Közélet

„Féltem, hogy engem is megöl” – mondta az inárcsi gyilkos felesége

Kedden az elkövető feleségének, az igazságügyi szakértőknek és további tanúknak a meghallgatásával folytatódott a Budapest Környéki Törvényszéken annak a hitelcsapdába került volt rendőrnek a pere, aki megölte az inárcsi családsegítőt, mert nem tudott neki segíteni.

Nagyon nehéz beszélni erről, de én a történtek ellenére sem akarok egy újabb ostorcsapás lenni Atilla életében. Megbocsájtás nélkül nem tudok élni, mindenkinek meg kell bocsátani mindent. Azt pedig senki nem tudja, hogy az a 17 éves kislány, aki beszélni és mozogni sem tud, mit nem adna azért, hogy csak egy napra szabad legyen az apukája

– mondta lapunknak a tárgyalás előtt a gyilkosságot elkövető Cs. Attila felesége.

Elsőként azt a rendőrt hallgatták ki, aki előállította a férfit a gyilkosság után. Már a bejáratnál látta, hogy minden csupa vér, ezért szólt a társának, hogy senkit ne engedjen be a helyiségbe. Térdelő helyzetben, félig a szekrénynek dőlve találta meg az áldozatot. A tanúként kihallgatott rendőr azt mondta, Cs. Attilánál egy fekete oldaltáska volt, amiben egy bicska volt, az emberöléshez használt kést pedig az asztalra tette.

A szerző felvétele

A nyugdíjazása után biztonsági őrként dolgozó Cs. Attila kálváriája több mint másfél évtizede kezdődött. Házat szeretett volna építeni a feleségével, ezért devizaalapú kölcsönt vettek fel. Mivel a megemelkedett törlesztő részletet nem tudták fizetni, 2010-ben Sopronba költöztek és megpróbáltak megállapodni a bankkal a ház eladásáról és az elszámolásról, de nem sikerült.

Egy idő után megromlott a kapcsolatuk. Cs. Attila megverte a feleségét és kezet emelt az egyik gyerekre is, ezért az asszony a szüleihez költözött. A közös gyerekek és a kényszer azonban négy év múlva ismét összehozta őket. A komoly anyagi nehézségekkel küzdő asszony visszaköltözött az inárcsi házba, ahova később a férfi is utánament. A kapcsoltuk azonban a férfi féltékenysége és egyre gyakoribbá váló alkoholfogyasztása miatt nem jött rendbe. Egyre lejjebb csúsztak a lejtőn: 59 millió forint adósságot halmoztak fel, és 19 millióért elárverezték a házukat.

Cs. Attila az előző tárgyaláson azzal állt elő, hogy a családsegítő hozzávágta az iratokat, azt mondta, hogy felelőtlen, és ne tőle várja azt, hogy eltartsa a gyerekeit. Cs. Attila azt mondta, akkor vette elő a táskájából a kést, amikor a családsegítő közölte vele, hogy elveszi tőle a gyermeket.

Cs. Attila azt állította, hogy nem a családsegítőbe, hanem magába akarta szúrni a kést, de amikor ezt V. Andrea meglátta, akkor ráugrott. Állítása szerint dulakodni kezdtek, és amikor egymásra estek, véletlen az ügyintéző nyakába állt a kés.

V. Andrea kolléganője és barátnője szerint viszont ez teljesen kizárt. A tanúként meghallgatott nő elmondta, V. Andreának nagy csalódás volt, hogy nem tudott segíteni. Cs. Attila sokszor kereste a barátnőjét, akit kimondottan nyomasztott az ügy.

Andinak ez volt az élete. Alázatos ember volt, aki soha senkit nem bírált volna. Elmesélte, hogy bármilyen lehetőséget is kínált Cs. Attilának, az nem volt jó neki. Olyan érzése volt, mintha a férfi tőle várná azt, hogy kifizesse az adósságát és megoldja az életét. Andi képtelen lett volna arra, hogy indulatos legyen. Biztos, hogy nem szidott senkit. Még csúnyán sem hallottam beszélni soha. Semmilyen indulat nem volt benne azért, hogy Cs. Attila nem fogadta el a felkínált lehetőségeket

– mondta a megölt asszony barátnője, hozzátéve, a fia jóban volt az elkövető gyerekével, többször is megfordult náluk. A gyereke elmondása szerint mindig megfagyott a levegő a házban, amikor Cs. Attila hazaért, ezért olyankor nem is maradt náluk tovább.

Ezt követően Cs. Attila feleségét hallgatták ki tanúként. Az asszony sokáig magát hibáztatta azért, hogy tönkrement a házasságuk. Palásti Sándor bíró többször is rászólt, mert rendes válaszok helyett csak a benne kavargó érzelmekről beszélt.

Nem volt jogom ahhoz, hogy olyat kérjek Attilától, amire nem volt képes. Amije volt, azt odaadta nekünk. Azért szerettem volna külön élni tőle, mert úgy éreztem, hogy nem tudok neki megfelelni és nem tudom teljesíteni az álmait. Úgy éreztem, hogy ha külön élünk, akkor jobban érzi majd magát lelkileg és jobban tud bennünket is támogatni

– mondta Cs. Attiláné.

Az asszony felidézte, miért ment tönkre a házasságuk. A férje azzal vádolta, hogy hűtlen és nem szereti eléggé, holott ő soha nem lépett félre és minden álmát feláldozta a férjéért és azért, hogy gondoskodni tudjon a sérült lányukról, Kamilláról. Idővel azonban verbálisan bántalmazta a férje, aki egyre többet ivott.

Az asszony magát ostorozta azért, hogy nem tudta megoldani, hogy ne albérletben éljenek. „Tudom, hogy ezt az értelmetlen gyilkosságot Attila követte el. De nem tudom azt mondani a gyerekeknek, hogy ne írjanak neki. Borzasztó szintje ez az életnek. Ha kinyílik az ajtó, mindig azt nézi a kislányunk, hogy mikor lép be rajta az apukája” – tette hozzá.

Az asszony ezt követően a félelmeiről beszélt. Úgy érezte, hogy a férje nem tud nélküle élni és nem engedné el korrekt módon. „Az volt az érzésem, hogy ha elhagyom, akkor engem is megöl” – mondta.

Az asszonynak a gyilkosságot megelőző nap azt mondta a férje, lehetséges, hogy az önkormányzat nem talál nekik lakást. A felesége azt válaszolta neki, miért nem mennek ki Ausztriába dolgozni, hogy kihúzzák a bajból a gyerekeiket? A férfi azonban hallani sem akart erről. Az asszony ezt követően közölte vele, hogy másnap elköltözik a szüleihez és munkát keres. A férje azt kérte, hogy ne szakítsa el a gyerekektől és legalább a kislányuk, Kamilla hadd maradjon vele.

Nem akartam elszakítani tőle a gyerekeket, de úgy éreztem, hogy csak lefelé süllyedünk, ha együtt maradunk. Azt mondtam neki, próbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy közel maradjunk hozzá, és ha Ricsike elvégzi az iskolát, akkor kimegyek dolgozni Ausztriába, hogy pénzt keressek és vegyek egy kicsi házat. A gyilkosság előtt pár nappal azonban azt éreztem, hogy többet képzel a kapcsolatunkba. Nyilván abban reménykedett, hogy ha szerez lakást, akkor együtt maradunk. De ha talált volna egy olyan lakást, ahova mindannyian mehettünk volna, akkor sem maradtam volna vele. Ezt tudnia kellett, hiszen ezerszer megbeszéltük

– mondta Cs. Attiláné.

Az asszony elmondta még, hogy férje a gyerekeitől kapta ajándékba azt a fekete oldaltáskát, ami nála volt a gyilkosság elkövetésekor. Állítása szerint azért hordta magával a kést, mert nem tudott rendesen rágni a rossz fogai miatt és apró darabokra vágta az ennivalót

Felidézte, hogy mivel nem tudta, hogyan fogadja majd a férje azt, hogy másnap elköltözik, este elkezdte összecsomagolni a holmijait. Aznap éjjel egyikük sem aludt. Mint mondta, azért imádkozott, hogy reggel elhagyhassa a házat, az utóbbi időben ugyanis olyan érzése volt, hogy csak a lányuk, Kamilla miatt nem végez vele. „Úgy éreztem, hogy feladta és nem akar élni. Amikor megjelentek a rendőrök, azt hittem, hogy öngyilkos lett” – tette hozzá az asszony.

Cs. Attiláné a vallomása után kifelé menet megállt az elhunyt családsegítő hozzátartozóinál. Azt mondta nekik, hogy sajnálja a történteket, és inkább őt ölte volna meg a férje, mint V. Andreát.

A keddi tárgyalás végén rekonstruálták az igazságügyi szakértők a gyilkosság mozzanatait. Elmondták, hogy két hét centiméteres szúrt csatornát találtak az áldozaton. Azt teljesen kizárták, amit Cs. Attila állított, hogy a családsegítő dulakodás közben szemből a késbe esett.

Az igazságügyi szakértők szerint olyan súlyosak voltak a családsegítő sérülései és annyi vért veszített rövid idő alatt alatt, hogy akkor sem lehetett volna megmenteni az életét, hogy ha egy szívsebészeti klinikán történik az eset.

Az igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálat szerint a férfi beszámítható és semmi olyan személyiségzavarban nem szenved, ami miatt ne lenne tudatában a cselekménye súlyának. A pszichológusi szakvélemény szerint viszont Cs. Attila ellentmondásos személyiség, akinek a beszámíthatóságát nem lehet megalapozottan megállapítani. A férfi ügyvédje elmeorvosi és pszichológusi szakértő meghallgatását indítványozta. A következő tárgyalás csütörtökön lesz.

Kiemelt kép: A szerző felvétele

„Magamba akartam szúrni a kést, nem a családsegítőbe”
Az inárcsi gyilkosságot tárgyaló bíró azt mondta, amit a felvételeken látott, inkább hasonlít egy disznóöléshez, mint egy hirtelen felindulásból elkövetett emberöléshez.
Összeesett a bíróságon az inárcsi családsegítő gyilkosa
A volt rendőr sírva kért bocsánatot, mielőtt elájult. Az ügyész tizenkét év fegyházat kért rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik