Közélet

Soros: Manfred Weber bármilyen alkura hajlandó, még Orbánnal is

Rövid, az európai parlamenti választással kapcsolatos elemzést tett közzé Soros György a Project Syndicate nevű blogján, amelyet a 444 vett észre.

A magyar származású üzletember szerint az európai szavazók többsége azt mondta, hogy meg akarják őrizni az Európai Unió alapjául szolgáló értékeket, ugyanakkor radikális változást akarnak az EU működésében. Nem mellesleg, leginkább a klímaváltozás miatt aggódnak, ami főleg a zöldeknek kedvez.

Soros azt írja, hogy az egyik dolog, amelynek mindenképpen meg kell változnia, az úgynevezett csúcsjelölti (Spitzenkadidat-) rendszer, amely elvileg az EU vezetésének közvetett választását szolgálná, valójában azonban csak arra jó, hogy az egyes jelöltek személyes ambícióját támogassa. Erre példát is hoz a milliárdos, méghozzá Manfred Webert, a Fideszt is magában foglaló Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjét és csúcsjelöltjét, aki sosem dolgozott nemzeti kormányban, viszont úgy tűnik, hogy gyakorlatilag bármilyen kompromisszumra képes, még Orbán Viktorral is.

Írásában Soros György felidézi: annak ellenére, hogy a magyar kormány még azt az EPP által szabott, nagyon könnyű feltételt sem tudta teljesíteni, hogy a Soros által alapított CEU amerikai egyetemként működhessen tovább Budapesten, a Néppárt csak felfüggesztette a Fideszt. Pedig az EPP tagságának közel fele ki akarta zárni a pártcsoportból a magyar kormánypártot.

Az üzletember úgy véli, hogy meg kellene változtatni az Európai Bizottság elnöke kiválasztásának módját, akár az EU alapszerződésének módosításával is: történjék közvetlen választással, egy alaposan összerakott jelöltlista alapján.

Kiemelt kép: Europress/Fabrice COFFRINI/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik