲvete az EgyesŁlt KirŠlysŠgban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Marjai János / 24.hu

Amíg ön állt a Mol élén, maradt a nyomott gázár és a brutális veszteség. De amint lemondott, az állam kompenzálta a céget.

Csak részben. Végül az lett a megoldás, hogy még az én kezdeményezésemre, de már az utódaim idején a Mol eladta a gázüzletágat.

A mából visszanézve már megértőbb a kormánnyal?

Azt kell mondjam: igen.

Ki viselkedett helyesen, ön vagy Orbán?

Mindketten helyesen viselkedtünk.

A kormány az ország érdekét nézte, én pedig a Molét. Mindenki végezte a munkáját.

Én a részvényesek érdekét nézve a piacihoz közelítő fogyasztói gázárat és állami lakossági kompenzációt szorgalmaztam, csakhogy erre nem volt pénze a kormánynak, a politikai következményeket pedig érthetően nem akarta vállalni.

2011-ben, szűk tíz évvel a vitájuk után Orbán kiküldte önt nagykövetnek Londonba. Hogy érte ezt el nála?

Én úgy tapasztalom, hogy Orbán Viktort a megalapozott érvek iránti kíváncsiság vezérli, az ilyen érvekre hallgat. A Mol elnökségről történő lemondásom után jó párszor beszélgettünk, s ennek alapján alighanem ő is átértékelte a vállalat élén végzett lelkiismeretes munkámat. Ami a nagykövetséget illeti, jól ismerem az angolszász üzleti világot, foglalkoztam kultúrával könyv- és lapkiadóként és műfordítóként, közgazdász-szociológusként érteni vélem a politika és a tudomány világát. London pedig nemcsak a brit, hanem a világ politikai, kulturális, gazdasági és tudományos központjainak egyike is. Beleillettem a képbe.

Nagykövetként bekerült a sűrűjébe.

Kétségtelen, hogy nagy menet volt az a három év: a médiatörvény és az új alaptörvény elfogadtatása, az EU-s viták, a túlzott deficit eljárás, sorolhatnám.

Meggyőződésből védte a NER alapjait lefektető törvényeket?

A kilencvenöt százalékukkal egyetértettem, ami nagy szó, mert magammal legföljebb nyolcvanöt százalékban szoktam egyetérteni.

Mi az az öt százalék, amivel nem értett egyet?

Tyű… Metaforikusan mondtam csak.

Nézzük konkrétan.

Tán a sebességgel. Meg a kommunikáció szikárságával. Finomabb eszközökkel időnként ugyanolyan jó vagy jobb eredmény érhető el. Jobb lett volna alaposabb előkészítés után bevezetni bizonyos törvényeket.Hagyni időt, hogy megértsék, miért teszi a kormány, amit tesz.

2014-ben hazarendelték, állítólag szóba került külügyminiszterként. Így volt?

Nem. Sikerült új alapokra helyezni a magyar-brit kapcsolatokat, s ennek ápolására megvolt a kiváló utódom is. Nekem pedig már hiányzott Magyarország, a magántevékenység az üzlettől a fordításig.

Ön átvitte volna az akkoriban kibomló keleti nyitás politikáját?

Igen, jó kezdeményezésnek tartom. Meg kell értenünk és ki kell használnunk a változó világban felmerülő lehetőségeket, így a keleti piacokat is. Ennek az egyszerű exportbővítési, azaz GDP-növekedési indoka mellett agilitási oka is van. Hadd világítsam meg ezt egy példával: mielőtt a Bank of China közép-európai igazgatóságának tagja lettem, jó néhány Kínát ismerő külföldi barátommal konzultáltam. Egy amerikai, német, brit politikus vagy üzletember minden kalkulációjában és döntésében ott szerepel Kína és India mint potenciális versenytárs vagy piac. Ha mi, egy ilyen nyitott gazdaságban ezeket a világokat csak közvetítéssel értjük, például a VW csoport kocsijai iránti globális kereslet hatásait Magyarországra Wolfsburgon keresztül, akkor nem tudunk idejekorán proaktívan reagálni a hátrányos változásokra. Egy norvég barátom mondta, hogy mivel ők csak ötmillióan vannak, a világ minden fejleményére első kézből kell figyelniük. Ez vonatkozik ránk is. Az igazi megértéshez a valóság közvetlen ismerete szükséges.

Munkáscsaládból jön, olvasom, az édesapja pék volt, sokat dolgozott, éjszakázott vele. Mit tanult tőle meg a pékségből?

Például a tekintély elfogadását. A klasszikus pékségben szigorú hierarchia működik: a miser, vagyis a dagasztó a főnök, ő készíti a tésztát, a rangsorban a vető a következő, ő veti a kemencébe a cipókat, és így tovább. A pékségben mindenki tudja a dolgát, a helyét, rendnek kell lenni.  Segédmunkásként kezdtem, cipeltem a zsákokat, aztán betanultam az abstagolásba, vagyis a már megkelt tészta második átgyúrásába.

Ma is tekintélytisztelő?

Persze.

A karrierjében van szerepe a tekintélytiszteletnek?

Bizonyára. De meg kell jegyezzem:

csak azokat tisztelem, akik kiérdemlik.

És ez fordítva is igaz: a magam irányában sem bírom a szolgalelkű tekintélytiszteletet. Igyekszem mindig egyenesen fogalmazni, van is ebből időnként bajom. De úgy tartom, ezzel az álláspontom világos megfogalmazásával tisztelem meg a másikat. És ha te azért mondasz nekem valamit, mert azt gondolod, hogy azt szeretném hallani, na, azzal nem haladunk.

Verték át hízelgéssel?

Nem rémlik ilyen eset, ha volt, elfelejtettem. Mindig különválasztottam a munkát és a személyes kapcsolatokat. Sosem haverkodtam a munkában, ami miatt sokan rideg, könyörtelen pénzügyesnek tartottak. Pedig nem vagyok az.

Ki a kedvenc magyar politikusa?

Nem is tudom.

Bajszos?

Ja, a Laci?  Kövér? Az ő bajusza nagyon más, betyáros. Az enyém rákóczis. Nem véletlenül. A régi politikusok közül Rákóczi Ferenc a kedvencem. Meg Deák Ferenc. Meg Széll Kálmán.

És a rendszerváltás utáni ellenzékből?

Antall József. És ámuldozom az ideológiák közt kanyargó Tamás Gáspár Miklóson. És bár annak idején nagyon megrázott az 1994-es balos győzelem, a mai felhozatalt elnézve Horn Gyula teljesítményét elismerem, döntésképes, azt hiszem, jó hazafi, a nemzeti érdekek kiváló képviselője volt. És szerettem Karátson Gábort, a Duna-mozgalom alapítóját is.

És a Fideszből?

Szájer Jóskát szeretem. Novák Katalint is nagyon jónak tartom. S nem kedvencnek mondanám, de nagyon tisztelem Orbán Viktort. Lenyűgöz az intellektuális felkészültsége, az eltökéltsége, a szervezőképessége és a lelkiereje.

Sokan kérdik, hogyan létezik, hogy minden faluban ott a Fidesz. Hát úgy, hogy Orbán Viktor fáradhatatlanul sokat dolgozik, és ezt várja el a munkatársaitól is. Erre születni kell, én biztos nem tudnék ennyit dolgozni.

Image: 73898363, CsŠk JŠnos magyar vŠllalkozů; cŪmzetes egyetemi tanŠr, MagyarorszŠg korŠbbi nagykŲvete az EgyesŁlt KirŠlysŠgban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Marjai János / 24.hu

Esszét írt nemrégiben „A társadalmi jövőképesség normatív koncepciója” címmel. Mire jutott, milyen a helyes élet?

Az ember lelkialkatával összhangban lévő tevékenységek végzése. Ahogy Szókratész mondta, közösség teremtése, barátságok ápolása, a rendezett élet, az igazságosság és a józan mérték köti össze isteneket és az embereket, ez méltó az emberhez. Az ember próbáljon az alkatának megfelelő munkát találni, gondoskodjon a családjáról, ápolja a barátságokat és segítse a mindennek keretet adó közösségét.

Önt mi hajtja? Pénz? Hatalom? Nő? Saját büszt megszobrintása? Megfelelni a jóistennek? Lendíteni a világ szekerén?

Az, hogy biztassak és segítsek másokat abban, hogy megvalósítsák azt, amire születtek, vagy ami az álmuk. Engem is biztattak a szüleim, a családtagjaim, a tanáraim, a barátaim, nélkülük valószínűleg nem is tudnám ezt így megfogalmazni.

Közgazdászként és egyúttal szociológusként mit gondol: jó ötlet, hogy a GDP bűvöletében él a világ?

A GDP jó sztenderd, kevés eszközünk van, amellyel globálisan össze tudunk hasonlítani entitásokat.

A GDP nem látja a kiskertemben termelt almát, a Tescóban vásároltat viszont igen. Dagad a GDP attól is, ha a válás után a két emberre már nem egy, hanem két mosógép jut. Miközben egy ország működésében sehol sem jelenik meg célként a kötődés, a gondoskodás, a békesség, a megelégedettség.

Ez mind fontos szempont, de ettől még a GDP-t nem kell elvetni. Csak oda kell tenni mellé a jó élet említett definíciója szerinti összevetést is. A jövőképesség indexszel efféle az ambíciónk.

Az ön sztorijának fontos eleme a megtérése. Az hogy van, hogy egy ilyen kaliberű pasas, mint ön, akinek ezrek lesték, lesik a szavát a cégnél, egy Böjte Csabával való találkozás után ateistaként elvonul három nap böjtre, szemlélődésre, s úgy bújik elő, hogy „megtértem”.

Sosem voltam ateista. Az a három nap a jéghegy csúcsa, összpontosítás volt. Egész életemben azon töprengek, hogy van olyan tudás, ami „az elmémbe nem fér”.

Az én emberi állapotom az, hogy tudván, hogy nagyon racionális ember vagyok, megadom magam valami nagyobbnak.

Hogy mi ez? Szókratész azt mondta a védőbeszédében, hogy őt az isteni végzés álmokkal, sugalmazásokkal és mindenféle más módon tereli. Szerintem is valahogy így közlekedhet Isten. Maga a hit szerintem kegyelmi ajándék, ahogy Szent Pál mondja „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”.

Jótékonykodik?

Persze.

Mennyi pénzt és időt szán rá?

Az időm tán tíz-tizenöt százalékát. A pénz esetében tartom a bibliai szabályt, hogy nem számolom: ne tudja a bal kéz, mit tesz a jobb, és nem várom el, hogy megemlékezzenek a nevemről.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Hungary's Prime Minister Viktor Orban arrives for a European Union (EU) summit at EU Commission Headquarters in Brussels on May 28, 2019. (Photo by JOHN THYS / various sources / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.