Egy nagyjából 1000 fős, dél-pesti falu arra kapott uniós támogatást, hogy korszerűsítse a közintézmények energiagazdálkodását. Így került napelem például az óvoda és a polgármesteri hivatal tetejére, minek köszönhető az önkormányzat kimutatható megtakarítást ért el. Ilyen egy jó példa a közösségi források felhasználására.
Csendes többség
Ha azt akarjuk meghatározni, mi számít „jól elköltött EU-s támogatásnak”, nem lesz könnyű dolgunk. Ideális eset, ha olyan projektről van szó, amely egy „fontos” (helyi igényekhez igazodó) és „hasznos” (az igényekre megfelelő választ adó) fejlesztés megvalósítását tűzi ki céljául, az arra fordított összeget pedig „okosan” (a szabályosságot és költséghatékonyságot szem előtt tartva) használják fel, mindenfajta korrupció nélkül. De a csillagok ilyen együttállásához a mai magyarországi környezet nem feltétlenül alkalmas, sokszor kompromisszumokat kell kötni: ilyen eset lehet, ha a fejlesztés hasznára válik a közösségnek, de sokba kerül (mint például számos országos nagyberuházás), vagy épp fordítva, költséghatékonyan valósul meg, de semmi szükség rá (mint például egy negyven centis kilátó).
Mindezek ellenére a jól felhasznált támogatások az EU-s pályázatok csendes többségét képezik, bármelyik programban lehet olyat találni, amely jó példának számít,
– állítja Kiss Gábor Ferenc, fejlesztéspolitikai szakértő.
Ha mindenképpen kellene olyan területet mondani, ahol számos jó példa van, az energetikai beruházásokat, a társadalmi projekteket, valamint általában az infrastruktúrafejlesztést említeném, ezeken a területeken az európai uniós támogatások jelentős előrelépésre adtak lehetőséget. Kijelenthető továbbá, ha nem lennénk az Európai Unió tagja, a magyar vidék biztosan nem fejlődött volna olyan ütemben, ahogyan azt láthattuk az elmúlt években. Uniós pénzből újulhattak meg a helyi utak, az ivóvízhálózat, a közintézmények, bővülhetett a csatornahálózatot, de az árvízvédelem is fejlődhetett
– jegyezte meg a szakértő.
A Fundmonitor számításai szerint 2007 és 2013 között a több mint kilencezer milliárd, Magyarországnak jutó uniós támogatás 40 százalékát, 2014 és 2020 között pedig az eddig kifizetett támogatások, mintegy hatezer milliárd forint 36 százalékát költötték környezetvédelmi és infrastrukturális beruházásokra. Mint mondta:
Szintén rengeteget jelentettek az uniós források a különböző e-közigazgatási fejlesztések esetében. Az, hogy egy átlag állampolgár egyre több és több ügyet tud számítógépen keresztül otthonról, gyorsan elintézni, hogy ma már csak néhány kattintással be lehet nyújtani például az adóbevallást, mind-mind európai uniós pénzből is megvalósuló fejlesztéseknek köszönhető. Ha olykor nem is működnek tökéletesen a rendszerek, az EU támogatása nélkül sokkal több időbe telt volna a fejlesztés, mint ahogy az is biztos, az uniós pénzek nélkül nem lettek volna ilyen számban és mértékben iskola- és kórházfelújítások sem.
Azt már persze hazai sajátosságként kell megélnünk, hogy az infrastrukturális nagyberuházásokból általában a mindenkori kormányzathoz kapcsolható érdekkör profitál, a költséghatékonyságot – és sokszor a szabályszerűséget is – figyelmen kívül hagyva.
Mozgó könyvtár, újjáélesztett kultúrház
A nagyberuházások mellett a helyi példák is fontosak. A 100 százalékos uniós támogatásból, 130 millió forintos forintból vásárolt pécsi könyvtárbuszok 34 településre jutnak el, alkalmanként másfél órát töltenek el egy-egy faluban. A buszok mozgó könyvtárként üzemelnek, ahonnan az ingyenes beiratkozás után nem csak könyveket és folyóiratokat lehet kölcsönözni, hanem számítógépek is rendelkezésre állnak, lehet fénymásolni, nyomtatni és van wifi is. Szabolcsban 2014-ben indult a szolgáltatás, ott majd negyven, Nyíregyháza- és Fehérgyarmat-környéki települést látnak el menetrendszerűen a könyvtárbuszok.
Ahogy az a Hvg.hu egy korábbi riportjából kiderül, ezek a buszok nem csak arra jók, hogy a kistelepülések lakói kölcsönözhető könyvekhez vagy internetezési lehetőséghez jussanak, ennél sokkal többet jelentenek. A személyzet, vagyis a sofőr és a könyvtáros segít álláspályázatot írni, kvízjátékot szerveznek a gyerekeknek, sőt, azt is elmagyarázzák, hogyan kell a Facebookon virágot küldeni.
Hasonló, közösségépítő projekt az EFOP keretében 100 százalékos támogatással, bruttó 3 milliárd forintból megvalósuló Cselekvő közösségek, amelynek keretében közművelődési projekteket visznek el a tervek szerint 360 településre, szakmai műhelyeket szerveznek, továbbá kialakítanak egy mentorhálózatot is. Utóbbi lényege, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchenyi Könyvtár által menedzselt projektben különböző területekről érkező szakemberek (vidékfejlesztők, szociális munkások, múzeumpedagógusok, könyvtárosok) mentorként segítik a településeket abban, hogyan alakítsák ki, illetve működtessék hatékonyan és hasznosan a helyi kulturális intézményeket. A cél, hogy a kultúra segítségével alakítsanak ki aktív, együttműködő közösségeket, gánti parkrendezéstől kezdve Salgótarján egyik aluljárójának kifestéséig.
De vannak olyanok önkormányzatok is, amelyek nem csak egy-egy pályázaton vesznek részt, hanem minden pénzt abba forgatnak vissza, hogy a lakosságnak jobb legyen. Például uniós támogatásból viszik színházba azokat a lakosokat, akik ezt maguktól nem, vagy csak nagyon nehezen tudnák megtenni.
Szökőkút helyett álláskeresési segítség
Azt azonban nagyon fontos látni, elsősorban a támogatást kapó kedvezményezettől függ, hogyan költi el a pénzt. Ha a fő vezérelv az, hogy mire lehet támogatást nyerni, vagy hogy hogyan tudjuk a saját érdekköreinket pozícióba hozni, azzal semmiképp sem érjük el a kívánt hasznosságot,
– mondta a 24.hu-nak Kiss Gábor Ferenc. Hozzátette: „Ennek megfelelően az a település tesz igazán a fejlődésért, a forrásfelhasználás hasznosságáért, ahol tényleges verseny van a piaci szereplők között és a teljesítményt valóban számon is kérik.”
A fenti példákhoz hasonló közösségformáló beruházásnak számítanak azok, amelyeknél álláskeresési tanácsadást nyújtanak a hátrányos helyzetű falvakban. Ezek hiába lennének hasznosak, a szakértő szerint emellett nagy problémát jelent az is, hogy sokszor olyan helyeken próbálják megvalósítani, ahol az emberek súlyos megélhetési, szociális és mentálhigiénés gondokkal küzdenek, nehéz megszólítani őket és rávenni őket arra, hogy részt vegyenek ezeken a programokon.
Ilyenkor már sokkal többre van szükség, mint egy jól összerakott projektre és a támogatás elnyerésére, a helyiek és szakemberek összefogása szükséges.
De miért nem működhet mindenhol jól?
De nem csak a társadalmi állapotok nehezítik egy-egy program hatékony megvalósulását, hanem az is – hangozzon bármilyen furcsán –, ha túl sok a pénz. „Az európai uniós csatlakozásunk óta több mint 15 ezer milliárd forint támogatást használtunk fel Magyarországon, az utóbbi években a források elárasztották a piacot, ami számos problémát eredményez” – hangsúlyozta lapunknak Kiss Gábor Ferenc. Elmodnta azt is:
A jelenlegi pályázati időszakban a kormány célja az volt, hogy mielőbb elköltse a támogatásokat, de attól, hogy sok pályázatot meghirdetünk, még egyáltalán nem biztos, hogy van is elegendő számú, valós fejlesztést megvalósítani akaró vagy tudó pályázó. Tudunk olyan önkormányzatról, ahol egyetlen ember felel több mint tíz párhuzamosan futó projektért. Nem túlzás azt mondani, lehetetlen küldetés az övé.
További probléma, hogy sem a kedvezményezettek, sem a rendszer nem elég felkészült, nincs elég ember, aki lebonyolítaná, kezelné a pályázatokat. „Pedig sok múlik az intézményrendszeren, különösen, hogy a nyertes pályázók közül sokakat ismerünk, akik nem pályáznának újra, mert átláthatatlan és követhetetlen a pályázatokkal járó adminisztráció és az intézményrendszer működése.”
Az Európai Unió 2020 után is támogatni fogja a középkelet-európai tagországokat, így Magyarországot is, a támogatás összege viszont szinte biztos, hogy csökkenni fog az eddigiekhez képest. Vagyis, ha tényleg jól akarunk sáfárkodni az unió támogatásával, akkor az intézményrendszer és a kedvezményezettek fejlesztése kulcsfontosságú:
Emellett a folyamatosan változó célok helyett egymásra épülő fokozatos programokra van szükség, amelyek nem csak egy finanszírozási – vagy parlamenti – cikluson belül zajlanak, hanem azokon átívelő, hosszú távú fejlesztésre adnak lehetőséget.
