Közélet

A Fidesz sejti, miért menne Dobrev Klára Brüsszelbe

Egyrészt persze Soros, de a mentelmi jog is érdekelheti a DK listavezetőjét.

A Fidesz szerint biztos, hogy Dobrev Klára

szemrebbenés nélkül megszavazná az összes brüsszeli bevándorláspárti javaslatot.

A párt kommunikációs igazgatója azt mondta, Gyurcsány Ferenc és pártja európai egyesült államokat akar, listavezetőjük világossá tette, a DK továbbra is Brüsszel érdekeit képviselné Magyarországon.

Dobrev Klára: Be kell vezetni az európai minimálnyugdíjat
Európai családi pótlékra is szükség lenne az DK EP-listavezetője szerint.

Hidvéghi Balázs úgy látja, Gyurcsány Ferenc és társai a brüsszeli bevándorláspárti politika egyik leghangosabb képviselői Magyarországon.

A DK európai parlamenti képviselői az elmúlt években is minden brüsszeli bevándorláspárti javaslatot megszavaztak: támogatták a migránsvízum és a kötelező kvóta bevezetését, a Soros-szervezetek támogatásának növelését, a migrációt elutasító országok megbüntetését – tette hozzá.

Hidvéghi Balázs szerint Niedermüller Péter aktívan részt is vesz ezen tervek kidolgozásában. Főelőadója például a menekültügyi ügynökség létrehozásáról szóló javaslatnak, amely beleszólhatna, ellenőrizhetné és csaknem felül is írhatná a menekültügyi eljárást egy-egy tagállamban. Ugyancsak támogatja a tagállamok határvédelmi jogának gyengítését is – tette hozzá.

Dobrev Klára jelölése a fideszes főkommunikátor szerint azt is felveti, hogy Gyurcsány Ferenc felesége szívesen venné az európai parlamenti képviselőséggel járó mentelmi jogot is.

Dobrev Klára ugyanis úgy akar az Európai Parlamentbe menni, hogy a mai napig nem válaszolt arra a kérdésre: hogy mi is volt az ő igazi szerepe a Czeglédy-botrányban.

Deutsch Tamás szerint csak a mentelmi jog kell Gyurcsány feleségének, ezért vezeti a DK-listát
A fideszes EP-képviselő a köztévén ment neki Dobrev Klárának.

Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc és a családi cég, az Altus ügyvédje a vádemelés szerint egy bűnszervezetet működtetett, amely 6 milliárd forintos adócsalásban érintett – emlékeztetett. Dobrev Klára pedig nemcsak szoros kapcsolatban állt Czeglédyvel, hanem még kölcsönt is adott neki az Altusból, abból a társaságból, amelyet Brüsszel közvetlenül támogat – hívta fel a figyelmet.
Gyurcsányék családi cégével ugyanakkor az Európai Bizottság 1,5 milliárd forint értékű megbízási szerződést kötött – idézte fel.

Mi már akkor is jeleztük, hogy számunkra elfogadhatatlan, hogy Brüsszel nyíltan támogat egy aktív ellenzéki politikust a családi cégen keresztül. A politikus ebből a pénzből politizál,

és számára úgy tűnik, még pénzel is egy bűnszervezetet.

Czeglédy-ügy: Gyurcsány is fut a pénze után
Ők csak segítettek egy embernek, és rajta keresztül sok száz diáknak. Czeglédyt pedig nem tagadja meg.

A kormánypártok a nemzetek Európáját támogatják, a brüsszeli központosítási törekvések, amelyek felülírják a nemzetállamok szerepét a döntéshozatalban, egy szűk elitnek kedveznek, vagy az oda bejárással rendelkező hálózatok képviselőinek, mint amilyen Soros György is.

Hidvéghi kérdést kapott arról, hogy meghiúsult az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülése, amit úgy értékelt:

az ellenzék felült a bohócvonatra, és nem tud leszállni róla.

A bizottság ülésén olyan ügyről volt szó, amelyről az ellenzékiek akartak tárgyalni. A házszabály a kérdésben egyértelmű: a fegyelmi ügyeket a bizottságban zárt ülésen kell megvitatni, amelytől a levezető elnök nem térhet el.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik