Közélet

A Péterfy Kórház 84 orvosánál betelt a pohár: nincs több túlmunka és szabályszegés

Komoly problémák vannak a Péterfy Kórházhoz tartozó Manninger Jenő Baleseti Központban a 444.hu Röngen Blogján publikáló Kunetz Zsombor szerint.

Az egészségügyi szakértő úgy tudja, hogy a szakorvosok között komoly feszültséget okoz, hogy kiderült: az aneszteziológusok — akik jellemzően nem kapnak hálapénzt — magasabb bérért dolgoznak, mint a baleseti sebészek.

Kunetz Zsombor szerint éppen ezért 84 orvos aláírásával egy levelet küldtek a főigazgatónak, amelyben kérték a baleseti sebészi bér altatóorvosi szintre emelését, valamint a kórházban uralkodó áldatlan állapotok felszámolását is. Az igazgatóság azonban ebbe — a komoly adósságállományra hivatkozva —  nem ment bele.

A baleseti sebészek ezért felmondták az önként vállalt túlmunkát. A cikk szerint így sokkal nehezebb lesz az ügyeleteket tervezni és kiadni is. Sőt: az érintett orvosok emellett ígéretet tettek arra is, hogy az eddig hallgatólagosan elnézett szabálytalanságokban a továbbiakban nem fognak részt venni, például a továbbiakban nem engedik, hogy szakvizsgával nem rendelkező kollégák önállóan, szakorvosi felügyelet nélkül operáljanak.

Az orvosok azt is megígérték, hogy ezentúl szakítanak azzal a hagyománnyal, hogy az ÁNTSZ szabályokkal szemben úgy látnak el  betegeket a járóbeteg-ambulancián, hogy oda nincs nővér beosztva.

Kiemelt kép: Péterfy Kórház Baleseti Központ

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik