Korábban megírtuk, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt Szél Bernadett február végén feljelentést tett a kormány Junckeres-Sorosos kampánya miatt. A rendőrség viszont elutasította Szél feljelentését, szerintük ugyanis hiányzik a bűncselekmény gyanúja.
A plakátokon Soros György és Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke szerepelt, mellettük pedig a felirat: „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” A magyar törvények szerint politikai reklámokat csak kampányidőszakban lehet futtatni, de Szél szerint ezeknek a plakátoknak nincsen közérdekű információ tartalmuk, csak a Fidesz politikai céljait szolgálják.
A 444 arról ír, hogy Szél most kedden tudta megnézni a nyomozás során keletkezett iratokat, de ezekben a független parlamenti képviselő írásban elküldött feljelentésén és a meghallgatásának jegyzőkönyvén kívül más nem is volt. Vagyis senki mást nem hallgattak ki az ügyben, a rendőrség pedig a Szél által felvetett gyanúk mellé annyit írt, hogy „NEM”.
Az indoklás szerint a kampányból nem lett sem kára, sem pedig haszna senkinek, és jogtalan előnyhöz sem jutott általa senki. Ez többek között azért érdekes, mert Szijjártó Péter külügyminiszter egy interjúban elismerte, hogy ez a plakát a Fidesz EP-választási kampányának a része volt. Ezzel pedig már hátrányba kerültek az ellenzéki pártok.
kiemelt kép: Bielik István