Közélet

Legalább tíz menekült öngyilkosságot kísérelt meg, mert a bevándorlásellenesek nyerték az ausztrál választást

Többen öngyilkosságot kíséreltek meg a naurui és a manusi menekülttáborokban a Scott Morrison vezette kormányzó ausztrál konzervatív pártszövetség választási győzelme nyomán – közölték szemtanúk, ügyvédek és a helyi rendőrség kedden.

Kommentárok szerint a kormánykoalíció győzelme után szertefoszlott sok menekült arról szóló reménye, hogy a Munkáspárt sikerével esetleg enyhülni fog a rendkívül szigorú ausztrál menekültügyi politika. Az előzetes közvélemény-kutatások, illetve a választás után pár órával kiadot exit poll eredmények még egyaránt a legfőbb ellenzéki erő győzelmét jósolták.

Scott Morrison ugyanakkor már kampányában a bevándorlók éves kvótájának csökkentését és a menekültek számának befagyasztását ígérte. A kormányfő azt mondta, ha újraválasztják, akkor a következő időszakban évente 160 ezerben szabják meg a befogadható bevándorlók felső határát, az évente befogadható menekültek számát pedig 18 750 főben fagyasztanák be.

Az életünk függött a választásoktól

– mondta a Manus szigetén internált Behrúz Bucsáni iráni író az AFP francia hírügynökségnek. Szerinte kilencen próbáltak öngyilkosságot elkövetni a vasárnapi voksolás nyomán.

A manusi rendőrség úgy tudja, vasárnap óta legalább tízen próbáltak meg véget vetni életüknek, s többen kezdtek éhségsztrájkba.

Az ausztrál kormány, amelyet már évek óta heves bírálatok érnek menekültügyi politikája miatt, egyelőre nem reagált a megkeresésekre. A szigorú ausztrál menekültügyi politika értelmében a kontinensnyi szigetországba hajón igyekvőket 2013-tól Naurun és a Pápua Új-Guineához tartozó Manus szigetén helyezték el menekülttáborokban. A gyerekeket érő fizikai és lelki megpróbáltatások és szenvedés miatt különösen sok bírálat érte az ausztrál kormányt. Jelenleg a két szigeten mintegy nyolcszáz menedékkérő van – az ENSZ, illetve jogvédő szervezetek által – erősen kifogásolt körülmények között.

Kiemelt kép: Mike LEYRAL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik