Közélet

A kormányközeli Századvég kitalálta, hogyan lehetne megfegyelmezni a képviselőket

Egy etikaikódex-javaslat arra kötelezné az országgyűlési képviselőket, hogy nem vehetnek részt garázdaságban, rendbontásban vagy közérdekű üzem megzavarásában – ismerteti az Index a Fidesz-közeli Századvég tanulmányát, amelyet az intézet honlapján tettek közzé.

Ehhez törvénymódosítást is javasolnak, amely azt is nehezítené, hogy titkos adatokhoz hozzájussanak a képviselők.

A tanulmányban olyanok szerepelnek, hogy

  • nem kérhetnek ki nemzetbiztonsági szempontból fontos titkos dokumentumokat, és nem szolgáltathatnak részükre semmilyen információt ilyen iratokból
  • nem gátolhatják egy állam azon képességét, hogy megvédje az adott országot a fizikai veszélyektől
  • explicit módon rögzíteni kellene a közrend elleni bűncselekmények (pl. terrorcselekmény, nemzeti jelkép megsértése, garázdaság, rendbontás vagy közérdekű üzem megzavarása) megakadályozásával kapcsolatos országgyűlési képviselői felelősséget, illetve az ilyen cselekményekben történő részvétel tilalmát.

A Századvég által javasolt kódex az EP-képviselőkre is vonatkozna.

Az Index szerint a tanulmányban nyíltan utalnak a közelmúltban történt eseményekre, például az ellenzéki képviselők december 12-i parlamenti akciójára, illetve az MTVA-székháznál lezajlott balhéra. Sőt, az is szerepel a dokumentumban, hogy

az úgynevezett Sargentini-jelentést – amely számos durva valótlanságot és félinformációt tartalmaz – több magyar ellenzéki EP-képviselő is megszavazta, amely aktussal a magyar emberek markáns többsége szerint elárulták a hazájukat.

Arról nincs szó, hogy milyen szankciók lennének és arról sincs, hogy ki szabná ki a büntetést. Mindenesetre az Index úgy tudja, hogy a Fidesz-frakció háttéranyagként kezeli a Századvég javaslatát, a parlament tavaszi ülésszakában pedig a parlament megtárgyal és elfogad egy hasonló kódexet.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik