Belföld

Plakátkampány: Elutasította a rendőrség Szél Bernadett feljelentését

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt Szél Bernadett február végén feljelentést tett a kormány Junckeres-Sorosos kampánya miatt. A rendőrség viszont elutasította Szél feljelentését, szerintük ugyanis hiányzik a bűncselekmény gyanúja -írja a 444. 

A plakátokon Soros György és Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke szerepelt, mellettük pedig a felirat: „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” A magyar törvények szerint politikai reklámokat csak kampányidőszakban lehet futtatni, de Szél szerint ezeknek a plakátoknak nincsen közérdekű információ tartalmuk, csak a Fidesz politikai céljait szolgálják.

Mégis hogy mondhatta Orbán, hogy nem kampányolt Juncker ellen?
A Fidesz úgy alakította a választási jogszabályokat, hogy a kormányt senki sem vonhatja felelősségre a plakátkampányok miatt.

Szél a 444-nek elmondta:

Láthatóan nem akarják, hogy a kormány számára roppant kínosan elsült plakátkampány továbbra is téma legyen a nyilvánosság számára, gyorsan le akarják zárni az egészet

A rendőrségnek szerinte kutya kötelessége lett volna megvizsgálni, hogy tájékoztató kampányról van-e szó, ugyanis ezen áll vagy bukik az, hogy jogszerűen kampányolt-e a kormány.

(kiemelt kép: Bielik István)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik