Több mint 150 éves tradíció Németországban, hogy a szabaddemokraták találkoznak vízkeresztkor. Az idei összejövetelen a liberális párt, az FDP elnöke, Christian Lindner arra kérte a párt főtitkárát, Nicola Beert hogy a szokásosnál bővebb beszédet mondjon. Nem véletlenül, ugyanis ő a csúcsjelöltje a pártnak a májusi európai parlamenti választásra. Beer élt is a lehetőséggel 30 percen keresztül beszélt, nekiment mindennek és mindenkinek a brexittől az Európai Néppárt csúcsjelöltjén, a bajor Manfred Weberen át Vlagyimir Putyinig. Egy valakiről azonban nem szólt, pedig a pártja igencsak ki van rá élezve: Orbán Viktorról – írta a Spiegel.
Pedig Lindner szóba hozta, ráadásul kiemelt helyen, beszéde utolsó pontjaként a magyar miniszterelnököt:
Orbán úr egy antiliberális demokráciáról beszél. (…) Büszke vagyok arra, hogy mi Emmanuel Macron oldalán vagyunk az európai kampányban, és nem Orbán Viktor oldalán, mint a CDU.
A Spiegel cikke szerint Lindnerhez hasonlóan szinte minden vezető liberális említette a találkozón Orbánt, mint aki korlátozta a szabadságot, a média szabadságát, a tudományét, és a bírói testület függetlenségét. Beer viszont ezúttal hallgatott róla, egy pár hete készült interjúban, amit az n-tv csatornának adott, pedig meg is védte. Ezzel egyben a jelenlegi német kormányt támadta meg, mondván, amiatt nem fogad be Magyarország menekülteket:
Ennek köze van ahhoz, hogy Merkel nem egyeztetett a többiekkel. Tudom például, hogy a magyaroknak egyszer sem telefonált.
Nyomásgyakorlás párttársakra
Beer nem csak a nyilvánosan kelt a magyar kormány védelmére. Két héttel azelőtt, hogy az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést, az FDP programbizottsága ülést tartott a 2019-es európai parlamenti választás miatt. Beer itt megkérdezte az FDP három jelenlegi EP-képviselőjét, megszavazzák-e a holland zöldpárti képviselő javaslatát, mire Nadja Hirsch azt mondta, hogy „természetesen igen”. Beer erre azt mondta, jobb lesz, ha ezt még átgondolják. Úgy vélte, hogy Németországban számos félreértést közöltek a magyarországi állapotokról, aztán utalt a magyar nagykövettel való jó kapcsolatára, és azt javasolta, hogy Hirsch hallgassa meg annak érveit.
Beer ugyanakkor most azt állítja, ő csak annyit tett, hogy Hirschet ajánlotta egy magyar diplomatának mint beszélgető partnert, és erről tájékoztatta párttársát. A diplomata végül nem jelentkezett.
A férj nyomásgyakorlása
Beer hasonló nézeteket vall, mint férje, Jürgen Illing, amikor Orbánról és a kormányáról van szó – írja a Spiegel. Hat nappal az ülés után Hirsch EP-beli kollégája, Wolf Klinz kapott egy e-mailt Illingtől. Ebben arról ír, hogy a Sargentini-jelentés „furcsaságokat tartalmaz, mivel számos olyan állítólagos jogsértést sorol fel, amelyeket évekkel ezelőtt rendezett az Európai Bizottság és a tagállam a szokásos eljárás szerint, vagyis még a jelentés elkészítése előtt. Saját szakmai tapasztalatom alapján – mint német és spanyol ügyvéd, aki már több mint 20 éve képvisel magyarországi cégeket – egyes pontjaival egyáltalán nem tudok egyet érteni.”
Az 1990-es évekhez képest – amikor Budapesten éltem, és amikor nekem is eladásra kínáltak bírósági döntéseket – meg vagyok győződve arról, hogy a jogállamiság elvét bizonyos esetekben jobban rögzítik, mint sok nyugati tagállamban.
Például a romániai viszonyokhoz képest mérföldekkel előrébb tart Magyarország. Szerinte a jogállamiság magyarországi helyzetét bíráló „Sargentini-jelentés politikai szempontból motivált és pontatlan”. Végül egy találkozót ajánlott fel Klinznek barátjával, a volt miniszterrel, Balog Zoltánnal.
Illing régóta szoros kapcsolatot ápol a mindenkori magyar kormányokkal, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnöke volt 1996 és 2002 között. Időről időre nyilvánosan védelmébe veszi a magyar miniszterelnököt, többször olvasói levelekben, az Orbánnal kritikus cikkeket pedig gyakran fake news-nak nevezi. 2017 áprilisában megkapta a kormányfőtől a Magyar Érdemrend középkeresztjét csillaggal kitüntetést a Németajkú Református Egyházközség Hold utcai templomában a magyar-német kereskedelmi kapcsolatok erősítése érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.
Illing egyébként a református lelkész Baloggal olyan szoros barátságot ápol, hogy a volt miniszter adta össze őt Beerrel 2018 szeptemberében Budapesten. És Balog az Illing első házasságából született legfiatalabb fiú keresztapja is.
A nyomásgyakorlás egyébként végül nem sikerült, a három FDP-s EP-képviselő is a a kétharmados többség része volt, amely a Magyarországgal szembeni eljárás megindítását kezdeményezte az Európai Parlamentben.
Nagyon örülök annak a ténynek, hogy a Sargentini által felhozott állításokat hivatalos eljárás keretében értékelik, és tisztázzák Magyarország jogállamiságát
– mondta most a Spiegelnek Beer diplomatikusan, és hozzátette „politikai kérdésekben nincs összehangolt működés a férjem és közöttem”. Ezt egyébként a férj is elmondta, amikor a budapesti esküvőjük kapcsán interjút adott a Budapester Zeitungnak.
Nyomásgyakorlás Verhofstadtra
Január 27-én, Berlinben nevezik ki hivatalosan is a párt csúcsjelöltjének Beert az FDP Európa-kongresszusán. A szabaddemokraták jól állnak most, míg az előző választáson mindössze 3,4 százalékot kaptak, most 7-10 százalékra mérik. Az európai liberálisok pedig azt remélik, hogy a második legerősebb frakciót alakíthatják meg a májusi választás után az Európai Parlamentben Emmanuel Macron francia elnök pártjával közösen.
A fő programpontjuk a kampányban a harc a jogállamiságért és a liberális demokráciáért. Ehhez ideális ellenfél Orbán és az őt támogató Manfred Weber. De mi van ha a saját csúcsjelöltjüknek annyira nehezére esik Orbánt kritizálnia? – kérdezi sok FDP-s a Spiegel szerint. Ami valahol jogos, pár hete ugyanis Beer egy Orbán-ellenes tüntetést akadályozott meg Berlinben. Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője még novemberben indított kampányt, ami a Fidesz ellen irányult. Ennek részeként egy furgon oldalára azt írták: „Kezdetben csak a pénzünkre utazott, most Európa egysége a tét.”
A kocsi a tervek szerint bejárta volna egész Európát, míg Magyarországra nem érkezik. Bécsben az ottani liberálisok, a NEOS EP-képviselője például azt mondta: „Szívügyem volt, hogy az Orbán-teherautó Bécsbe jöjjön.” Úgy volt, hogy Berlinbe, az FDP székházához november 11-én, egy párttalálkozóra időzítve érkezik meg a jármű, de Verhofstadt csapatát kikosarazták, mondván, az akciót „értelmetlennek tartják”.
Az ilyen ügyekben a párt főtitkára dönt, azaz Beer, aki azzal indokolta a döntését, hogy
az FDP nem kér a negatív kampányból. Ez nem a mi stílusunk.
Az EP-képviselő Hirsch viszont arról beszélt, ő kifejezetten szerette volna, ha a kocsi megáll a székházuknál: „Nekünk, liberálisoknak meg kell mutatnunk, hogy a korrupció és a polgári jogok leépítése ellen vagyunk. (…) Ezért nekünk ennél a témánál 100 százalékosan hitelt érdemlőnek kell lennünk, és a magyarországi kritikus helyzetet újra és újra hangoztatnunk kell.”
De nemcsak Hirsch vállalta azt a véleményét, hogy Beer hozzáállása problémás, hanem a volt szövetségi igazságügyi miniszter, Sabine Leutheusser-Schnarrenberger is azt mondja, hogy Beernek csúcsjelöltként kötelessége Orbánnal és a politikájával szemben meghatároznia magát „szenvedéllyel és teljes meggyőződéssel, mert itt a liberális demokráciáról van szó”.
A probléma az FDP vezetősége előtt is ismert, azt remélik, hogy legkésőbb a kongresszuson Beer elhatárolódik Orbántól, mert egyébként szerintük jó jelölt, ismeri az EU-t a végrehajtó hatalom oldaláról (korábban Hessenben volt államtitkár), és tökéletesen beszél franciául. Ugyanakkor pártja euroszkeptikus részének a tagja, ami szülőföldjén kifejezetten erős.
Eközben Beer azt szeretné elérni, hogy az FDP listáján minél jobb helyeket kapjanak a favoritjai. Így a hesseni igazságügyi minisztérium európai ügyekért felelős államtitkári pozíciójában őt követő, magyar Breier Zsuzsa. Breier azzal vonta magára a német közvélemény figyelmét, hogy nem sokkal a hivatalba lépése előtt arról beszélt: az Orbánnal szemben felhozott szemrehányások „álnok állítások” és a magyar miniszterelnök demokrata.
Szimpátiája nem Orbánnak, hanem Magyarországnak szól
A Spiegel-cikk után Beer újból megszólalt, azt mondja, a vele szemben felhozott állítások hamisak és alaptalanok, szimpátiája nem Orbánnak, hanem Magyarországnak szól. Jelezte, hogy híve a nyílt társadalomnak és a liberális jogállamnak, de azt is, hogy semmilyen kritikánál nem szabad elfelejteni, hogy a németek köszönettel tartoznak Lengyelország, Csehország és Magyarország bátorságáért, amivel hozzájárultak a német újraegyesítéshez. Hogy kijelentését erősítse, a Twitterén újraosztott egy tavaly decemberi bejegyzést, amelyben a szólás- és sajtószabadság fontosságáról ír egy működő demokráciában, így Magyarországon is.
https://twitter.com/nicolabeerfdp/status/1076889311897899008
De ennél azért valószínűleg többet kell mondani, ha azt szeretné, hogy valóban jól sikerüljön számára vasárnap az FDP Európa-kongresszusa.
Kiemelt kép: Sebastian Gollnow/dpa