Egy súlyos buszbaleset vagy repülőgép-baleset Budapest teljes baleseti ellátását azonnal bedöntené — ezt mondta a hvg.hu-nak egy, a baleseti ellátásra rálátó forrás. A lap azt szerette volna megnézi, mi történne, ha Budapesten vagy Pest megyében súlyos tömegbaleset történne.
Egy hete írtuk meg, hogy május elején volt olyan hétvége, hogy a négy budapesti sürgősségi centrum közül csak a Péterfy Kórház baleseti intézete működött zökkenőmentesen, így csak ők tudtak fogadni súlyos, sokszorosan sérült beteget. Az Állami Egészségügyi Eszközkezelő Központ (ÁEEK) akkor a lap kérdésére azt válaszolta: a kijelölt intézmények bármelyike átmenetileg mégsem tudná fogadni a betegeket (például, mert időközben több sürgősségi esetük lett), akkor sem adódhat ellátási probléma, mert a kórházak közötti azonnali koordinációról az Országos Mentőszolgálat Mentésirányítási és Szuperügyeleti Osztálya köteles gondoskodni”.
A lap szerint az ügyelet lemondása nem egyszeri eset volt: a Honvédkórház 1000 kijelölt helyettesítést végzett el egy év alatt. A hvg.hu forrása szerint jelenleg a rendszer a napi alapforgalmat épp ki tudja szolgálni, de semmi tartalék nincs. Ha nagy baj lenne, végszükség esetén helikopterrel lehetne a sérülteket vidéki kórházakba szállítani, de minden szállítás időveszteség, azaz kockázat.
A lap rendszer hiányosságairól megkérdezte az ÁEEK-t, de választ egyelőre nem kaptak.
Kiemelt kép: iStock