Közélet

Hatalmas társasházat akarnak építeni a Normafán

De ha az önkormányzaton múlik, nem fognak.

Tizenkét szintes, majdnem negyven méter magas társasházat építene a Cordia ingatlanfejlesztő cég a Normafán. Az Index cikkéből kiderül: a terven sokan megdöbbentek a környékbeliek közül.

Az épület a Normafa és Csillebérc kirándulóterületeit összekötő Konkoly-Thege Miklós úton, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának szomszédságában kapna helyet. Természetvédelmi szakvélemény szerint a telek országos jelentőségű védett természetvédelmi területen fekszik, része a budai tájvédelmi körzetnek.

A ház bőven a húszméteres fák lombkoronaszintje fölé emelkedik, kitakarására a természetes növényzet nem lenne alkalmas. Az is érvként merült fel az építkezés ellen, hogy a környékre kertvárosias beépítés jellemző. Sokan attól tartanak, hogy a társasház túl nagy környezetterhelést jelentene a zöld környéknek, az autóforgalom mellett a zajterhelés is nagyobb lenne, az épületből áradó fény pedig a csillagvizsgáló munkáját is akadályozhatja.

A Cordia még nem kapott építési engedélyt a tervre, de közölték: a helyszínen korábban iskolaépület volt, amiben több száz diák tanult, az ő rendszeres napi közlekedésükhöz képest a jövőben ott élő 68 család napi közlekedése nem jelent majd jelentős forgalmat. Az épület méretei szerintük megfelelnek a helyi és az országos előírásoknak, és elsődleges szempontjuk volt a zöldterületi arány megőrzése.

Frissítés

Az Index cikkének megjelenése után közölte a Hegyvidéki Önkormányzat, hogy nem támogatja az építkezést. Bár a hatályos országos jogszabályok lehetővé teszik egy ekkora épület elhelyezését, ilyen jellegű magánberuházás nem egyeztethető össze azzal a munkával, amit az önkormányzat a Normafa rendbetétele kapcsán végzett az elmúlt években. A beruházó jelenleg nem rendelkezik a szükséges környezetvédelmi hatásvizsgálattal, és érvényes építési engedéllyel sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik