Közélet

„Kubatov kopaszai” őrzik majd a rendet az Újpest stadionjában

Érdekes a klubvezetés választása.

Az Index idézi az Újpest FC szerdai közleményét, miszerint február elsejétől a HardGuard Security Zrt. nevű biztonsági cég vigyáz a rendre a csapat hazai mérkőzésein, a Szusza Ferenc Stadionban.

A portál szerint „minimum érdekesnek nevezhető” az Újpest-vezetőség választása, például azért, mert ennek a biztonsági cégnek az emberei keveredtek helyenként verekedésig fajuló dulakodásba a Vidi FC stadionavatójának lelátói balhéjánál az Újpest-szurkolókkal. Ráadásul az Újpest FC korábbi közleménye szerint épp a székesfehérvári balhé miatt döntöttek a korábbi biztonsági cég leváltása mellett, és írtak ki nyílt pályázatot a hazai mérkőzések biztosítására.

Az Újpest szerint olyan vállalatot kértek fel a „felelősségteljes megbízatásra, amelyik a törvényi feltételeknek, vonatkozó MLSZ és egyéb előírásoknak maximálisan megfelel, valamint legfontosabb feladatának azt tartja, hogy újra minél több ember érezzen kedvet kilátogatni a szentélybe”. Miközben a cég emberei az Index szerint korábban azonosító jelzéseket nélkülöző ruházatban, esetenként az arcukat eltakarva léptek fel, az Újpest FC kommunikációs vezetője most azt közölte, hogy maximálisan meg fogják követelni az MLSZ szabályzatában foglaltak betartását, így a biztonságiak megkülönböztető mellényben végzik feladatukat.

A klubvezetőség még a héten háromoldalú találkozót tervez a szurkolók és a klub képviselői, valamint a biztonsági cég vezetői között a fehérvári botrány miatti konfliktus tisztázására. A „Fidesz kopaszai” és „Kubatov katonái” gúnynevekkel illetett biztonsági őrök már legalább négy stadionban őrzik a rendet az NB I-ben – írja a portál, amely azt is felidézi, hogy a gúnynév azért ragadt a lelátón TCS néven ismert Tóth Csaba biztonsági vezetőre és embereire, mert a hírek szerint több kormányzati beruházásnál brutálisan léptek fel a tiltakozók kárára, például a Ligetvédőkkel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik