Várhegyi Éva: Szerencsés csillagzat alatt – Matolcsy György jegybankelnöki ciklusa
Az elmúlt hat év igencsak kedvezett Matolcsy korábbról megismert, a gazdasági növekedést mindenek elé helyező hajlamának, amely jegybankelnökként is jellemző maradt. Szerencséje volt, hogy éppen akkor ülhetett az elnöki székbe, amikor minden feltétel adott volt a példátlan mértékű monetáris lazításra, amellyel egyidejűleg szolgálhatta az inflációs célkitűzést (vagyis most az árszínvonal emelkedését), és ösztökélhette a gazdasági növekedést. Az első években így sem sikerült elérni az árstabilitást: az infláció 2017-ben került először a megkívánt 2-4 százalékos célsávba, addig jóval alatta volt. Ami nem öröm, hiszen az „egészségestől lényegesen elmaradó infláció (…) a válság utáni fájdalmasan lassú kilábalás majdnem az egész világgazdaságra kiterjedő, kedvezőtlen mellékhatása.
Jókor lenni jó helyen – sok sikernek ez a kulcsa. A 2013–2019 közötti hat év kellemes időszak lehetett a magyar jegybankelnök számára, különösen a válságokkal terhelt megelőző évekkel összevetve. Matolcsy György sikerét a magyar miniszterelnök is elismerte, amikor úgy döntött: március elején lejáró mandátumát újabb hat évvel meghosszabbítja. Az első ciklus vége így is alkalmat teremt rá, hogy értékeljük eddigi elnöki tevékenységét: a vezetése alatt folytatott monetáris politikát, valamint egyéb, a jegybanki feladatokhoz nem kötődő, ám közérdekű megnyilvánulásait.
Fóti Tamás interjúja
Donald Trump több mint jelenség, egy szindróma. Az Egyesült Államok elnöke egyetlen dologban jó, a pusztításban.” A nacionalizmuskutató elavultnak tartja az amerikai alkotmányt, amely nem tükrözi az elmúlt két évszázad változásait, miközben a két domináns párt nem hajlandó a választási rendszer reformjára. Jeremy King történészként azt vallja, nem feladata, hogy megmondja olvasóinak, mit gondoljanak, hanem a politikai tettek következményeire kell felhívnia a figyelmet.
Nézzük a hidegháború lezárulását. Francis Fukuyama állapította meg A történelem vége és az utolsó ember című könyvében, hogy a bolsevizmust és a fasizmust legyőzte a liberalizmus, vállon veregethetjük magunkat – jegyezzük meg védelmében, hogy bizonyos értelemben félreértették –, mindenesetre a vetélytárs eltűnése más jelentést kölcsönzött a NATO-nak, az amerikai politikának, amit a kilencvenes évek elején már sokan előre láttak. Mindez kiszámíthatatlan, mélyreható változásokat hozott abban is, ahogy a fejleményekre tekintettünk. És ezzel párhuzamosan, hanyatlásnak indult a XVIII. század óta a szénkitermelésen alapuló ipari korszak, amely környezeti katasztrófákhoz vezetett, és tanúi vagyunk a gazdasági növekedés üteme csökkenésének is. A liberális politika sikerét megalapozó hosszú távú növekedés fenntarthatatlannak bizonyul, ami a nyugati demokráciák polgáraiból dühöt, haragot váltott ki, és állandó bűnbakkeresésbe torkollt. Meg is találták a bevándorlókban, kisebbségekben vagy akár politikai ellenfeleikben.
Csillag István: Viktor, az okos lány
A Mátyás királyról szóló mesék közül egyik legismertebb az okos lány története. Emlékszünk: az okos lány hozott is meg nem is ajándékot a királynak. No, éppen ilyen a családvédelmi program keretében közzé tett intézkedések sora. Orbán Viktor hét intézkedést jelentett be, amelyeknek az a legfőbb céljuk, hogy hazánkban több gyerek szülessen.
Ha egyáltalán lesz valamelyes hatása Orbán intézkedéseinek, az talán az, hogy annak ellenére nem csökken a teljes termékenységi arányszám a 2015–16–17-es években elért 1,4 gyermek/nő (szülőképes) szintről a 2000-es évek sokkal alacsonyabb 1,2 gyermek/nő szintjére, hogy a valóban termékeny nők jelentős számban külföldre vándoroltak, és, ahogy az egyik portál fogalmaz, a Ratkó unokák idősödése miatt Magyarország anyatartaléka elfogyott. Ha sikerülne is a pozitív várakozások felkeltésével a biztonságérzetet növelni, ami a gyermekvállalás egyik, ha nem a legfontosabb feltétele, akkor sem fordítható meg az idősödés és a kivándorlás hatásaként a folyamatos népességfogyás, legfeljebb ennek mértéke és sebessége változhat pozitív irányba.
Mikoła Rjabcsuk: Hogyan és miért maradtam (mindennek ellenére) „csehszlovák”
Észrevettem, hogy Közép-Európa – és Európa úgy általában, Kundera szavaival mint „kultúra és végzet” – megint fenyegetett helyzetbe került. Nem Oroszország az igazi veszély (egyelőre), sokkal inkább a saját meggondolatlanságunk, egoizmusunk, beszűkültségünk, mert ezek a tulajdonságok mértéktelen koncentrációban figyelhetők meg a mindenütt megválasztott helyi politikusokban.
Ezért van, mondhatni, személyes okom arra, hogy továbbra is a csehekkel, a szlovákokkal, a lengyelekkel és a magyarokkal tartsak – legalábbis azokkal, akik szembeszállnak ezzel a veszéllyel –, mert Kundera, Havel és Miłosz elképzelt „Európája” vonz. És azért a pár száz – sőt már több ezer ukránért, aki többek között ezért halt meg.
Soós Eszter Petronella: Lehet-e Pétainre emlékezni? Emlékezetpolitikai esettanulmány Franciaországból
Gyakran és sokak által hangoztatott közhely, hogy a magyar társadalom nem dolgozta fel a XX. századi nagy traumáit, nincs egységes történelmi tudata, aminek részben az az oka, hogy nem volt ideje és lehetősége elvégezni a munkát, hiszen trauma rakódott traumára, diktatúra diktatúrára. A diktatúrát 1945 után már elkerülő franciák talán kicsit jobban haladnak a múlt feldolgozásával, mint mi, magyarok. Ugyanakkor a francia út sem volt buktatóktól mentes. Ez az út ugyanis hasznos, de alapvetően hamis politikai mítoszokkal, heves vitákkal és elnöki gesztusokkal volt kikövezve. És e buktatók mentén jutottunk el oda, hogy 2018 novemberében Emmanuel Macron mintegy váratlanul belecsúszott a „Pétain-csapdába”. Olyan történelmi csapdába, amely még Nicolas Sarkozy elnöksége idején sem számított igazán annak. A sárgamellényes mozgalom kitörése és annak érdekessége miatt nem igazán volt idő és lehetőség e téma részletes átbeszélésére még a külpolitika iránt érdeklődők között sem. Pedig igen sokat tanulhatunk belőle.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
Fotó: Bielik István / 24.hu
