Közélet

A család, amely se Horthytól, se Kádártól, se Orbántól nem fél

Donáthéknál nem armageddon, ha bevisznek valakit a rendőrök.

Donáth László evangélikus lelkész (az MSZP egykori parlamenti képviselője) és lánya, Donáth Anna páros nagyinterjút adott a 168 Órának. A Momentum alelnöke éppen kilenc hónappal azután született, hogy meghalt Donáth Ferenc, a Nagy Imre-per egyik vádlottja. Fia történelmi szükségszerűségnek nevezi, hogy a család politizál, pedig édesapja sokszor mondogatta:

aki Magyarországon politizál, azt vagy a guta üti meg, vagy felakasztják.

Donáth Lászlónak gyerekként gyanús volt, aki nem ült börtönben, miután apja három különböző (Horthy, Rákosi, Kádár) rezsimnek is a politikai foglya volt. Ahogy a hatvanas-hetvenes években ő figyelte náluk a rendszerellenes értelmiségiek beszélgetéseit, ezt  tette Donáth Anna a kilencvenes években. A Momentum alelnöke szerint a családi mintának (értékrendnek) fontos a szerepe, de ő sokáig nem akart politikus lenni, mert gyerekként azt látta, apja

soha nem érhető el, mások mindig előrébb állnak a sorban nála, mint mi.

A szülei jogásznak szánták. Nem lett az, noha édesapja szerint egy olyan országban, ahol ennyire sebezhető a jog, pont ilyen elszánt embereknek kellene védeniük.

Anna végül szociológus és politikus lett, miután a NER civilként ellehetetlenítette. Élete legnehezebb morális döntése volt, mindig ott motoszkált fejében nagymamája mondása, hogy

tisztességes ember nem lesz tagja politikai pártnak.

Ehhez apja is tartotta magát, 16 évig volt parlamenti képviselő, de nem lépett be az MSZP-be. Donáth László szerint Anna számára a párt szónak nincs negatív konnotációja, neki apja miatt a poklot  jelentette. Azt mondja, lánya sokkal keményebb, mint ő.

Ebben jobban hasonlít a nagyapjára, mint az apjára. Engesztelhetetlen az igazságtalansággal szemben.

Ő irgalmasabb, talán mert jóval több szenvedést látott. Sok vitájuk volt, van amiatt, hogy a Momentum azt a budapesti baloldali, liberális értelmiséget, amelynek tagjai közül sokan a barátai egy mozdulattal betolta a Fidesszel egy kalap alá,

mondván, közös a felelősségük az elmúlt harminc év kudarcaiért.

Új időszámítás a NER-től

Donáth Anna ezt azzal magyarázza, hogy szerintük az elmúlt 30 év elitjének különbözően, de egyetemleges a felelőssége a NER kialakulásában.

Orbán első kétharmada nem a semmiből született.

A 2010 előtti, utáni politikai elit közé nem tesznek egyenlőségjelet, felelősségük mértéke jócskán eltér, nem vitatják, hogy a jelenlegi ellenzéki pártokban is sok a tisztességes politikus, „de ettől még a vérfrissítés elkerülhetetlen”. Azért lehet radikálisabb, mert apja  még a NER előtt politizált, amikolr eltérő világnézetű, felkészült politikusok vitáztak egymással. A ’90-es években belőle nem lett volna politikus, de amikor hazatért Hollandiából, nem maradt választása.

Aki érdemben tenni akar a közügyekért, és képes is rá, annak ma háborút kell vívnia.

Donáth László nem látta élőben, amikor lányát a Parlament előtti tüntetésről elvittékIványi Gábor barátja hívta fel a hírrel, majd percenként kapta a telefonokat. Ő is aggódott, de próbált mindenkit nyugtatni,

azért a mi családunkban ez nem számít armageddonnak: időről időre jönnek a rendőrök, és bevisznek valakit politikai okokból.

Később egy rendőrtiszt hívta, hogy átadja Anna üzenetét: „Minden rendben van.” Lánya elárulja, bárhol van, mindig őt adja meg kapcsolattartóként. Nem azért, mert meg kell menteni, csak mert ha tudja, hogy tudja, merre van, nagy baj már nem történhet.

Donáth László szerint a politikai karrierhez megvan lányában a keménység, a fegyelmezettség. Képes koncentrálni fizikai, szellemi és mentális energiáit, jó szónok, bár kissé hadar. Attól nem félti, hogy a politika összekoszolná szíve, agya tisztaságát. Nem tudja, örömére lesz-e a pálya, de abban biztos, hogy a karriernél jobban érdekli a kisemberek, rászorultak, gyengék képviselete. Elsőként figyelmeztetné, ha erről letérne. Lányának ahhoz meglennének a képességei, hogy az ország első női miniszterelnöke legyen, de őt  a politikai karrier nem érdekli. Számára a politika eszköz a NER lebontásához, ami összefügg magánéleti céljaival.

Olyan országot akar, ahol szívesen alapít családot, szül gyerekeket, ahol a lehető legközelebb él szüleihez, testvéreihez, barátaihoz. Most is alapíthatna családot nyugodt, kiszámítható körülmények között – ezer vagy kétezer kilométerre innen, de nem adja fel, hogy ezt itthon tegye. Apja, nagyapja példája neki azt üzeni, hogy lehet akármilyen aljas, korrupt a rendszer, van jövő, ha egy család összefog.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik