Belföld

Orbán Viktor házánál debütál Verhofstadt „kezdetben csak a pénzünkre utazott, most Európa egysége a tét” feliratú furgonja

Korábban megírtukGuy Verhofstadt, az Európai Parlament Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) frakciójának vezetője a Fidesz médiakampánya ellen tiltakozik Brüsszelben. Belgium fővárosában egy

először a pénzünket vette el, most már Európát akarja elpusztítani.

feliratú furgon indult el, lásd kiemelt képünkön.

A furgon Magyarországon is látható majd, oldalán ezzel a felirattal:

Kezdetben csak a pénzünkre utazott, most Európa egysége a tét.

A Momentum közleményében arról számolt be, hogy a kamion első állomása csütörtökön Felcsút lesz, Orbán Viktor háza és a ház mellé felhúzott Pancho Aréna közti területen.

A kamionnal érkezik a helyszínre Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki sajtótájékoztatót is tart majd

A kamion részt vesz a Momentum pénteki, CEU melletti tüntetésén is. A mozgó plakát pedig ezt követően országjárásra indul, hogy a hétvége folyamán Magyarország minél több pontján mutathassa be, milyen káros politikát képvisel Orbán Viktor

– írták.

Verhofstadt: Nem migrációs, hanem politikai válságban élünk
Az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője szerint aki nem jogosult menekültstátuszra, azt vissza kell küldeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik