HIRDETÉS
Közélet

Momentumos lett Szeged alpolgármestere

Nagy Sándor korábban SZDSZ- és Együtt-tag volt.

A Momentum tagjaként folytatja a politizálást Szeged városfejlesztési alpolgármestere, Nagy Sándortudta meg az atv.hu. Az érintetten kívül Fekete-Győr András, a párt elnöke is megerősítette a hírt.

Nagy, aki a rendszerváltás környékén kapcsolódott be a közéletbe, elmondta: a Momentum hasonló inspirációval indult, mint ő annak idején. Az alpolgármester korábban az SZDSZ és az Együtt tagja is volt, május elején pedig a Momentum pártoló tagja lett. Fekete-Győr pedig azt mondta, nagyon jó a kapcsolatuk Nagy Sándorral, aki partner volt abban a momentumos kezdeményezésben, hogy sűrítsék az éjszakai buszjáratokat a megyeszékhelyen.

A pártelnök elárulta azt is: nemrég Botka Lászlóval, Szeged polgármesterével nagyjából egyórás négyszemközti egyeztetést tartottak, ahol a közelgő EP- és önkormányzati választásokon túl a városvezető és a helyi Momentum kapcsolatáról is szót ejtettek. (Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)

Ajánlott videó

Szerbia: a tüntetések nem állnak le, a fiatalok pedig elszántabbak, mint valaha
Szerbián példátlan tiltakozáshullám söpör végig. A korrupció és Aleksandar Vučić elnök rendszere elleni tüntetéseket az egy évvel ezelőtti újvidéki, 16 halálos áldozatot követelő tragédia robbantotta ki. Az évfordulón tízezrek gyűltek össze a vasútállomáson, hogy emlékezzenek – és változást követeljenek. A tüntetések nem állnak le, a fiatalok pedig elszántabbak, mint valaha, sőt most már vidéki támogatóik is vannak. De vajon elég lesz ez ahhoz, hogy valódi fordulatot érjenek el? A Deutsche Welle riportja.
0 seconds of 4 minutes, 42 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
04:42
04:42
 
Olvasói sztorik