Közélet

Kiállnak az ellenzéki képviselőnők a megfenyegetett Bangóné mellett

Orbán gyűlöletpolitikáját okolják.

Közös közleményt adott ki 11 ellenzéki képviselőnő, amiben kiállnak az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó mellett, aki fehér porral teli borítékot és névtelen fenyegető levelet kapott csütörtökön.

A közlemény szerint „a Fidesz és vadhajtásai által folytatott gyűlöletkampány az ellenzéki képviselőkkel szemben újabb szintre lépett”, ami eddig gyűlölködő riportok, cikkek, kommentek és levelek formájában mutatkozott meg.

2019-ben odajutottunk, hogy Orbán Viktor gyűlöletpolitikája miatt az ellenzéki képviselők életveszélyes fenyegetéseket kapnak

– áll a közleményben, amelynek írói közösen ítélik el az erőszak minden formáját, és szolidaritást vállalnak mindenkivel, akit „a kormányzati gyűlöletpolitika hatására fenyegetés ér”.

A közleményt Bősz Anett (Liberálisok), Demeter Márta (LMP), Gurmai Zita (MSZP), Hohn Krisztina (Új Kezdet), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd), Szél Bernadett (független), Vadai Ágnes (DK) és Varga-Damm Andrea (Jobbik) írta alá. A képviselőnők korábban ugyancsak közös közleményben tiltakoztak amiatt, hogy a szexuális zaklatással vádolt Marton László a városvezetés támogatásával rendezhet Veszprémben. (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik